Home Cikkek TELEPORTÁLÁS

TELEPORTÁLÁS

1162
0
Megosztás

A mesében a legkisebb királyfi, vagy a legokosabb parasztgyerek mindig tudott valamit, amire mások nem voltak képesek. Persze csak akkor, ha valakik ?t varázser?vel ruházták fel. Ilyen varázsló akadt minden jobb mesében és attól kezdve a f?h?s vagy láthatatlanná tudta tenni magát, vagy, ami érdekesebb: egyetlen szempillantásnyi id? alatt bárhová eljuthatott. Csak kimondta a varázsszót és lám, máris a a tér egy másik pontján termett, ahol is nagyot ámultak érthetetlen felbukkanásán.

A meséb?l mihamarabb valóság válhat. Ugyanis egyre több a jele annak, hogy a tudomány kezdi felfedezni a teleportálás módozatait. A kisérletek ugyan még gyermekcip?ben járnak, de biztatóak. Minden afelé mutat, hogy igenis vannak jelenségek, energiák, folyamatok a fizikai térben, amelyek révén az ember majd szinte a gondolat sebességével juthat el más terekbe. Vagy ugyanabba a térbe, s?t talán más id?kbe is..? Hogy még világosabban fogalmazzunk: a fénynél gyorsabb sebességek is léteznek és az anyag azokkal is haladhat. Bebizonyították, bemutatták.

Egy kisfiú vessz?futása

A hatvanas években élt egy ilyen mesebeli királyfi a Fülöp-szigeteken. S?t talán még ma is él, de már nem beszélnek róla. Elszürkült, beleolvadt a nagy tömegbe.

De 1965-ben még más volt a helyzet. Cornelio Clos tizenévesként igen sok bajt okozott szüleinek és sz?kebb környezetének. Nem vásott viselkedésével, nem azzal, hogy tiszteletlen lett volna a feln?ttekkel vagy hogy az átlagtól eltér? csínyeket követett volna el. Nem, a kis Corneliónak volt egy teljesen érthetetlen tulajdonsága, amivel megdöbbentett mindenkit.

Cornelio teleportálta magát.

Vagyis bármikor, bárhol el tudott t?nni ebb?l a térb?l, majd megjelent a tér egy másik pontján. Mondjuk ült az egyik szobában, aztán egyszercsak elt?nt itt és szinte ugyanakkor felbukkant a másik szobában. Vagy kint az udvaron, vagy pár utcával távolabb. Ennél messzebbre ritkán ment, talán azért, mert félt, hogy nem talál haza? De a dolog nem ilyen egyszer? ? sohasem derült ki ugyanis, hogy a fiú mennyiben volt képes irányítani a teleportálás m?veletét, vagy az annak kapcsán a megtett távolságot. Lehet, egyáltalán nem irányíthatta, irányította..?

Akik addig azt hitték, hogy ilyesmi ? a sci-fi regényekben olvasott és az olyan filmekben látott módokon ? csak valamilyen eszközzel lehetséges, azok meglehet?sen tanácstalanok voltak. Túl azon, hogy a meglehet?sen egyszer? emberek között senki sem tudta pontosan, mir?l is van itt szó? Mi az, hogy egy gyerek csak úgy elt?nik innen, aztán felbukkan amott? Mit m?vel ez a vásott kölyök?

De hamarosan legalább annyit kénytelenek voltak felfogni, hogy Cornelio számára ezek nem csínytevések, és nem azért csinál ilyen fura dolgokat, hogy a szüleit és a többi feln?ttet bosszantsa, vagy hogy a társai el?tt kit?njön. Semmi sem állt t?le távolabb, mint a felt?n?sködés, dicsekvés, hivalkodás. Éppen ezért, mert számára ez az egész teleportálás (nyilván eleinte a szót sem ismerte) az a lehet? legtermészetesebb dolog volt!

