A földönkívüliek után való kutatás újabb mérföldkövéhez érkezett: a NASA új, csaknem 600 millió dolláros teleszkópjának feladata a földönkívüliek után való keresés. Bár mindez a gazdasági válság közepette történt, láthatjuk, mennyire erős a motíváció a földönkívüliek után való kutatásban. A tudósok és a szakértők azonban szkeptikusak: szerintük ismét nem fogunk találni semmit sem, akárcsak a SETI projekt során. A kérdés az, miért ilyen eredménytelen az űr pásztázása? Talán a módszereink rosszak? Most néhány olyan gyökeresen másfajta módszer lesz bemutatva, melyre csak igen kevesen gondoltak eddig.
Az elmúlt hetekben új fejezethez érkezett a földönkívüliek után való keresés. A NASA a floridai Cape Canaveral-ről egy Delta II-es hordozórakétával lőtte fel a Kepler névre hallgató mozgó szuperteleszkópját.
A műhold mozgalmas három és fél évnek néz elébe, ugyanis napi 24 órás műszakban, ennyi ideig kell kielemeznie 100 ezer csillagnyi sötétséget, hogy bebizonyítsa, nem vagyunk egyedül.
Számtalan próbálkozás történt már az ufókutatás történetében annak kiderítésére, vannak-e rajtunk kívül a világegyetemben. A rengeteg próbálkozás ellenére azonban még nem érkezett meggyőző válasz. Miért?
Sokan kezdik, úgy gondolni, hogy nem a kutatások mennyiségével van a baj, hanem a módszerekkel. Mióta is kutatunk földönkívüliek után a világűrben? Úgy 40-50 éve? Talán több? Mindezek ellenére nem találtunk még mindig semmit.
Mi lehet az oka annak, hogy a hagyományos rádióhullámokkal való kutatás eddig nem vezetett eredményre? Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kutatási módszereink egyáltalán nem célravezetőek. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a földönkívüliek teljesen más módon kommunikálnak nagyobb távolságokra. Ráadásul olyan módon kellene kommunikálniuk, melynek közvetítő közege elég gyors ahhoz, hogy hamar eljusson igen távoli világokba is. Csakhogy ehhez még a leggyorsabban terjedő hullám, a fény is csigalassú.
A kérdés az, mi gyorsabb a fénynél? Mi az, ami egy pillanat alatt eljut akár a világ végére is? A válasz: a gondolatok.
A telepátia azok közé a rémisztően izgalmas, hátborzongató, de a legtöbb ember számára bizonyára ismerős élmények közé tartozik, melynek során gondolatokat vagyunk képesek továbbítani. A telepátia létezésének bizonyítása kényes ügy. Próbálkoztak már sokféle kísérlettel, de nem támasztották még alá létezését. Sok beszámoló szerint egyes emberek nem csak egymás közt képesek telepatikusan kommunikálni, hanem a halottakkal való belső kommunikáció is gondolatátvitellel történik.
Egy pillanatra rugaszkodjunk el a valóságtól és nézzük meg, mi történne a világgal, ha tudnánk telepatikusan kommunikálni egymással:
Először is nem lenne telefon. Miért is lenne rá szükség? Hiszen ha bárkivel beszélni szeretnénk, elég lenne csupán rágondolni. Ha a másik fél hatodik érzéke éppen nyitva van a világ felé, akkor azonnal fogadja gondolatunkat és máris beszélhetünk vele. Mindez pillanatok alatt történik, függetlenül attól, hol tartózkodunk és hol tartózkodik az, akire gondolunk. Nem számít, van-e térerő, nem számít, mekkora a távolság köztünk, egy gondolat és máris kapcsolatba léptünk azzal akivel akarunk.
Ha hirtelen eszünkbe jut egy kérdés, rögtön ?tárcsázzuk? fejünkben azt, akivel beszélni szeretnénk és máris megtörténik a kapcsolat. A munkahelyen nem kellene egyik irodából a másikba átmenni, ha meg akarunk valamit kérdezni főnökünktől.
