Home Cikkek Tavi szörnyet bérelt fel két román jósn?

Tavi szörnyet bérelt fel két román jósn?

3

Professzionális megfigyelési eszközök törvénytelen használata címén is eljárás indult két romániai jósnő ellen, akik – hogy elkábítsák ügyfeleiket az égtől kapott tudásukkal – telefon-lehallgatással és titkos felvételekkel szerezték meg a kellő információkat. Amikor szorulni kezdett körülöttük a hurok, pechjükre épp egy korrupció-gyanú miatt megfigyelt ügyészt akartak megkenni.

Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendöléshez két jósnő Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is. A két csaló – 26 és 32 évesek – ügyfeleinek azt állította, hogy közvetlen kapcsolatban áll a szellemvilággal, és varázsigés védelmet garantált az ördög ellen. Törzsvendégeiket sikerült ámulatba ejteniük és meggyőzniük természetfeletti képességeikről azzal, amiket tudtak róluk. Az ügyfelek komoly pénzeket fizettek azért, hogy hírt kapjanak elhunyt szeretteikről a túlvilágról, vagy hogy felvérteződjenek gonosz erők ellen.

A két n? a neten a Google keres?programot használták kutatásaikhoz és olyan közösségi portálokat fürkésztek, amelyeken rendre írtak magukról ügyfeleik. Mindemellett rejtett kamerákkal is megfigyelték ?ket, és lehallgatták telefonjaikat. Volt, hogy cinkos segítséget is igénybe vettek tavi szörnynek. Egy n?t ugyanis meggy?ztek arról, hogy meg kell szabadulnia a pénz igájától, és be kell dobnia összes megtakarítását ? több tízmilliói forintnyi összeget ? egy tóba éjféli rituálé keretében. A n? elment a tóhoz, ám habozott megválni pénzét?l. Vívódása közben démoni alak bukkant fel a vízb?l, mire a n? úgy megrémült, hogy azonnal behajította pénzét és elrohant.

Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendöléshez két jósn? Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is. A két csaló ? 26 és 32 évesek ? ügyfeleinek azt állította, hogy közvetlen kapcsolatban áll a szellemvilággal, és varázsigés védelmet garantált az ördög ellen. Törzsvendégeiket sikerült ámulatba ejteniük és meggy?zniük természetfeletti képességeikr?l azzal, amiket tudtak róluk. Az ügyfelek komoly pénzeket fizettek azért, hogy hírt kapjanak elhunyt szeretteikr?l a túlvilágról, vagy hogy felvértez?djenek gonosz er?k ellen. A két n? a neten a Google keres?programot használták kutatásaikhoz és olyan közösségi portálokat fürkésztek, amelyeken rendre írtak magukról ügyfeleik. Mindemellett rejtett kamerákkal is megfigyelték ?ket, és lehallgatták telefonjaikat. Volt, hogy cinkos segítséget is igénybe vettek tavi szörnynek.

Egy n?t ugyanis meggy?ztek arról, hogy meg kell szabadulnia a pénz igájától, és be kell dobnia összes megtakarítását ? több tízmilliói forintnyi összeget ? egy tóba éjféli rituálé keretében. A n? elment a tóhoz, ám habozott megválni pénzét?l. Vívódása közben démoni alak bukkant fel a vízb?l, mire a n? úgy megrémült, hogy azonnal behajította pénzét és elrohant. A rend?rség kiderítette, hogy a román Nessie a két jósn? egy barátja volt könny?búvár felszerelésben és rémiszt? álarcban. A két n?t feljelentették, ám a rend?rségnek nemigen volt bizonyítéka ellenük. Végül a duó vesztegetéssel szolgáltatott bizonyítékot maga ellen. Lefizetett egy ügyészt, hogy szüntesse meg ellenük az eljárást, ám balszerencséjükre az ügyészt korrupció gyanúja okán megfigyelte a rend?rség, így a pénzátadással rögvest 3 legyet ütött egycsapásra: 2 jósn?t és 1 ügyészt. Mindegyikükön nyomban bilincs kattant. “Ha nem lett volna vaj a fejükön, nem próbálkoznak lefizetéssel” ? mondta egy nyomozó. A boszorkányok ellen csaláson és vesztegetésen kívül professzionális megfigyelési eszközök törvénytelen használata címén is eljárás indult ? adta hírül az austriantimes.at cím? osztrák hírhonlap.mti

3 COMMENTS