Az úgynevezett spontán teleportálás esete forgott fenn. Annál is inkább, mert egy, az ilyesmihez nem szokott, azt ésszel fel nem mér? gyerek csinálta. A kis Cornelio számára teljesen normális dolog volt, hogy egy pillanatra magába szállt és hipp-hopp, láthatatlanná vált. Elt?nt onnan, ahol éppen volt. Nem kellett neki ehhez semmiféle er?lködés, hosszas koncentrálás vagy bármilyen szertartrás, mesterkedés, furfang. Elmondása szerint ha eszébe jutott, hogy elt?nik, elég volt csak erre gondolnia, és máris elt?nt. Nem mondható az sem, hogy különösebb fizikai er?kifejtésr?l lett volna szó. Ahogyan más gyerekek belerúgtak egy labdába, vagy fogták az ugróköetelet vagy lementek a folyópartra ? Cornelio úgy t?nt el, ha akarta. Hogy aztán hamarosan felbukkanjon valahol másutt.

Említettük már, hogy a szül?knek, az ismer?söknek ezzel sok gondot okozott. Nem örültek annak, hogy Cornelio ennyire más, mint a többi gyerek. Hogy olyan furcsa dologra képes, amihez foghatót környezetükben senki más nem tudott csinálni, és nem is hallották, hogy valaha a múltban lett volna ilyen ember.

A hivatalos tudomány a maga szerfölött merev intézményeivel együtt Cornelio idejében is makacsul állította, hogy teleportálás márpedig nem létezik. Még eszközökkel sem, nemhogy azok nélkül! Cornelio természetesen minderr?l semmit sem tudott és vígan teleportálta magát, akár naponta többször is. Nos, ennyit a tudomány vaskalaposainak állításairól.

Az esetnek persze híre ment, el?bb csak a helyi újságok, majd az amerikai és európai sajtó is cikkezni kezdett az esetr?l. Mi persze akkor semmit sem hallhattunk vagy olvashattunk err?l (sem), hiszen nálunk a Tudományos Akadémia vezet?i messzemen?en kiszolgálták az uralkodó (és egyetlen) párt érdekeit, igen szoros volt az együttm?ködés. Már csak azért is, mert bizonyos területeken a kötelez? marxista ideológia pontosan ugyanazokat az elveket vallotta, mint az akkori (és mai) intézményes tudomány: hogy nincs lélek, csak az anyag létezik. Nincs lélekvándorlás, semmi sem mozoghat gyorsabban a fény sebességénél és minden csak és kizárólag az anyagon alapul. Jól elvoltak egymással, a marxizmus és az Akadémia.

Nos, a világ más részein annál többet beszéltek a kisfiúról. Mint arról kés?bb az Id?alagút cím? dokumentumkötet szerz?je, Ernst Meckelburg írta, Cornelio számára a jelenségben nem volt semmi természetfeletti, különös, de még csak furcsa sem. Mivel volt egy ilyen tulajdonsága vagy képessége, hát azt használta is, a maga szeszélye vagy gyerekfeje szerint. Megtette az iskolában is, nemegyezer. Ha feleltetni akarták és érezte közeledni ezt a veszélyt, egyszer?en dematerializálódott az osztályteremben. Társai szemeláttára t?nt el talán egyetlen másodperc alatt. A gyerek, aki az imént még ott ült a padban, társai között, egy pillanattal kés?bb már nem volt sehol. Csak a helyét láthatták, tapinthatták.

Ugyanez megtörtént vele otthon is. A mindennapok valósága volt, hogy Cornelio egyszer csak ?fogta magát? (milyen kifejez? ez a nyelvi fordulat) és elt?nt. A szülei kezdetben nem vették elég komolyan a dolgot. De amikor már kényelmetlen kezdett lenni és az iskolában is panaszkodtak a tanárok, hogy a gyerek egész egyszer?en megfoghatatlan és mindig nyoma veszik, amikor szükség lenne rá, vagy egyszer?en haza teleportálja magát, ha már megúnta az iskolát ? nos, az ügynek visszhangja támadt.

Jöttek persze el?bb a helybeli érdekl?d?k, akik nem hittek a szemüknek, amikor a kisfiú kívánságukra egyszer?en szétfolyt a semmiben, csak a leveg? maradt a helyén ? aztán ha kinéztek az ablakon, látták ?t ismét: már ott labdázott a többiekkel… Jöttek kíváncsi túristák, majd nyomukban újságírók és kutatók is. De még azok sem akarták elhinni, mi történik, akik a saját szem?kkel nézhették végig egyik-másik teleportálását. Mindenki b?vésztrükkre gyanakodott és dicsérték Corneliót, milyen ügyesen ?trükközik?.