Azonnal értesülnénk a legfrissebb hírekről, újdonságunkról. Amit látunk magunk előtt, azt azonnal továbbíthatjuk másnak, sőt, akár több embernek is. Mintegy kameraként működne a szemünk és a fülünk, amit feldolgozunk fizikai érzékszerveinkkel, azt rögtön továbbíthatnánk. Nem kellene kamerákat, mikrofont, kábeleket cipelnünk, a közvetítés gyors és hatékony lenne. Meg tudnánk határozni, kinek akarjuk küldeni az információt. A másik oldalról pedig szintén meg lehet határozni, fogadjuk-e a gondolatokat. Ha nem vagyunk kíváncsiak semmire, egyszerűen csak bezárjuk telepatikus ?antennánkat?.
Mindebből arra következtethetünk, hogy a média intézménye igencsak érdekesen működne. A gondolatátvitel ugyanis egy adott személy pillanatát közvetíti. Ez azt jelenti, hogy ha a média telepatikusan közvetítené az információkat akkor kellene egy közvetítő személy, aki kibocsátja magából gondolatban a híreket úgy, hogy közben azon a helyszínen szemlélődik, ahol maga a híresemény is történik.
A ?hírlátó? szövegét, melyet virtuálisan magában felmond, mi is hallanánk belső fülünkkel. Ennek az lenne a feltétele, hogy ismerjük azt a személyt, aki a hírt közvetíti, ezáltal ahhoz, hogy hallgassuk az általa mondott hírt, csupán rá kell koncentrálnunk az adott pillanatban. Ennek a módszernek persze az lenne a hátránya, hogy a hírek vágatlanul, cenzúrázatlanul jutnának el a tömegfogyasztókhoz. Éppen ezért az adott médiának a névtelen riporterei először nem a nézőknek, hanem a televízió szerkesztőinek küldenék a hírt, akik fejükben ?megvágják? és újramondják gondolatban a szöveget. A szerkesztők ismertek lennének, hogyvalamilyen felismerhetőség alapján tudjunk rájuk koncentrálni s ők küldenék a hírt, már megvágva, cenzúrázva gondolatban. A hírek gondolatait éppen olyan elevenen látnánk mint a televízóban, sőt, jobb minőségben. Ugye milyen hihetetlen lenne egy ilyen világ?
Olyan emberekkel léphetnénk kapcsolatba, akikkel álmunkban se mertük volna gondolni, hogy valaha is beszélni fogunk velük. Amerikában élő színészektől kezdve a miniszterelnökökig mindenkivel beszélhetnénk.
Ugyanakkor megvan ennek a maga veszélye is. Sok telepatikus adást le lehetne hallgatni, könnyen belehallgathatnánk mások párbeszédébe, túlságosan nyílt lenne ez a fajta kommunikáció. Éppen ezért szükség lenne a publikus csatornák mellett titkosított csatornákra is, nehogy illetéktelenek hallgassanak bele beszélgetéseinkbe.
Ami pedig még izgalmasabb, az az, hogy telepátiával könnyen kapcsolatba léphetnénk idegenekkel akár egy pillanat alatt hiszen a telepátiánál nem számít a távolság.
Több száz vagy akár több ezer civilizációval akár azonnal kapcsolatba tudnánk lépni ráhangolódva az ő tudati szintjükre.
Ahhoz azonban, hogy egy kicsit világosabban átlássuk a telepátia működését, röviden tekintsük át ennek folyamatát. A gondolatok alkotóelemeit nevezzük gondolatrészecskéknek. Ezek spontán módon keletkeznek az érzelmek elektromágneses valóságából, amelyeket minden tudat automatikusan bocsát ki.
