kapcsolat

REJTÉLYEK A FAJDAS-HEGYEN

Az Ufómagazin 2015. májusi számában Ufórejtély a Bakonyban címmel a Várpalota közelében 1992. január 3-án történt különös eseménysorozat utáni nyomozás eredményeit foglaltam össze. Azóta több olvasói visszajelzést és beszámolót is kaptam a környéken tapasztalt rejtélyes jelenségekkel kapcsolatban, amelyekre – az ominózus tűzesethez hasonlóan – a mai napig nem született megnyugtató magyarázat.

20150703_illusztracio_1

A Várpalotától északra fekvő Fajdas-hegyen 1992. január 3-án egy azonosítatlan objektum lezuhanását figyelhették meg a környéken tartózkodó szemtanúk. A rendőrséghez érkezett bejelentés szerint egy szürkésfehér színű, gömb alakú, autó nagyságú tárgy felfoghatatlan sebességgel, de teljesen hangtalanul, körülbelül 200 méteres magasságban, lapos szögben átrepült a mintegy három-négy kilométerre északra található hegyoldal irányába, majd hirtelen átbukott a hegygerincen, és eltűnt a megfigyelők szeme elől. Ezt követően mintegy 10-15 méter átmérőjű, henger formájú, vaskos füstoszlop tört fel a magasba, s rá egy másodpercre láng is felcsapott a szóban forgó helyen. A helyszínre érkező tűzoltók mégsem találtak becsapódási nyomokat vagy a tűz keletkezésére utaló anyagot, sőt a szakemberek a tűzgócot és terjedésének irányát sem tudták megállapítani. A hivatalos szerveket és az ufókutatókat egyaránt foglalkoztató rejtély megoldásához az elmúlt két és fél évtizedben sem sikerült közelebb kerülni, így csupán találgatni lehet, hogy vajon „egyszerű” gömbvillám, felrobbanó meteor vagy egy idegen civilizáció állt a tűzoltóságot, a rendőrséget és a honvédséget is mozgósító, titokzatos tűzeset hátterében. Az olvasóinktól kapott beszámolókból azonban kiderül, hogy a környéken az eset napján, és attól függetlenül is történtek földönkívüliekkel összefüggésbe hozható megmagyarázatlan események.

20150703_illusztracio_4

Egy veszprémi vállalkozás két munkatársa, Márkus Gyula és Perjés Rezső már aznap reggel, órákkal a robbanás előtt érdekes megfigyelést tett. „Hét óra körül Fűzfő irányába igyekeztünk, árut szállítottunk. A berhidai elágazásnál arra lettünk figyelmesek, hogy az égen egy szürkés-feketés tárgy lebeg. Kollégám kérdezte, hogy mi lehet az, én felnéztem, és viccelődve azt mondtam, biztosan elromlott egy repülő és fennmaradt. Egy szivar alakú tárgy volt, amely nagyjából 45 fokos szögben megdöntve állt a levegőben. Egészen biztosan fizikai objektum volt, s nem valamilyen látomásszerű tünemény” – mesélte Perjés Rezső.