A kisfiú továbbra sem értette a dolgot. Hiszen ? nem csinált semmi érdekeset. Vagy ha a feln?ttek ezt annak vélik, hát lelkük rajta. Amikor úgy érezte, hogy most egy kicist elt?nne, hát elt?nt, átment máshová és így zajlott az élete.

A szül?k egyszer? emberek lévén rosszul reagáltak. Próbálták tiltani a dolgot. Volt, amikor teljesen félreértve a helyzetet, b?ntetésb?l bezárták a gyereket a lakásba, mondván, szobafogságra itélik…

De be lehet-e zárni valakit, aki képes önmagát bármikor teleportálni..? Már a feltevés is abszurd. Cornelio akkor jött ki a bezárt szobából, amikor akart. Persze, ha ezen a ponton végiggondoljuk a dolgot és elképzeljük az a csöppet sem csak regénybe ill? feltételezést, hogy Cornelio Clos feln?, teleportálási tulajdonságát meg?rzi és b?nözésre adja a fejét ? gyakorlatilag megállíthatatlan, megfoghatatlan és b?ntethetetlen lenne. Hiszen bármikor egy szempillantás alatt bejuthatna a legjobban ?rzött objektumba és ellophatna onnan bármit, vagy megölhetne bárkit – és egy másodperccel kés?bb ismét elt?nne onnan. Ha pedig elfogják és börtönbe zárják ? meddig maradna a cellájában?…

Ördög?zés mint ellenszer

A feln?ttek rengeteg próbát rendeztek a gyerekkel, ám Cornelio minden alkalommal hibátlanul ?teljesített?. Csak annyi kellett, hogy ? maga is egyetértsen a kéréssel és a bámészkodók el?tt t?nt el. A fényképészek nem sokra mentek vele ? film kellett ahhoz, hogy látható legyen az elt?nés folyamata. Ám sajnos a korabeli kezdetleges kamerák nem úgy m?ködtek, mint a mai videók és a felvételek láttán trükkre gyanakodtak mindazok, akik nem voltak a helyszínen és nem látták Cornelio elt?néseit a valóságban. A fényképez?gépek filmjein pedig az egyik klisén még ott volt a gyerek, a másikon pedig már nenm ? ez lehetett trükk is. A szerencsétlen fotósok bárhogyan is er?lködtek, nem tudták elkapni és láthatóvá tenni az elt?nés, a teleportálás pillanatát. Mivelhogy az szó szerint ?egy szempillantás alatt? zajlott, mint a mesében.

Pszichiátriai vizsgálatoknak is alávetették a fiút, de minden orvos csak oda lyukadt ki, hogy a gyerek teljesen normális, átlagos, egészséges. Semmilyen tulajdonságát nem fedezték fel, ami eltért volna az átlagostól. Sem testi, sem lelki vonatkozásban. Ez pedig még sötétebbre vonja az égboltot a kérdést kutatók fölött. Ugyanis ha semmilyen érzékelhet?, látható jele nincs a képességnek magán a képességen kívül – akkor a kutatók alaposan meg vannak l?ve. Minden jel arra mutat, hogy egy kívülálló er?t?l függ a dolog, amely tudatosan vagy sem, véletlenszer?en vagy nem osztotta ki ezeket a képességeket az emberek között.

Csak mintegy zárójelben jegyezzük meg: könnyen lehet, hogy állatok is képesek a teleportálásra, de azokat senki sem figyeli ennyire és talán észre sem vesszük, ha erre ragadtatják magukat. Náluk még kevésbé beszélhetünk tudatos cselekvésr?l, mint Cornelio esetében.