A gondolat vagy érzelem intenzitása határozza meg ezeknek a részecskéknek a tulajdonságait. Ha egy bizonyos határérték bekövetkezik, az egységek átkerülnek a fizikai megvalósulásba. Ezek tehát a fénysebességnél jóval gyorsabb csoportba tartoznak, és mind a mi érzékelésünk határain túl helyezkedik el. A fizikai agy pedig a mechanizmus, amely a gondolatokat, az érzelmeket automatikusan a megfelelő tartományba tartozó és a megfelelő intenzitású gondolati részecskékké alakítja át, hogy a fizikai szervezet felhasználhassa őket.
Ezek a részecskék természetes módon válnak ki minden tudatból. Láthatatlan képződmények, amelyek bármifajta ingerre adott válaszreakcióként keletkeznek. Nagyon ritkán léteznek elszigeteltségben, inkább bizonyos törvényszerűségek szerint egyesülnek. Változtatják alakjukat és rezgésüket is. Relatív ?élettartamuk? a mögöttük álló eredeti intenzitástól függ – vagyis az eredeti, kiváltó gondolat, érzelem, inger vagy reakció intenzitásától.
Szintén erősen leegyszerűsítve: bizonyos körülmények között ezek anyaggá kocsonyásodhatnak. Ezekhez az egységekhez képest a molekulák bolygó nagyságúak. Az atomok, a molekulák, a bolygók és ezeken belül az elektromágneses energiaegységek egyszerűen csak különböző megnyilvánulásai ugyanannak az elvnek, amely magukat az egységeket is létrehozta. Csak a te helyzeted teszi őket annyira valószerűtlenné: az a tény, hogy a látszólagos térre és időre koncentrálunk.
Minden gondolat és érzelem tehát gondolati-energiarészecskék formájában létezik és az érzelem vagy gondolat intenzitása fontos szerepet játszik a fizikai materializáció meghatározásában. Az intenzitás a mag, amely körül kialakulnak az energiarészecskék. Minél nagyobb a mag intenzitása, annál gyorsabban megy végbe a materializáció. Ez mindig igaz: akkor is, ha a mentális kép félelmetes, és akkor is, ha örömteli. Mármost van itt egy igen fontos probléma: ha a gondolkodásunk nagyon intenzív, ha nagyon eleven képekben gondolkodunk, akkor ezek hamar fizikai eseményekké változnak.
A gondolat tehát mint láthatjuk, igen könnyen elhagyja tudatunkat őrületes sebességgel. Ha kontrolláltan bocsátjuk ki magunkból a gondolatokat akkor képesek vagyunk különböző címzetteknek vagy fogadóknak továbbítani azokat. Ebben az esetben nem számít, milyen egy adott földönkívüli faj kultúrája, mik a szokásaik, mert a telepátia egy általános érvényű, univerzális kommunikációs forma. Nem számít tovább az sem, milyen nyelvet beszélünk és ők milyen nyelvet beszélnek, mert a gondolatátvitel felszabadítja ezeket a korlátokat.
Talán át kellene térnünk a rádióhullámos megfigyelésekről a telepatikus kísérletekre, melynek során gondolatban lépnénk kapcsolatba idegenekkel. Ehhez azonban olyan kísérleti személyekre lenne szükség, akik képesek telepatikus gondolatátvitelre. Én nem sok ilyen emberről tudok, de az olyanok esetében mint Uri Geller, hitelesebb médiumok vagy egyes tibeti papok, talán sikerrel járhatunk el.
Egy ilyen kísérletet azonban igencsak alaposan és megdelelően kell eltervezni. Gondolatban kapcsolatot teremteni lehet véletlenszerűen vagy célirányosan is. Az ufókutatás során összegyűjtött információk alapján célirányos kommunikációba lehetne kezdeni a szürkékkel vagy akár az Orion-beliekkel is. Indíthatunk ugyanakkor véletlenszerű telepatikus kommunikációt is, de ez veszélyesebb mert nem tudhatjuk, ki fogná éppen a telepatikus üzenetet az űrben. Képzeljük csak el, mi történne ha valamilyen rosszindulatú faj fogná a földi médium telepatikus üzenetét.
