Home Cikkek Szuperszónikus csészealjak

Szuperszónikus csészealjak

224
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 5 percig tart

Egy június 24-i napon Kenneth Arnold Washington államban keresésre indult. Egy baleset helyszínét kereste, ahol egy repülőgép csapódott a földbe rajta tengerészgyalogosokkal. A baleset a Mount Rainier hegy közelében történhetett. A hegyet dél felől közelítette meg és folyamatosan nézte a földet, keresve a roncs után.

Eredménytelen keresés után délre fordult, majd ismét a hegynek vette az irányt. Remek volt az idő, az ég is tiszta volt, a repülés tiszta élvezetnek bizonyult. Olyannyira nyugodt volt a légkör, hogy a pilóta kényelmesen hátra is dőlt az ülésében. A közelében volt ugyan egy DC-4-es repülőgép, de nem volt zavaró a távolsága. Két-három perces nyugodt repülést követően egyszercsak egy vakító fénysugár jelent meg előtte. Nem tudta ugyan meghatározni, hogy honnan jött a fénysugár, de amikor balra nézett, a hegy irányában kilenc tárgyat figyelt meg, melyek északról déli irányba haladtak. Mivel nagy sebességgel közeledtek a hegy felé, Kenneth Arnold vadászgépeknek hitte őket. Bizonyos időközönként a tárgyak kissé irányt váltottak, ezt onnan lehetett látni, hogy a Nap sugarait különböző szögben verték vissza. Ahhoz viszont túl messze voltak, hogy meg lehessen határozni a formájukat.

Amikor közelebb ért a Mount Rainierhez, meg tudta figyelni a járművek alakját. Ami feltűnő volt, hogy nem rendelkeztek szárnyakkal, sem farokszárnnyal. Eközben a tárgyak tovább haladtak a hegy déli oldala felé,magasságuk megfelelő volt ahhoz, hogy szemmel lehessen követni őket. Láncban és átlósan haladtak, mintha láthatatlanul össze lettek volna kötve. Egészen addig meg is tartották az irányt, ameddig a hegy csúcsaihoz értek. Itt ugyanis ki kellett kerülniük azokat, némileg irányt váltva. Kenneth a távolságot közte és a tárgyak között 30 és 60 km közöttire becsülte, méretüket pedig egy DC-4-es repülőgép kétharmadára becsülte. Miután a járművek kikerülték a havas hegycsúcsokat is, Kenneth megbecsülte a sebességüket is, amely nagyjából 2800 km/óra lehetett. Ezt az esetet később nem lehetett megismételni nyomozás céljából, így csak az elmondásra lehetett hagyatkozni. Ráadásul a paraméterek megbecsülése is szubjektív volt, így fennállt a lehetősége az emberi tévedésnek. A Légierő így egyetlen ember beszámolójában tudott bízni.

Vasárnap reggel kilenc órakor megcsörrent Lucy Floyd telefonja, aki légügyi technikusként dolgozott akkoriban. Felkérték, hogy menjen be a Légügyi Technikai Hírszerzés központjába, hogy kielemezze Kenneth Arnold jelentését. Mivel ez egy meglehetősen kellemetlen telefonhívás volt vasárnap reggel, Lucy Floyd nem szívesen ment be a központba, de a Pentagon és a sajtó nyomása miatt nem igazán volt más választása. Miután kezébe vette a jelentést, nem tudott eredményekre jutni mert sok volt a kérdőjel az eset körül.

Ekkor már felmerültek nemzetbiztonsági aggályok is mert senki sem tudott igazán, mivel állnak szemben. A Légügyi Technikai Hírszerzés (Air Technical Intelligence Center – ATIC) azonban a legjobb választásnak tűnt az eset kezelését illetően. A katonai parancsnokoknak azonban fejfájást okozott az ügy, főleg azért mert türelmetlenek voltak és ez megnehezítette a technikusokkal és az adminisztrátorokkal való közös munkát. Ekkor alakult ki a repülő csészealj elnevezés is és megkezdődött az UFO észlelések modern korszaka. A Légierő megpróbált minden erőfeszítéssel azon lenni, hogy megválaszolja a kérdéseket és ezt őszinte kitartással tette.

A beszámolót elküldték több kutatócsoportnak is, akik megállapították, hogy optikai illúzióról lehetett szó. A tiszta levegő és égbolt egyedülál tükröződést produkálhatott. Ehhez még hozzájöhetett az is, hogy a pilóta a látottak alapján felfokozott izgalmi állapotba került, ami alapján túlértékelhette látottakat. Kenneth Arnold és azok, akik már akkor hittek az idegenekben sohasem fogadták el a Légierő és a tudósok magyarázatát. Számos könyv jelent meg az elméletről, miszerint idegenek voltak a légtérben, mégis, sokan azt állították, hogy az UFO hívők csak álmodoznak, azt állítva, hogy fantáziavilágban élnek. Tehát az a személy aki hisz az UFO-kban már fantáziavilágban él?

Sajnos Kenneth Arnold esetére nem találtak magyarázatot, azonban történt egy másik eset, amely kielégítőbb válaszokat kapott. 1948-ban W.J Young, tengerészgyalogsági parancsnok számos alkalommal jelentette, hogy a Willamette Völgyben különös tükröződéseket látni, de jellemző volt az Washington és Oregon állam keleti síkságaira is. Ezek a tükröződések könnyen összetéveszthetők voltak repülő csészeljakkal. Az egyik esetben a Willamette Völgyben egy tiszta nyári napon az állandóan jelen lévő köd vastagabbnak látszott a szokásosnál.

A parancsnok 500 és 2000 méter közötti magasságban repülhetett, amikor fényes korongok jelentek meg a repülőgéptől nem messze. Egyes korongok eltűntek, majd más korongok megjelentek, időről-időre. Young megállapította, hogy ezek a fényjelenségek a Nap fényeinek visszatükröződései voltak a farmházak tetején. Mivel a köd vastag volt, így nehéz volt egyértelműen látni a házak tetejét, így ez a magyarázat kézenfekvőnek bizonyult. Ennél az esetnél jól látni, hogy maga a megfigyelő ad magyarázatot a történtekre.

Bár ilyen könnyen meg lehetne magyarázni minden UFO esetet.

Seres Gábor – paranormal.hu