Ekkor a szül?k, akik még mindig nem fogták fel, milyen csoda van a kezükben, egy katolikus paphoz fordultak. Meg kell jegyeznünk, hogy a spanyol nyelv? szigetországban, a portugál nyelv? brazilokhoz hasonlóan ? a szinte százszázalékosan elterjedt és meglehet?sen bigott katolicizmus mellett, azzal párhuzamosan rengeteg törzsi és egyéb régi, pogány szokás él. De a jelek szerint a legtöbb ember esetében a katolikus ritusok sokkal er?sebbnek bizonyultak, mint az ?si szokások. Ezt azért jegyezzük meg, mert a természeti népeknél a múltban is, és ma is az a jellemz?, hogy a deviáns, az átlagostól eltér? viselkedéseket nem b?ntetik, hanem kvázi jutalmazzák. Vagy legalábbis nem itélik el és nem tesznek ellene semmit. Az indián kultúrákban azt a férfit vagy n?t, akit a mi civilizált ( ? ) társadalmunk egyértelm?en elmebegtegnek tart ? ott tisztelik, viselkedését elnéz?en kezelik, mi több, egy-egy ilyen embert?l bölcs és követend? tanácsokat várnak el (és tegyök hozzá: gyakorta kapnak is).

De Cornelio Clos szülei nem ilyenek voltak. Nekik a gyerek elt?nései és felbukkanásai elviselhetetlen teherré váltak és végül segítségért a helyi egyházhoz fordultak. Az a pap, aki végül is kimondta az itéletet a fiú fölött, szintén nem lehett a józan ész bajnoka, inkább középkori mentalítást mutatott. Kijelentette ugyanis, hogy a kis Corneliót megszállta az ördög és azt ki kell ?zni bel?le.

A dolog a maga szabályai szerint meg is történt, mindenféle ?si és talán új egzorcizmussal, szertartással, igékkel és ráhatással úgymond ki?zték a fiúból az ördögöt. A mi természetfelfogásunk és optimizmusunk most azt várná, hogy a gyerekre ez sem hatott. Hiszen mivel az ördög nem bújt bele, ki sem ?zhették onnan. Ha pedig mégis benne lett volna az ördög – nehezen tudjuk elképzelni, hogy Lucifer vagy Belzebub vagy bármelyik kénköves pokollakó éppenséggel teleportálásssal foglalkozna és ezért bújna egy emberbe, hogy ezzel felhívja rá a figyelmet..? Bár ha visszaemlékezünk bizonyos középkori, európai boszorkányperekre, akkor döbbenetes dolgok juthatnak eszünkbe. Számtalan boszorkányt vádoltak azzal, hogy térben és id?ben ide-oda száguldoztak és ezzel keltettek zavart a ?normális? emberek világában…

Nos, érdekes dolog történt. Az ördög?zés után Cornelio már nem tudott teleportálni. ? maga úgy mesélte kés?bb: a szertartás nagy hatást gyakorolt rá. Túl nagyot. Belátta, hogy milyen gondokat okozott szüleinek ezzel a felel?tlen ide-oda ugrálással a térben, és nem akarta ?ket többé bántani. Megértette, hogy gyakorlatilag egész környezete ellene van a képességének, azt rossznak tartják… Ett?l kezdve ? is rossznak tartotta azt.

És már kisérletet sem tett arra, hogy röpködjön az id?ben, eltünjön itt, felbukkanjon amott.

Ha igazat mondott, kétségtelenül arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a gyerek belsejében lezajló szemléletváltozás okozta számára a teleportálás halálát. Mivel képességét attól kezdve ? maga tartotta helytelennek, rossznak, nem élt vele. A képesség nyilván hamarosan elsorvadt (vagy ?átment? valaki másra, aki nem t?nt ki vele és ezért nem is derült rá fény..?)

Cornelio Clos elfogadta, hogy a teleportálás nem létezik, mert ha mégis, az rossz, nagyon rossz dolog. ? pedig nem akart többé rosszat tenni. Igy van ez, amikor a lehetetlen a rossz szinonimájává válik.

A folytatásban egy még érdekesebb esetet ismertetünk, és olyan tudományos kisérletekre is fény derül, amelyek mérföldes lépésekkel hoznak bennünket közelebb a teleportálás megvalósulásához.

Az ókorból és a középkorból számos eset maradt fenn, amelyekben a valóban létez? ismert vagy kevéssé közismert szerepl?k képesek voltak önnön testüket a tér egyik pontjából a másikba küldeni (több könyvemben írtam le efféle hiteles eseteket).