Maga a kísérlet pedig úgy nézne ki, hogy a médium leülne, megnyitná harmadik szemét és erősen koncentrálna az űr felé. Eközben folyamatos üzenetet bocsátana ki tudatából, valami ilyesmit:
– Halló, fogja valaki az üzenetem, vétel…
Ez persze túlságosan fantasztikusnak tűnhet, de ha a médium valóban képes telepatikusan gondolkodni, akkor működhet a dolog.
Akár nem is egy, hanem több civilizációval is felvehetjük a kapcsolatot ily módon. A kérdés csupán az, ki fogja üzenetünket.
Nincs az a galaxis, nincs az a távoli csillagép, amibe ne jutnának el a telepatikus üzenetek. A távolság nem szabhat határt a gondolatoknak.
A dolog még ennél is izgalmasabb kérdése a testen kívüli utazás. Véleményem szerint az eltérítetteket látogató földönkívüliek egy része valójában asztráltestben látogatja meg őket. Ezt csak úgy lehet elképzelni, hogy egy távoli galaxisban élő földönkívüli civilizáció kutatói kivetítik tudatukat ide a Földre, pontosabban az eltérített házába. Ez minden bizonnyal különösnek hangzik, de ha képesek kivetíteni asztráltestüket, miért fárasztanák magukat azzal, hogy ideutazzanak, még ha tér-idő ugrással is?
Az olyan képességű emberek, akik képesek tudatosan kilépni testükből, képesek ellátogatni távoli civilizációkhoz. Ha egy adott földönkívüli kultúra van olyan fejlett, hogy ismeri a tudat működésének mechanizmusát, akkor valószínűleg érzékelni fogják a Földről kivetített személy asztráltestét. Ez hatékonyabb kommunikáció mint a telepátia, hiszen ?szemtől szemben? találkozhat egymással a két egymástól távoli civilizáció.
Az egész olyan lenne akárcsak álmaink során, ahogy betekintést nyerünk különböző világokba, eseményekbe. Ahogyan álmainkba elutazunk a legkülönlegesebb helyekre, ugyanúgy elutazhat a tudat is a galaxis bármelyik pontjára.
Az adott személy asztráltestének lehetősége lenne megtekinteni a távoli civilizáció kultúráját, sétálni a városaik utcáin, bemenni az épületeikbe miközben bármelyik percben visszatérhet a testébe. Ő a földönkívülieknek úgy tűnne, mint egy távolról érkezett vendég.
Amit a kísérleti személynek tennie kell az az, hogy meditációs állapotban erősen koncentrálva egy előre meghatározott csillagrendszer felé vetíti ki tudatát. Amikor pedig ténylegesen elhagyja a testét, megtörténik az asztrálutazás. Mivel az asztrálutazás is a tudat és a gondolatok játékával zajlik, nem vitás, hogy pillanatok alatt odaér a célba a test. A sebességgel tehát nem lenne gond egyik esetben sem.
A dolog megfordítható: akár mi is fogadhatnánk földönkívüliek gondolatait vagy asztráltesteit. Ehhez azonban tisztánlátóknak vagy tisztánhallóknak kellene lennünk, hogy lássuk asztráltestüket vagy halljuk gondolataikat.
A könnyen elvégezhető kísérletekhez nem muszáj ideutazniuk a földönkívülieknek, ha azt el tudja végezni kivetített tudatuk is. A kérdés az, hogy ha nem vagyunk tisztánlátók, akkor az eltérítettek hogyan képesek látni a földönkívüliek asztráltestét? Erre két magyarázatot tudnék felvázolni. Az egyik az, hogy az idegenek valamilyen módon felnyitják az eltérítettt személy hatodik érzékét vagy harmadik szemét és abban a pillanatban érzékeli jelenlétüket. A másik magyarázat szerint az idegenek kiléptetik az eltérített személy asztráltestét és így végzik el a kísérleteket.
