Az állatok valószín?leg különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehet?vé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.
A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok el?nnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már el?re befolyásolja a kísérlet végeredményét. A bevezet?ben felsorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illet?leg a megfigyelt állatok különböz? fajokhoz tartoznak. Egy-egy eset részletesebb leírásával, valamint néhány másik rövid megemlítésével nézzük végig mi minden furcsasággal lehet találkozni az állatvilágban!
Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gy?jteményéb?l származnak, aki az USA-beli Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az emberi fiziológiás m?ködést jobban megérteni. Félezernél több esetleírást gy?jtött össze és laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés bizonyítható volt.
Hazatalálás nagy távolságból
Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról – f?leg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni. Talán sokan tudnak mondani hasonlót közvetlen környezetükb?l is. A “hogyan?”-ra azonban a mai napig nincs válasz. A Guiness rekordok könyvébe is bekerülnek ezek az állatok, és ezáltal világhír?vé válnak. Hasonlóan egy Bobby nev? kutyához, melynek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendégl?t. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt. Mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helyt?l ahol hagyták, majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap alatt felkutatta gazdáit.
Útközben gyakran befogadták, de vadászott is. Átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérl? gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát – mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták. Az állat – a kisebb-nagyobb szükséges kitér?ket belekalkulálva – mintegy 5000 kilométert kutyagolt.
A macskák sem rendelkeznek alárendelt szereppel gazdamegtalálás terén. 1952-ben egy Sugar nev? cicus állított fel rekordot. Gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. Ez több mint 2400 km-es távolság. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. 14 hónappal kés?bb amikor a gazdi, Mr Wood és a felesége, fejte a teheneket az istállóban, egy macska ugrott hirtelen a nyitott ablakon át Mrs Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó. Azt hitte, csak hasonlít hozzá. Még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte ?ket, mikor a macska baloldali csíp?csontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ? macskájuk rendelkezett.
Csak kés?bb tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul elt?nt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot? A gazda szeretete utáni vágy? Talán. Amíg más nem tud jobbat, ezt a magyarázatot kell elfogadni. A hogyan kérdése azonban továbbra is megválaszolatlan marad.
Folytak kísérletek más állatokkal, f?leg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, sikerült is bizonyos tájékozódási lehet?ségekre bukkanni (irányt?, örökölt útvonal, szagok, stb.), az állatok gazdájuk iráni szeretet-serkentette vándorlásra még nem sikerült választ kapni. Talán nem is fog soha.
A veszély megérzése
Ezen belül több kategória is van attól függ?en, hogy kire leselkedik veszély.
Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, veszély leselkedik rá. Arra biztosan mindenki rendelkezik már tapasztalattal, hogy kedvenc kutyája, macskája még akkor is képes megérezni hazaérkeztét, ha azt a legváratlanabb id?pontban teszi. Az esetek nagy része nem magyarázható egyszer?en csak azzal, hogy jó hallásuk lenne.
Talán a legkülönösebb eset Lord Carnavoné. ? lépte át el?ször Tutankhamen sírjának küszöbét 1922-ben. A felfedezés után négy hónappal beteljesedett a fáraó átka, és a Lordot utolérte a vég. Halála pillanatában egész Kairó váratlanul – és azóta is megmagyarázhatatlanul – teljes sötétségbe borult. A t?le 5000 km-re lev? Highclere-ben a kutyája hirtelen felvonyított, majd az ablakon kiugorva halálra zúzta magát.
Nemcsak kutyák, macskák, hanem lovak és más fajta állatok is képesek gazdájuk iránt érzett gyászukba belepusztulni. Akármilyen jól is tartja ?ket új gazdájuk. Vajon mi lehet a magyarázat?
Az állatok képesek el?rejelezni földrengéseket, viharokat, szök?árakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de – bombázásokat is.
A II. Világháború idején igen sok pontján a világnak figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások el?jeleit. Ha az állatok hátán felállt a sz?r és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.
Dr Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezet?je. ? figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a Szövetségesek legsúlyosabb bombázását jelezte el?re. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok ezrei még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékm?vet kapott.
Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása el?tt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben megfigyelt eset alkalmával, egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér – utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, aztán visszatértek. Végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték.
Ebbe a csoportba lehet talán azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböz? állatokat labirintusokba tettek, majd a labirintus különböz? pontjain áramütés érte ?ket. Általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve az áramütést.
Telepátia
A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. F?leg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkett?nek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyeget?en közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani m?ködésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?
Úgy látszik, az el?bbi jelenség nemcsak magas fejlettség? állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges colorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezet? utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalomélelmiszer helyét véletlenszer?en változtatva az álltok nem véletlenszer?en, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.
Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezet? gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezet? az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószín?sége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak
Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkez? állatokkal. Ezek a – f?leg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapm?veletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár – a gazda – jelen sincs.
Elképzelhet?, hogy az el?bb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk. A beszéd megjelenése volt az a körülmény, amely ezeket a “megmagyarázhatatlan jelenségeket” háttérbe szorította. Mindennapi életünkben nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. Ezeket a különleges képességeket felváltotta a beszéd, a levél és a telefonhívás.
A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a feln?tteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.
A “hogyan?” kérdése mindmáig megválaszolatlan.