20150703_illusztracio_2

Szintén elgondolkodtató ufóészlelésről számolt be Lábas István, aki aznap éppen a közeli bányató jegén korcsolyázott a gyermekeivel. „Mi is tisztán láttuk a lángokat. Arra gondoltunk, hogy talán egy helikopter zuhant le, de feltűnő volt, hogy korábban sem motorzajt, sem utána robbanást nem hallottunk. Még mondtam is a gyerekeknek, hogy szólni kellene a tűzoltóknak, de nem tudtunk olyan gyorsan mozdulni, hiszen rajtunk volt a korcsolya. Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Korcsolyáztunk még egy darabig, aztán ebédidőben beszálltunk a kocsiba és hazafelé indultunk. Az autó ablakából megpillantottunk egy hosszúkás, szivar alakú tárgyat, amely rendkívül gyorsan haladt Várpalota irányába, és el is tűnt a horizonton. Én látni véltem rajta ablakokat, a fiam ezt nem látta. Akkor még arra gondoltunk, hogy közelebb kellene mennünk az égő területhez, de nemsokára feltűntek a rendőrség és a tűzoltók autói, így inkább hazafelé vettük az irányt” – emlékezett vissza a történtekre. Fekete Dávid elmondása szerint csak ötéves volt az esemény idején, mégis pontosan fel tudja idézni azt a napot. „Sokáig azt hittem, hogy álmodtam az egészet, és csupán 13-14 éves koromban jutott eszembe ismét a történet. Az említett napon, 1992. január 3-án szüleimmel és testvéreimmel nagyszüleimtől autóztunk hazafelé Ősiből – az onnan 15 kilométerre található – Pétfürdőre valamikor késő délután, már sötétedés után. Egyszer csak mindent elvakító, pasztelles fehér fény vett körül minket. Az egész talán 3-4 másodpercig tarthatott, mialatt semmilyen hangot nem hallottam, és az autón kívülre sem lehetett látni. Mintha az ablakok átlátszatlan üvegből lettek volna, és nagyon erős megvilágítást kaptak volna kívülről. Magam előtt látom édesapám arcát is, amint riadtan hátrafordult megnézni, hogy senkinek nem esett-e baja. Szüleim azt mondták, hogy csak egy alacsonyan szálló repülőt láttunk, de ezt már akkor sem hittem el, hiszen az hangos lett volna, és értelemszerűen nem vakított volna konstans fényerősséggel minden irányból. Érdekes az is, hogy egy lejtőn haladtunk átlagos sebességgel, mégis ugyanonnan folytatódott az utunk, mint ahol a fehér fény elért minket. Mivel nagyon fiatal voltam, csupán ennyire emlékszem pontosan, de nagyon mély nyomokat hagyott bennem a történet. Valamikor 16-18 éves koromban hoztam fel ezt az esetet a szüleimnek, de szembeötlő zavartsággal azonnal letereltek a témáról – mondván, hogy ők erre nem emlékeznek –, így sajnos nem jutottam további információhoz a történtekről. Évekkel később derült ki, hogy egyik barátom is kint volt aznap a Fajdas-hegyen, de az ő családjában szintén tabutémának számított az eset, ezért még nem beszélgettem vele erről bővebben.” Dávid érdekességként említi, hogy a kilencvenes évek közepén a fenti eseménytől függetlenül is sokan tapasztaltak – egymástól függetlenül – szokatlan és megmagyarázatlan jelenségeket Várpalota környéken. Környezetéből is többen láttak gömbvillámokat, hangtalanul mozgó, fényes kék és vörös energiagömböket, amelyek az ablakon vagy a konnektoron keresztül jutottak be a lakásokba. Mások olyan sötétszürke vagy fekete testű, 100-120 centiméter magas lényekről számoltak be, amelyek a panelházak homlokzatán és tetején másztak fel-le meglepő mozgékonysággal és rugalmassággal, betekintettek ablakokon, majd továbbálltak.

„Az Ufórejtély a Bakonyban című cikkel kapcsolatban szeretném megosztani azt az esetet, amely 17 évvel ezelőtt történt velem – kezdte levelét Székely Áron. – Szüleimmel és rokonaimmal akkoriban gyakran kirándultunk Várpalota környékén. Tízéves koromban, 1999 tavaszán egyik utunk éppen a Fajdas-hegyre vezetett, teljesen belátható terepen. Izgága gyerekként kezdtem unni a tempót, így édesapám engedélyével előrementem a földúton a kilátónak nevezett betontömbhöz. Felálltam erre a tömbre, és gyönyörködtem a kilátásban. Bár legfeljebb néhány száz méteres előnyre tehettem szert a családom többi tagjához képest, akiknek már régen oda kellett volna érnie, hiába vártam a felnőtteket. Ezért elindultam visszafelé a földúton, hogy megkeressem őket, de senkivel nem találkoztam. Kiabáltam a nevüket, de nem kaptam választ. Pánikba esve lerohantam a hegy oldalában lévő szőlőstelkekhez, ahol egy idős nénivel találkoztam. Miután elmeséltem neki a történteket, szólt az éppen neki segédkező fiának – mint később megtudtam, a palotai kórház egyik orvosa volt –, aki azonnal bevitt a Trabantjával a városba. Tisztán emlékszem arra, hogy az egész legfeljebb negyed óra alatt zajlott le. De mire a város szélén lévő garázsokhoz értünk, ott találtam a keresztanyámat, aki a helyiektől érdeklődött, hogy nem láttak-e engem. Elmondása szerint órákig kerestek engem az erdőben, és már a rendőrségen is bejelentették az eltűnésemet. Ez azért volt hihetetlen számomra, mert a Fajdas-hegy, amelynek kilátója előtt néhány száz méterrel szétváltunk, hozzávetőleg 4-5 kilométerre fekszik Várpalotától, engem pedig – mint keresztanyám megerősítette – a rendőrségi bejelentéssel együtt több órán át kerestek. Én viszont egészen biztos vagyok abban, hogy negyed óránál többet nem töltöttem egyedül, és azóta sem találtam magyarázatot az elveszett időre.”