Akinek volt már testen kívüli élménye, az tudja, hogy asztráltestként sokkal több mindent látni körülöttünk, mint amennyit kellene. Ha kilépünk a testünkből, olyan dolgokat is láthatunk, melyeknek nem kellene ott lenniük. Ezzel nem azt mondom, hogy látnánk a halottakat is, de mindenképp érzékelhetünk más valóságokból származó vitalitásokat is. Belső érzékeink ugyanis sokkal nagyobb fókusszal rendelkeznek mint a fizikaiak. Ezért gondolom, hogy ilyen módon érzékelnénk az idegenek asztráltestét is, feltéve ha meglátogatnak minket.
Visszatérve az eredeti gondolatmenetre: ha már olyan fejlett lenne spirituális tudásunk, hogy a testből való kilépés mindennapos lenne, akkor akár galaktikus konferenciákat is le lehetne bonyolítani ily módon. Vagy képzeljük csak el, ha tudnánk építeni egy olyan műszaki eszközt, amely képes lenne kiléptetni testünkből tudatunkat, kontrollált körülmények között.
Lenne egy speciális kabin, amely hasonló egy szoláriumhoz és speciális agyhullámokat ránk bocsátva asztráltestünk kiszakadna fizikai testünkből miközben a számítógép folyamatosan figyelné életfunkcióinkat, nehogy veszélyessé váljon az, hogy a testünkön kívül tartózkodunk.
Ezzel a módszerrel ? amit nevezzünk tudatkivetítő eszköznek ? fogadhatnánk idegenek tudatát egy konferenciaterembe, tanácskozásra. Egyszerűen csak lehívnánk az adott idegen asztráltestét, ugyanezt fordítva is meg lehetne csinálni.
Hétköznapi nyelven úgy is fogalmazhatnánk, hogy az emberek testének szellemei, lelkei találkoznának a földönkívüli fajok lelkeivel.
A tudat működésének jobb megismerése azért is lenne hasznos, mert nem kellene azon fáradozni, hogyan építsünk hipertér-hajtóművet. Egyszerűen csak leülnék kényelmesen egy szoba közepére és a tudat kivetítésével máris elutazhatnánk az univerzum távoli pontjaira függetlenül attól, hogy az milyen messze van.
A kérdés az, hogy ez ilyen veszélyeket rejthet magában? Ha kivetítjük asztráltestünket távoli pontokra, nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy lelkünket fogva tartsák vagy ne engedjenek vissza a testünkbe?
Mivel a szellemi test a másodpercek töredéke alatt képes visszajutni a testbe csupán attól a gondolattól, hogy haza akarunk mostmár jutni, nehezen elképzelhető, hogy bármiféle csapdát állítsanak nekünk, hiszen az asztráltest eleve áthatol mindenen. Ám ne fizikai csapdát képzeljünk el. Minden bizonnyal ha egy földönkívüli civilizáció ismeri az asztrálprojekció mibenlétét, ráadásul ha olyan könnyedén manipulálják az eltérített személyeket, akkor aligha nehéz elképzelni, hogy képesek pszichikai csapdát is állítani az odautazó humán léleknek.
Így akár megakadályozhatják utunkat vissza a Földre egy virtuális börtönnel, mely nem engedi vissza a lelket a testbe. Hogy az ilyeneket kivédjük, saját magunk is felállíthatunk különböző védelmeket. Például elég csak elképzelnünk magunk köré egy átlátszó buborékot, amely nem enged át semmiféle energiát. Ez a módszer egyébként akkor is működik, ha éppen idegenek keze alá kerülünk és vizsgálni kezdenek minket. Ha kiléptettek minket a testünkből, akkor egy ilyenfajta védelem igencsak felidegesítheti őket, mert nem lennének képesek áthatolni képzeletbeli buborékunkon. Ne feledjük ugyanis, hogy asztrális szinten a gondolatok azonnal megvalósulnak, nem úgy mint a fizikai világban. Itt ahhoz, hogy amit elképzeltünk valósággá váljon, fizikailag meg kell valósítani kisebb célokat a nagyobb cél elérése érdekében. Ez a leghatékonyabb tanulási módja a lélek fejlődésének. Asztrális szinten tehát bármilyen védelmet felállíthatunk és ezt alkalmazhatjuk távoli galaxisokban is.