A tudomány egészen a legutóbbi id?kig nem vette kell?en komolyan sem a régi eseteket, sem a modernebb feltételezéseket. Már csak azért sem, mert ezek általában csakugyan feltételezések voltak csupán, és nem többek. Hiszen egy természettudományosan képzett ember maga sem gondolhatná komolyan (vélték az Akadémiákon), hogy az anyagot a térben csak úgy tetszés szerint át lehet helyezni. A dologhoz rengeteg energia kellene, de hát már a mechanizmusa, az elmélete sem volt ismert. Arról nem is beszélve, hogy a fizikatankönyvek ?egy az egyben?, tehát száz százalékig tiltják az ilyesmit, lehetetlennek nevezve minden efféle dolgot. (Az más kérdés, mennyiben nevezhet?k ezek a m?vek reálisnak, a körülöttünk lév? természetet leírónak, ha egyáltalán megjelenhet bennük a szó: lehetetlen…?)

A fantasztikus irodalom és a filmek a dezintegrációt kötötték össze a teleportálással. Vagyis úgy képzelték el, hogy él? szervezetet vagy élettelen szerkezetet, anyaghalmazt egy elmés gépezet el?bb atomjaira bont szét, ezeket az atomokat átküldi a tér egy másik pontjára és ott ismét összerakja az el?zetes ?recept? vagy leírás szerint. Túl azon, hogy ez aligha menne egy szempillantás alatt ? valami elveszni látszik a módozat közepette. Az ötletadó szerz?k megfeledkeztek a tudatról, vagy lélekr?l. Azt hogyan küldenék át? Annyira magától értet?d? lenne, hogy az is átrepül a téren a másik utcába, a másik kontinensre vagy egy másik galaxisba..? Ha pedig nem, akkor mit ér egy atomjaiból tökéletesen ujjáépített Gólem ? tudattalanul? Vagy az értelme, az esze, az intelligenciája, az emlékei, szándékai, egész személyisége nélkül?

De a dolog mégsem reménytelen, így vagy úgy ? arról 2000-ben szereztünk tudomást. Ekkor ismerték el hivatalosan, hogy már három éve folytak kisérletek, amelyek valamilyen módon mintha a teleportálás felé mutatnának. Egyszerre két egyetemen: az ausztriai Innsbruckban Anton Zeilinger professzor, Rómában pedig Francesco De Martini vezetésével. Mindkét tudóscsoport sikeres teleportációs kisérleteket hajtott végre ? no, nem valami nagy tömegekkel, még csak nem is atomi szinten, hanem fotonkvantumokkal. Az els? kisérletre még 1997-ben került sor, azokat kés?bb több követte. Csak akkor hozták nyilvánosságra mindezt, amikor az Egyesült Államok-beli Los Alamos egyik laboratóriumában és ezzel párhuzamosan Pasadenában, a Kaliforniai Technológiai Intézetben is megismételték a kisérleteket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tudomány és a tudósok véleménye gyökeresen megváltozott volna. Még a kisérletekben résztvev?k is határozottan kijelentették: szó sincs arról, hogy valaha is nagyobb tömegeket, mint például egy embert lehetne teleportálni. (Kérdem én:? akkor az el?z? részben említett fülöp-szigeteki kisfiú ezt hogyan csinálta? Mindenféle tudományos el?képzettség, kisérletek és energiafelhasználás, valamint szerkezetek és elméletek nélkül? Biztosan nem tudományos alapon – de mivel valóban megcsinálta százszor és ezerszer ? és nem ? volt az egyetlen ? akkor a dolog m?ködik, lehetséges. Valahol valakik meg tudják csinálni.)

Mindenesetre abban maradtak az olasz, osztrák és amerikai kutatók, hogy egy közelebbr?l meg nem határozható jöv?ben talán az ? kisérleteik alapján sikerül majd kvantum-számítógépeket építeni, amelyek a maiakkal össze sem hasonlítható sebességgel fognak dolgozni.