Bár az ominózus várpalotai tűzeset továbbra is a megfejtésre váró „magyar X-akták” sorát gyarapítja, a személyes beszámolóknak köszönhetően talán sikerül közelebb kerülni a rejtély megfejtéséhez. Egyelőre csupán annyi biztos, hogy a Bakony ezen vidékén a kilencvenes években az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő az ufójelenséggel összefüggésbe hozható, megmagyarázhatatlan események, amelyek a mai napig élénken foglalkoztatják a szemtanúkat és az érintetteket. A Várpalotától északra fekvő Fajdas-hegyen 1992. január 3-án egy azonosítatlan objektum lezuhanását figyelhették meg a környéken tartózkodó szemtanúk. A rendőrséghez érkezett bejelentés szerint egy szürkésfehér színű, gömb alakú, autó nagyságú tárgy felfoghatatlan sebességgel, de teljesen hangtalanul, körülbelül 200 méteres magasságban, lapos szögben átrepült a mintegy három-négy kilométerre északra található hegyoldal irányába, majd hirtelen átbukott a hegygerincen, és eltűnt a megfigyelők szeme elől.

Ezt követően mintegy 10-15 méter átmérőjű, henger formájú, vaskos füstoszlop tört fel a magasba, s rá egy másodpercre láng is felcsapott a szóban forgó helyen. A helyszínre érkező tűzoltók mégsem találtak becsapódási nyomokat vagy a tűz keletkezésére utaló anyagot, sőt a szakemberek a tűzgócot és terjedésének irányát sem tudták megállapítani. A hivatalos szerveket és az ufókutatókat egyaránt foglalkoztató rejtély megoldásához az elmúlt két és fél évtizedben sem sikerült közelebb kerülni, így csupán találgatni lehet, hogy vajon „egyszerű” gömbvillám, felrobbanó meteor vagy egy idegen civilizáció állt a tűzoltóságot, a rendőrséget és a honvédséget is mozgósító, titokzatos tűzeset hátterében. Az olvasóinktól kapott beszámolókból azonban kiderül, hogy a környéken az eset napján, és attól függetlenül is történtek földönkívüliekkel összefüggésbe hozható megmagyarázatlan események.

Egy veszprémi vállalkozás két munkatársa, Márkus Gyula és Perjés Rezső már aznap reggel, órákkal a robbanás előtt érdekes megfigyelést tett. „Hét óra körül Fűzfő irányába igyekeztünk, árut szállítottunk. A berhidai elágazásnál arra lettünk figyelmesek, hogy az égen egy szürkés-feketés tárgy lebeg. Kollégám kérdezte, hogy mi lehet az, én felnéztem, és viccelődve azt mondtam, biztosan elromlott egy repülő és fennmaradt. Egy szivar alakú tárgy volt, amely nagyjából 45 fokos szögben megdöntve állt a levegőben. Egészen biztosan fizikai objektum volt, s nem valamilyen látomásszerű tünemény” – mesélte Perjés Rezső.

Szintén elgondolkodtató ufóészlelésről számolt be Lábas István, aki aznap éppen a közeli bányató jegén korcsolyázott a gyermekeivel. „Mi is tisztán láttuk a lángokat. Arra gondoltunk, hogy talán egy helikopter zuhant le, de feltűnő volt, hogy korábban sem motorzajt, sem utána robbanást nem hallottunk. Még mondtam is a gyerekeknek, hogy szólni kellene a tűzoltóknak, de nem tudtunk olyan gyorsan mozdulni, hiszen rajtunk volt a korcsolya. Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Korcsolyáztunk még egy darabig, aztán ebédidőben beszálltunk a kocsiba és hazafelé indultunk. Az autó ablakából megpillantottunk egy hosszúkás, szivar alakú tárgyat, amely rendkívül gyorsan haladt Várpalota irányába, és el is tűnt a horizonton. Én látni véltem rajta ablakokat, a fiam ezt nem látta. Akkor még arra gondoltunk, hogy közelebb kellene mennünk az égő területhez, de nemsokára feltűntek a rendőrség és a tűzoltók autói, így inkább hazafelé vettük az irányt” – emlékezett vissza a történtekre. Fekete Dávid elmondása szerint csak ötéves volt az esemény idején, mégis pontosan fel tudja idézni azt a napot. „Sokáig azt hittem, hogy álmodtam az egészet, és csupán 13-14 éves koromban jutott eszembe ismét a történet. Az említett napon, 1992. január 3-án szüleimmel és testvéreimmel nagyszüleimtől autóztunk hazafelé Ősiből – az onnan 15 kilométerre található – Pétfürdőre valamikor késő délután, már sötétedés után. Egyszer csak mindent elvakító, pasztelles fehér fény vett körül minket. Az egész talán 3-4 másodpercig tarthatott, mialatt semmilyen hangot nem hallottam, és az autón kívülre sem lehetett látni. Mintha az ablakok átlátszatlan üvegből lettek volna, és nagyon erős megvilágítást kaptak volna kívülről. Magam előtt látom édesapám arcát is, amint riadtan hátrafordult megnézni, hogy senkinek nem esett-e baja. Szüleim azt mondták, hogy csak egy alacsonyan szálló repülőt láttunk, de ezt már akkor sem hittem el, hiszen az hangos lett volna, és értelemszerűen nem vakított volna konstans fényerősséggel minden irányból. Érdekes az is, hogy egy lejtőn haladtunk átlagos sebességgel, mégis ugyanonnan folytatódott az utunk, mint ahol a fehér fény elért minket. Mivel nagyon fiatal voltam, csupán ennyire emlékszem pontosan, de nagyon mély nyomokat hagyott bennem a történet. Valamikor 16-18 éves koromban hoztam fel ezt az esetet a szüleimnek, de szembeötlő zavartsággal azonnal letereltek a témáról – mondván, hogy ők erre nem emlékeznek –, így sajnos nem jutottam további információhoz a történtekről. Évekkel később derült ki, hogy egyik barátom is kint volt aznap a Fajdas-hegyen, de az ő családjában szintén tabutémának számított az eset, ezért még nem beszélgettem vele erről bővebben.” Dávid érdekességként említi, hogy a kilencvenes évek közepén a fenti eseménytől függetlenül is sokan tapasztaltak – egymástól függetlenül – szokatlan és megmagyarázatlan jelenségeket Várpalota környéken. Környezetéből is többen láttak gömbvillámokat, hangtalanul mozgó, fényes kék és vörös energiagömböket, amelyek az ablakon vagy a konnektoron keresztül jutottak be a lakásokba. Mások olyan sötétszürke vagy fekete testű, 100-120 centiméter magas lényekről számoltak be, amelyek a panelházak homlokzatán és tetején másztak fel-le meglepő mozgékonysággal és rugalmassággal, betekintettek ablakokon, majd továbbálltak.