Mindez attól függ, melyik asztráltest képes erősebben koncentrálni valamire. Az idegen fajok nyilvánvalóban jártasabbak az asztrálprojekcióban, tehát jobban ismerhetik a negyedik dimenzió trükkjeit, így mi veszélyeztetettebbek lennénk egy ilyen találkozás alkalmával, hacsak nem egy asztrálutazásban tapasztalt személyt kérnénk meg a galaktikus találkozásra.
Mindettől azonban még távol vagyunk, egyenlőre csak kevés ember van, aki tudatosan képes kivetíteni tudatát. A legtöbben ezt tudattalanul, alvó állapotban teszik meg anélkül hogy másnap tudnánk róla.
Láthatjuk tehát, hogy a pszichikus kapcsolatfelvételnek több formája is létezik. Ha egy kicsit jobban ismernénk a tudat működését és képesek lennénk kontrolláltan alkalmazni a telepátiát vagy akár a test tudatának kivetítését, akkor az űrlények utáni kutatás drámai eredményeket hozhatna. A gondolatok nagy távolságba juttatásának hatékonyságát nem kérdőjelezheti meg semmi. Gondoljunk csak arra, hogy míg a rádióhullámok célba éréséhez akár több száz évnek kell eltelnie, addig egy gondolat ugyanilyen távolságot egy pillanat alatt megtesz.
Megintcsak azt kell hogy mondjam, szerencsére nem vagyunk képesek telepatikusan gondolkodni, legalábbis tudatosan nem. Azért mondom, hogy szerencsére, mert ha mindenki hirtelen képes lenne a kommunikáció ezen fajtájára, akkor sokan észnélküli keresésbe kezdenének a világűrben. Mindenki gondolatokat bocsátana ki magából az űr különböző területei felé azt kérdezve: – Halló, hall valaki?
Egy ellenséges civilizációtól jövő válasz pedig kiszámíthatatlan következményeket vonna maga után. Amellett, hogy megtanulnánk használni belső érzékeinket, felelősséget is kellene tanulnunk. Ez azonban olyan komoly felelősséget jelent, mely kihat akár az egész bolygó civilizációjára. Alaposan meg kellene tehát válogatnunk, kivel akarunk kapcsolatba lépni.
Mindezek után feltehetjük a kérdést, hogyha más civilizációk olyan fejlett tudati szinten vannak, akkor eddig miért nem nyitották meg nekünk a belső érzékeinket, ezáltal kapcsolatba lépve velünk? A válasz talán pont a felelősségben rejlik, hogy még mindig nem nőtt fel az emberiség teljesen. Ilyen képességekhez először meg kellene értenünk saját létezésünk értelmét, azt, hogy miért is vagyunk egyáltalán ebben a világban. Ha mindezt megértjük, és megtanuljuk, akkor talán már méltóak lehetünk arra, hogy kapcsolatba kerüljünk velük.
Sokak számára azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a fejlődés kulcsa nem a technológiai eszközökben, nem a technikában van, hanem az ember pszichológiai struktúrájának a felfedezésében. A tudat és az agy még mindig az emberiség egyik legnagyobb rejtélye. Talán valamilyen más megközelítésből kellene vizsgálni a létezés mibenlétét. Ennek egyik útja lehet a telepátia és az asztrálprojekció kutatása, mely nem csak kommunikációra, információ átvitelre lenne alkalmas, hanem olyan távoli civilizációkkal való kapcsolat létesítésre, mely sok-sok milliárd kilóméteres távolságra van tőlünk és talán ezek nélkül a pszichikai képességek nélkül sohasem lépnénk velük kapcsolatba. Érdemes tehát felfedezni ezeket a rejtett képességeket, hátha ez fogja nekünk megnyitni a kaput más fajok felé a jövőben.
Stefan Keller képe a Pixabay -en