Nem sokat mondtak el viszont arról, hogyan tudtak ilyen kicsinyke anyagmennyiséget átvinni a tér egyik pontjáról a másikra. De négy intézményben állították egyhangúan, hogy sikerült a kisérlet. Ha viszont így van, miért kellene a dolognak örökre a nagyon kicsi részecskék birodalmában maradnia?

Teleportálás mint id?utazás?

Mi van akkor ? kérdezhetjük jopggal ? ha mégis létezik a dolog, és egyáltalán nem csak olyan egyszer?en m?ködik, mit a kiskorú fiú esetében? Hanem annál sokkal bonyolultabb? Mert mi van, ha cikkünk el?z? részében említett kisfúnak példátlan szerencséje volt és ennek köszönhette megmenekülését?

Mert hiszen elveszhetett volna az id?ben is!

Képzeljük el, hogy a teleportálás nem csak úgy m?ködik, hogy valaki er?s akarattal egyszer?en átteszi magát a térnek ebb?l a részéb?l egy másik részébe ? egyid?ben. Könnyen megeshetne, hogy véletlenül, a rendszer tökéletlenségének köszönhet?en ? vagy annak törvényszer?ségei miatt, amelyekhez a földi jelölt-ember nem ért, nem érthet ? egyszercsak egy egészen más térben találja magát? Például nem a Földön, hanem a Marson vagy a Holdon, netán a Végtelen Világmindenség valamelyik másik pontján? Ahol azonnal megsemmisül, belefullad egy kénes tengerbe, a metánlégkörbe, vagy azonnal odafagy a minusz kétszáz fokos felszínhez. Netán olyan er?s gravitációs térbe kerül, ahol azonnal szétlapitja ?t az az iszonyú er?… És akkor még nem beszéltünk a különféle sugárzásokról vagy fekete lyukakról sem.

Fel kell tételeznünk, hogy a dolog valamilyen rendszerben m?ködik, szabályai vannak. Ez esetben azt is fel kell tételeznünk, hogy ezt a rendszert valaki vagy valakik létrehozták, m?ködtetik, fékeket építettek bele és pontos szabályok is léteznek. Talán olyanok, hogy egyféle lény ne kerülhessen más, számára gyilkos fizikai környezetbe. Ember tehát ? reméljük ? nem kerülhet egy pillanat alatt a leveg?tlen ?rbe, más égitestre. De ha csak a Földön mozoghat, akkor is alaposan megjárhatja. A napfényes Itáliából vagy egy trópusi éghajlatú pontról hirtelen az Antarktisz minusz 40 fokos hóviharába kerülni éppen olyan gyilkos dolog lehet, mint a Holdra jutni akaratunk ellenére.

Ez még mindig csak a fizikai tér másmilyen tulajdonságaival járó veszély lehet. Legalább ilyen vészes lehet azonban, ha a teleportáló személy eltéved ( ? ) az id?ben. Nehéz hinni, hogy a kis Cornelio irányította volna a teleportálását (bár tudat alatt talán ezt tette) és mindig tudatosan ugyanabban az id?ben, s?t egy néhány kilométeres körön belül gyakorlatilag ugyanabban a térben bukkant fel ismét, ráadásul az elt?nésével egyid?ben vagy pár másodperccel kés?bb.

De mi van akkor, ha mások, máskor nem voltak ilyen szerencsések, vagy valami hiba történt a rendszerben, és elvesztek az id?ben? Voltak-e erre példák?

Csak gyaníthatjuk, hogy igen. A földi történelemben akadtak rejtélyes személyiségek, akik a maguk idejében sokkal többet tudtak, mint a kor szintjén szabadott vagy lehetett volna tudniok. Néhány korát megel?z? zseni egyenesen elképeszt? dolgokkal rukkolt el? (pl. Leonardo vagy Tesla) ? mi van, ha egy kés?bbi korban teleportálták magukat és a múltba jutottak? És az a sok ezer ember, aki manapság t?nik el nyomtalanul (b?ven akadnak magyarok is) ? azok hová lesznek..?

Nézzünk meg egy ismert esetet, amelyet kell?en dokumentáltak is, és amely er?sen alátámasztani látszik ezt a feltevést. Szinte kétséget kizáróan egy id?ben eltévedt, ?teleportálódott? emberr?l van-volt szó.

