Home Tags Nap

Tag: Nap

Valami történt a Nappal?

4
latest1.jpgOlvasóink szerint különös Naptevékenység zajlott az elmúlt napokban. Magyarországon több megfigyel? elmondása alapján február 10-én reggel 8 óra körül valami történt a Nappal. Az egyik olvasónk beszámolója szerint ?Napunk mintha életre kelt volna, körülbelül 1 órahosszán keresztül kicsit bele lehetett nézni szabad szemmel mert szürke volt az ég.? Amellett, hogy viszonylag kevés fénye volt, elkezdte változtatni a színét hol az egyik fele lett kék aztán zöld, meg lila hol a másik, és eközben a nap körül egy vékony nagyon fényes és színes (zöld, lila, kék, piros) körgy?r? volt látható és forgott lassan (kb. 3 sec. alatt egy fordulat), a napkorong körül.

A megfigyel?k teljesen ledöbbentek mert még nem láttak ilyet. Mindemellett a vékony fényes színes körgy?r? is változtatta a színét ahogy forgott. Forgása hasonló volt egy csapágyéhoz, mint egy csapágy, mikor a csapágy forog a csapágykosár körül. A Nap nem csak színét változtatta, de nem volt olyan fényes mint a körülötte forgó fényes színes körgy?r?.

Napkitörés tart a Föld felé

4
nap.jpgLátványos robbanás rázta meg a Napot: a kitör? részecskék ma este érik el a Földet. A napkitörés zavarhatja a mobiltelefonálást, a GPS-navigációt, de még a repül?gépek utasait is magasabb sugárdózis érheti.

Január 19-én, csütörtökön, magyar id? szerint 16.15 és 17.30 között egy hatalmas robbanás után a Napból részecskefelh? indult bolygónk felé. Ezt rá egy napra egy újabb kitörés követte. A számítások szerint a részecskék ma este ütköznek a Föld légkörével.
A tudósok szerint a napkitörés M3-as fokozatú. Egy ekkora napkitörés nagyságrendekkel növeli azt a sugárzást, aminek a repül?gépek utasai vannak kitéve. Szinte biztos, hogy kisebb-nagyobb mértékben a bolygónk körül kering? m?holdakat is megzavarja majd. Ezek a mesterséges égitestek m?ködtetik a GPS-eket, de a mobiltelefonálás is ilyeneken keresztül zajlik. Mikor a Nap részecskéi a Föld mágneses terével ütköznek, létrejön egy ártalmatlan és látványos égi jelenség is, a sarki fény.

Hatalmas napkitörés bénítja meg a Földet 2013-ban

19
news-20100921-04414737-1506029296.jpgGlobális katasztrófát okoz egy 2013-ban bekövetkez? napkitörés - figyelmeztet a NASA.

Már három év sincs a várható katasztrófa bekövetkeztéig, ami az el?rejelzések szerint megbénítja a m?holdas kommunikációt, "kiüti" a villamosenergia-szolgáltatásokat, az elektromos hálózatokat világszerte. Megbéníthatja a légi közlekedést és összességében életünk majd minden területére kihatással lehet a kialakuló geomágneses vihar. A 2013-ban várható napkitörés ereje száz hidrogénbomba erejével érhet fel, s a tudósok egyel?re nem tudják mennyire lesznek súlyosak a következmények. A kialakult kaotikus helyzet órákig tarthat, de akár napokon át is, s?t egy, a témában tartott tegnapi konferencián elhangzott: fel kell készülni egy hónapokig tartó állapotra is.

CSATORNÁK

17,767FansLike
0FollowersFollow
104SubscribersSubscribe