„Az Ufórejtély a Bakonyban című cikkel kapcsolatban szeretném megosztani azt az esetet, amely 17 évvel ezelőtt történt velem – kezdte levelét Székely Áron. – Szüleimmel és rokonaimmal akkoriban gyakran kirándultunk Várpalota környékén. Tízéves koromban, 1999 tavaszán egyik utunk éppen a Fajdas-hegyre vezetett, teljesen belátható terepen. Izgága gyerekként kezdtem unni a tempót, így édesapám engedélyével előrementem a földúton a kilátónak nevezett betontömbhöz. Felálltam erre a tömbre, és gyönyörködtem a kilátásban. Bár legfeljebb néhány száz méteres előnyre tehettem szert a családom többi tagjához képest, akiknek már régen oda kellett volna érnie, hiába vártam a felnőtteket. Ezért elindultam visszafelé a földúton, hogy megkeressem őket, de senkivel nem találkoztam. Kiabáltam a nevüket, de nem kaptam választ. Pánikba esve lerohantam a hegy oldalában lévő szőlőstelkekhez, ahol egy idős nénivel találkoztam. Miután elmeséltem neki a történteket, szólt az éppen neki segédkező fiának – mint később megtudtam, a palotai kórház egyik orvosa volt –, aki azonnal bevitt a Trabantjával a városba. Tisztán emlékszem arra, hogy az egész legfeljebb negyed óra alatt zajlott le. De mire a város szélén lévő garázsokhoz értünk, ott találtam a keresztanyámat, aki a helyiektől érdeklődött, hogy nem láttak-e engem. Elmondása szerint órákig kerestek engem az erdőben, és már a rendőrségen is bejelentették az eltűnésemet. Ez azért volt hihetetlen számomra, mert a Fajdas-hegy, amelynek kilátója előtt néhány száz méterrel szétváltunk, hozzávetőleg 4-5 kilométerre fekszik Várpalotától, engem pedig – mint keresztanyám megerősítette – a rendőrségi bejelentéssel együtt több órán át kerestek. Én viszont egészen biztos vagyok abban, hogy negyed óránál többet nem töltöttem egyedül, és azóta sem találtam magyarázatot az elveszett időre.” Bár az ominózus várpalotai tűzeset továbbra is a megfejtésre váró „magyar X-akták” sorát gyarapítja, a személyes beszámolóknak köszönhetően talán sikerül közelebb kerülni a rejtély megfejtéséhez. Egyelőre csupán annyi biztos, hogy a Bakony ezen vidékén a kilencvenes években az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő az ufójelenséggel összefüggésbe hozható, megmagyarázhatatlan események, amelyek a mai napig élénken foglalkoztatják a szemtanúkat és az érintetteket.

idegenzona.blog

Share on Google+Email this to someoneShare on LinkedInShare on TumblrTweet about this on TwitterShare on FacebookShare on Reddit

Minden vélemény számít!