A különös id?vándor

Az eset az Egyesült Államokban történt az 1950-es évek kezdetén. Mivel az ügyben az illetékes hatóságok részletes és mindenre kiterjed? nyomozást folytattak, hát onnan ismerjük az eseményeket és a hátteret.

New Yorkban történt egy kés? este. A Broadway egyik színháza el?tt váratlanul felbukkant egy férfi. Mintha a semmib?l jelent volna meg, állították kés?bb a szemtanúk. Az imént még nem volt ott, aztán egyszercsak ott állt. Körülbelül harminc éves volt és furcsa öltözetet viselt ? mintha egy western-filmb?l lépett volna ki. A szecessziós háború (az 1860-as évek els? fele) idején divatos ruhákat viselte, ami itt senkinek sem t?nt fel. Mindenki azt hihette ? és hitte is – hogy valamelyik környékbeli színházban játszó szinész, aki jelmezben ugrott ki egy büfébe, amikor éppen nem kellett a színpadon lennie.

De az az ember mégis furcsán viselkedett. Egyszer?en nem értette, mi történik körülötte. Csak forgott és döbbenten bámulta az utcát, a forgalmat, a hihetetlenül gazdag neonfényeket, az embereket. Közben magában beszélt, s?t kiabált is, de hogy mit, azt a zajban kevesen hallották. Úgy viselkedett, mint aki semmit sme ért az egészb?l, ebb?l az ?t körülvev? világból.

Ett?l persze még lehetett volna egy sima elmebeteg is ? nem kevés volt és van az amerikaiak között.

Már kezdtek köréje gy?lni az emberek, nevetve bökdösték egymást: hallod? Látod, milyen fura ez a pasas? Amaz talán ezt sem vette észre. Érthetetlenül kiabált, úgy t?nt, hihetetlen mértékben megijedt, s?t megrémült. Olyan zavartan viselkedett, hogy amikor végre meglódult az egyik irányban, azonnal elmentek el?le és hagyták, menjen a dolgára.

Nos, az illet? ? ma már tudható ? rosszfelé indult el. Az úttestre rohant ki, be a száguldó autók közé. Természetesen az els? kocsi elütötte. Már hiába csikorogtak a fékek, annyi járm? közé futott be, hogy nem juthatott át épségben a másik odlalra. Az egyik kocsi törvényszer?en elgázolta.

Méghozzá halálos baleset történt ? a férfi azonnal meghalt. A rend?rség rutineljárás keretében próbálta megállapítani az áldozat kilétét, és ekkor kezd?dtek a furcsaságok. Nem volt nehéz dolguk, minden egyszer?nek t?nt ? csak éppen a logikával, a józan ésszel ellenkezett. Valami nagyon is ?természetellenes? volt. Valami szembekerült a fizikai ismert és elismert törvényeivel. No és a biológia, az id? törvényeivel.

Mindazok a tárgyak, amelyeket az áldozat zsebében találtak, és maga a ruhája is, az 1860-as évekb?l származtak. A névjegye, az órája, néhány számla ? mind több mint nyolcvan évvel korábban keletkeztek.Az efféle tárgyak Amerikában már igen fontos m?emlékek és m?tárgyak, amelyeket nem könny? és f?leg nem olcsó dolog összegy?jteni. Ett?l persze még lehetett volna szó arról, hogy egy kevéssé kiegyensúlyozott mai férfi, aki képzeletben az 1860-as években élt, beszerezte az akkori tárgyakat és olyan korabeli ruhákat is viselt. Ámde találtak nála fényképeket, persze azok is olyan régiesek voltak. Az egyik egy kislányt ábrázolt és ott volt a neve is. E nyomon kiindulva megtalálták a képen látható hölgyet.

Csakhogy az már egy nagyon id?s asszony volt!

A Broadwayen meghalt férfi lánya elmondta: ? mindössze egy éves volt, amikor apja egy napon elment otthonról és soha többé nem tért vissza. Nem volt oka távozni, elhagyni a családját ? nyom nélküli eltávozását senki sem értette. Nem sokkal halála el?tt fekete-fehér fotókat készítettek róla, és a lánya el?húzta ?ket. A döbbent detektívek ugyanazt a férfit látták, akinek holttestét nem sokkal korábban megszemlélhették el?bb a baleset helyszínén, majd nem sokkal kés?bb a boncasztalon.

