Augusztus hónapban nagyszámú észlelést jelentettek be bizonyos égen látható ismeretlen eredetü fényekről. Az első észlelés este tíz óra körül történt North Babylonban (New York állam, Suffolk megye).
Harvey, egy helyi lakos éppen hazafelé sétált, amikor három pirosan ízzó fényt látott meg az égen. A beszámolója alapján több mint 15 percig figyelte a fényeket számtalan alkalommal.
A szemtanu elmondta, hogy a fények lebegtek, pulzáltak, lassan mozogtak vertikálisan, majd eltűntek és újra megjelentek. Harvey már harmadszor észlelte az idén a furcsa fényeket. A korábbi megfigyelései április 20-án és július 4-én történtek.
Harvey ugyanakkor nem gondolja azt, hogy a fények kínai lampionok lehettek-e. Ezzel egy időben mintegy 30 km-el messzebb, nyugati irányban Westbury városában (Nassau megye) szintén történt egy megfigyelés.
Este 22:50-kor egy helyi lakos, Dee éppen a szemetet vitte ki a házból. Miután a zsákot a kukába dobta, úgy döntött, szed néhány szőlőszemet a járda melletti szőlősbokrokról.
Miután levette a szemeket, felnézett az égre, a Hold irányába, amely a háza és a szomszéd háza felett volt. Ekkor figyelt fel négy korongra, melyek alacsony magasságban lebegtek az égen.
A beszámoló szerint a tárgyak körkörös mozgást végeztek, mindeközben fehéren, majd kékesen ragyogtak. A szemtanu négy vagy öt percig figyelte a tárgyakat, amikor berohant a házba kameráért. Visszaérve az udvarra, a tárgyak eltűntek. Ekkor párszor körbejárta még a házat az eget vizsgálva, de nem bukkantak fel újra az objektumok.
Dee miközben egy órán át vizsgálódott, megpróbálta kideríteni, hogy látta-e más is a tárgyakat. Felhívta a helyi TV-t, de nemleges választ kapott.
Nem ezek voltak az egyedüli esetek az elmúlt hetekben. A következő beszámolókról van még tudomásunk:
2014 augusztus 4:
Rochesterben (New York állam) egy helyi lakos éjjel a kutyáját sétáltatta, amikor felfigyelt néhány világító tárgyra az égen, melyekről először azt hitte csillagok. Öt vagy hat pontot figyelt meg, melyek nyolcas alakzatot leírva mozogtak. Tíz percen át figyelte a játékos mozgású tárgyakat, melyek kelet felé haladtak.
2014 augusztus 9:
Holtsville-ben egy helyi lakos figyelt meg egy narancssárga, fényes gömb alaku tárgyat, amely két percig volt látható. A gömb színt váltott a pirosról a narancssárgáig. Dél felé haladt, majd eltűnt.
2014 augusztus 10:
Manhattanben néhány lakos a szabadban figyelte meg a szuperholdat. Az egyikük felfigyelt egy lebegő tárgyra közel száz km-el arrébb. A tárgy feketés-szürkében ragyogott, majd eltűnt.
Youngstownban (New York állam) több lakos is felfigyelt egy narancssárga tárgyra, amely északnyugati irányba tartott az Ontario tó felé, a kanadai határ irányába. Úgy becsülték meg, hogy a tárgy távolsága 2500 méterre lehetett.
2014 augusztus 11:
Éjjel 1 óra körül egy pár Tonawanda-ban (New York állam) figyelt fel kéken pislákoló fényekre az ég északi felén.
2014 augusztus 13:
Clifton Parkban (New York állam) este 9 óra körül egy helyi lakos két fényes tárgyat látott, melyek észak-déli irányba haladtak. Az objektumok nagyon fényesek voltak és színűk a sárgától a narancssárgáig váltakozott. Mindkét tárgy alacsonyan repült és nem volt hangjuk.
Ugyanitt, Clifton Parkban számos szemtanu figyelt meg öt vagy hat nagyon fényes narancssárga tárgyat ahogy átszelik az eget. Mindegyik objektum alacsony magasságban repült és teljesen hangtalanok voltak.
paranormal.hu