Home Paranormális jelenségek Parajelenségek és parapszichológia

Parajelenségek és parapszichológia

0

Elég nehéz elhatárolni, hogy mi tartozik az úgynevezett parajelenségek vagy a parapszihológia körébe. Tágabb értelemben ide tartoznak mindazok a rejtélyes dolgok, melyekre a tudomány nem tud elfogadható magyarázatot adni.

Ezek közül számos dolog az emberi pszichikummal kapcsolatos, melyet a pszihológia tanulmányoz, és ezért ezekre a pszichológián túlmutató dolgokra a parapszichológia elnevezést használjuk. De gyakran az emberi lélekkel közvetlenül nem kapcsolatos, de furcsa és érthetetlen jelenségeket is a parapszichológia tárgykörébe sorolják, így aztán a két kifejezés jelentéstartalma gyakran átfedi egymást.

Az emberek hosszú időn át nem voltak tisztában az elektromos jelenségek természetével, a villámlást és mennydörgést például természetfeletti lények megnyilvánulásainak tulajdonították. A Napról is csak annyit lehetett tudni, hogy forró, de hogy milyen jelenségek mennek végbe ezen égitest belsejében, arról sokáig semmiféle konkrét elképzelés nem létezett. Ezek ma már ismert dolgok, s a megismerés által az ember egyes természeti erőket hasznosítani is tudott. Mindezek csak annak a megvilágítására szolgálnak, hogy egyes ma még a parajelenségek körébe sorolt dolgok a jövőben talán már közismert, hétköznapi dolgok lesznek.

A parajelenségek körébe lehet sorolni például az UFO-jelenségeket. Ez nem jelenti feltétlenül a földönkívüli intelligens lények látogatását, hiszen a rövidítés mindössze annyit jelent, hogy “Azonosítatlan Repülő Tárgyak”. Ezek persze lehetnek akár földönkívüli lények űrhajói is, de lehetnének akár a jövőből visszalátogató utódaink jármuvei, egy másik dimenzióból idelátogató utazók közlekedési eszközei, vagy egyszerűen csak valamilyen eddig ismeretlen fizikai jelenség megnyilvánulásai. A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen számos különböző idetartozó jelenségről vannak beszámolók, s így akár az előbbiekben felvázolt összes elképzelés is vonatkozhat némelyikükre, és számos egyéb magyarázat is szóba jöhet.

Egy másik nagy csoportot alkotnak a tulajdonképpeni parapszihológiai jelenségek, melyek egyik legismertebbje a telepátia vagy gondolatátvitel. Ide tartoznak még a tisztánlátás és a jövőbelátás képességei, a médiumi jelenségek, a tárgyaknak a gondolat ereje által való elmozdítási képességei, a spontán égések, és számos itt fel nem sorolt jelenség vagy képesség.

Ezeket aszerint is csoportosíthatjuk, hogy az illető személyek, akikkel e jelenségek kapcsolatosak, képesek-e ezt valamilyen szinten tudatosan irányítani, befolyásolni, vagy ezek a megnyilvánulások tőlük teljesen függetlenül, spontán módon jelentkeznek. Vannak olyan parajelenségek is, mint például a levitáció, melynek során az emberek minden látható külső segítség nélkül a levegőbe emelkednek, a stigmák, vagyis a Jézus keresztrefeszítésekor annak végtagjain keletkező sebek spontán megjelenése, az átkok hatásai, stb., melyek már inkább a vallások vagy a mágia hatáskörébe is tartoznak.

Léteznek még számos az átlagos emberi képességektől sokban eltéro különleges képességek, melyekhez egyes emberek véletlenszerűen jutnak hozzá, mint például egy gömbvillámmal való találkozás által, míg mások tudatosan fejleszthetnek ki magukban ilyeneket. A sámánok egyes képességei is a parapszihológia vizsgálati körébe tartoznak, s mindaz, amire a vallás a csoda elnevezést használja, mely egyrészt józan értelmünkkel fel nem fogható, s a tudománynak látszólag teljességgel ellentmondó, szintén a parajelenségek körébe tartoznak.