Hadd tegyük hozzá: nem ez az egyetlen ilyen típusú eset az utóbbi száz év történetében. Nyilván megestek ezek még régebben is. Ha elfogadjuk, hogy valós a dolog, akkor viszont a régebbi korokban is megeshetett, hogy egy Cagliostro gróf vagy más ?kalandor?, aki azzal hitegette az embereket, hogy már sok száz éve él ? nem is hazudott…? Hátha csak vándoroltak az id?kön és tereken át?

Az el?bbi férfi azonban aligha saját akaratából került a jöv?be ? ezt viselkedése, döbbenete is igazolja. Felmerülhetne a kérdés: mit csinált nyolcvan évig? Hol volt, miközben itt eltelt az id? az 1860-as évekt?l az 1950-esekig..? De ez badarság. Könnyen lehet, hogy az ? számára semmiféle köztes id? nem telt el. Egyszer?en átlépett abból a korból ebbe a maiba, akár egyetlen másodperc alatt. Mint a fülöp-szigeteki kisfiú, csak ? ezt a térben és nem id?ben tette meg. Az amerikai id?vándor egyszerre teleportálta magát ? vagy valakik teleportálták ?t, tragikus végét okozva ezzel ? nemcsak az id?n, hanem a téren keresztül is?

Csillagközi vándorok

Azt mondják egyes kutatók: ha van is lehet?ségünk arra, hogy a kozmikus térben elküldjük egyetlen ember tömegét valami irdatlan távolságra ? ehhez annyi energiára lenne szükség, amennyit tíz milliárd csillag termel egy év alatt. Vagyis, költ?i képpel élve: minden ember egyszeri teleportálása tizezer csillag kialvását, halálát okozná a mindenségben?

A dolgok nyilván nem így m?ködnek. Nem kell elvonni az energiát olyasmire, ami talán sokkal kevesebb, vagy éppenséggel nulla energiával is m?ködhet. Nem kétséges, hogy körülöttünk UFO-k repkednek ? és azokat is hajtja valamilyen energia. Nagyon valószín?, hogy ezek a szerkezetek (és a mögöttük álló teljes civilizációk) valamilyen általunk még nem ismert, de az ?rben mindenütt egyenletesen jelen lév? és onnan kinyerhet? energiát használnak fel térbeli mozgásukhoz. ?Otthon? ugyanezt az energiát még nagyobb, globális vagy interplanetáris méretekben is hasznosíthatják ? és ez számukra természetes.

Ha így van, akkor az is nagyon könnyen elképzelhet?, hogy valakik valahol már rég rájöttek a teleportálás szabályaira, lehet?ségére és aránylag ésszer? energiaigénnyel meg is oldották a feladatot. Tehát járkálhatnak a térben, utazhatnak nem csak egy dimenzión belül, hanem akár több eltér? tulajdonságú térben is (feltéve, hogy nem pusztulnak bele a váratlan és nagyon másféle fizikai környezet hatásaiba). Az sem lehetetlen, hogy minden UFO teleportálással halad a térben!

Akárhogyan is van ? szerintem nem tartható tovább az a tudományos ( ? ) álláspont, hogy mint annyi más, teleportálás sem létezik, mert… A felsorolt érvek nem elégségesek, ráadásul hamisak. Közülük egyre többet kezdenek ki maguk a kisérletez? kedv? tudósok. Ma már a Földön is elértek a fénysebességnél nagyobb gyorsaságot (2000 július, Princeton Egyetem, USA, L. J. Wang professzor és csapata), tehát a jelek szerint kezdenek led?lni a határok.

Eljöhet az az id? még a mi életünkben, amikor a teleportálás-tabu is megd?l. És akkor mindnyájan ismét egy kicsivel okosabbak leszünk, nem tekintünk majd az efféle történetekre olyan ironikusan és hitetlenül ? mint eddig.

Megosztás
Previous articleA Mercury 13
Next articleDávid Fia