Home Cikkek Régi idők (UFO-s) mozija

Régi idők (UFO-s) mozija

142
0
Megosztás

1981-ben az UFO-téma kedvelőinek és általában a fantasztikus filmek rajongóinak különleges csemegében volt részük: a MOKÉP bemutatta Steven Spielberg amerikai filmrendező 18 millió dolláros költséggel, bravúros technikával készült monstre filmjét, a Harmadik típusú találkozásokat.

E filmben az idegen világból érkezett lények – kis fejjel, törékeny testalkattal és nagy szemmel – , akiket egyébként alabamai gyerekek személyesítettek meg különlegesen elmaszkírozva, igen békések, és az emberek is – szokásainktól eltérően – civilizáltan viselkednek.

Az űrlakók eleinte telepatikus úton, majd személyesen is érintkezésbe lépnek a földlakókkal, és a film végén útnak indul a jövevények űrhajóján egy tudósokból és néhány civilből álló delegáció, hogy szétnézzen egy távoli és furcsa világban.

A filmnek két magyar vonatkozása is van: a döbbenetes felvételeket Zsigmond Vilmos magyar származású operatőr készítette, és a földiek a közvetlen érintkezést az űrlakókkal úgynevezett Kodály-módszerrel, szolmizálással veszik fel.

Csak mint érdekességet jegyzem meg, hogy Spielbergnek nem ez volt az első ilyen témájú filmje. Még tizenhat évesen készített egy Firelight (Tűzfény) című két és fél órás keskenyfilmet, amit Phoenixben, szülővárosában be is mutattak. Ez a film arról szól, hogy a tudósok figyelnek különböző furcsa fényjelenségeket, és felkészülnek az idegenek fogadására.

És még egy apróság: Spielberg kijelentette (Corriere della sera, 1978. február 9.), hogy ő maga ugyan nem látott UFO-t, de számos olyan emberrel találkozott, akik már láttak, és tőlük tudott meg egy sereg részletet. Beszámolójukból az derült ki, hogy a filmbéli alakokkal ellentétben, akik rajonganak az ufonautákkal való találkozásért, azok, akik a “valóságban” találkoztak valamilyen formában a jelenséggel, inkább kívántak a hátukra egy púpot, mint hogy még egyszer hasonló élményben legyen részük. Spielberg azt állítja, hogy az általa meghallgatott emberek mind normális, szavahihető polgároknak látszottak.

A kis emberkék külsejét is ilyen beszámolók alapján formálta meg, és igen sok tanácsot kapott a film készítése közben J. Allen Hynektől, “az ufológia Galileijétől”, akit egy pillanatra a film végén személyesen is látni lehet, amint pipával a szájában elvegyül azok között, akik az égi jövevényeket fogadják.

1985-ben egy másik UFO-témájú filmet is vetítettek a mozik, UFO-k Arizonában címmel. Ez a film már meg sem közelítette Spielberg mesterművének a színvonalát, nem is aratott különösebb sikert. James L. Conway rendező azt meséli el, hogy egy földi műholddal véletlenül összeütköző UFO hogyan sérül meg és zuhan le Arizonában. A hatóságok a pórul járt UFO-t titokban egy használaton kívüli repülőgéphangárba szállítják, ahol alapos vizsgálatoknak vetik alá az egész szerkezetet. Talán e részek a film legsikerültebb jelenetei, mert technikailag érdekesek és jól kivitelezettek.

Volt aztán egy televíziós sorozat is, amely heteken át izgalomban tartotta a magyar tévénézőket. A Betolakodók című folytatásos sci-fi krimire gondolok. Főszereplője, David Vincent (Roy Thinnes) építészmérnök “látta őket”. Látta őket, és rájön, hogy inváziót terveznek a Föld ellen. Teljesen olyan alakot öltenek, mint amilyenek mi vagyunk, eredeti külsejükről nem sokat lehet megtudni. Annál többet ravasz praktikáikról, amelyeket mind azért eszelnek ki, hogy bennünket elveszejtsenek.

Az ember valahogy hajlamos arra, hogy szívesebben higgyen a Harmadik típusú találkozások üzenetének…