Home Cikkek Természetfeletti képességű emberek – A mitikus boszorkány

Természetfeletti képességű emberek – A mitikus boszorkány

1021
0
Megosztás

Nagydobrony hiedelemvilágának is egyik leghírhedtebb lénye a boszorkány, akit az itteniek sokszor csak mint ördöngőst emlegetnek, ezzel is alátámasztva meggyőződésüket, hogy a boszorkány az, aki az ördöggel szerződést kötött, hogy tőle varázslást és bűbájosságot tanuljon. Ide tartoznak azok a személyek is, akik valamilyen gyógyító és rontó tevékenységet folytatnak. Boszorkánynak vélt személy Nagydobrony szinte minden utcáján előfordult. Külsejére vonatkozóan különösebb ismertetőjele nem volt. Szép vagy csúnya, öreg vagy fiatal egyaránt lehetett.

Hajdú Teréz azonban a boszorkányról szóló egyik elbeszélésében megemlíti, hogy ő bizony látta a boszorkány farkát. Az eset a következőképpen történt: „Erzsi nénémmel mentem hazafele, oszt ahogy beértünk az utcánkba eccer csak látom, hogy az öreg Bori néném mászik átfele a kerítésen. Oszt ahogy mászott, a kerítésen fent akadt a ruhája, oszt látom, hogy farka van.” A boszorkányt azonban külső ismertetőjel nélkül is, viselkedése alapján meg lehet ismerni. Szanyi Km. Erzsébet szerint “a boszorkányokat, mikor a templomba mennek befele, meg lehet ismerni, mert a templomajtóban mind félrefordítja a fejét, hogy beférjen a szerva, amely szabad szemmel nem látható”. Jellemét tekintve Molnár Zsuzsanna úgy gondolja, hogy a rosszindulatú, “kétszínű, mézes-mázos” emberekből lesz, akik elvetik az Istenben való hitet, az ördöggel kötnek szövetséget, de az istentagadás ellenére rendszeresen temp lom bajárók. Meg lehet látni a boszorkányokat éjjel a keresztútnál is. „Éjfélbe jártak a legjobban a boszorkányok, a keresztútnál. Ott mindig féltünk elmenni” – emlékezik vissza Benedek Boris. A boszorkány falunkban elfoglalt társadalmi helyzete a tőlük való félelemtől függött. Az emberek nem merték megtagadni kérését, nem megfogadni tanácsát. Féltek tőle, hogy ellenkező esetben még valamilyen rontást, vagy bajt hoz rájuk. „A kapuba ültünk anyámmal, az öregasszony meg vizet húzott a kúton, oszt vitte befele. Anyám meg mondta nekem, hogy szaladj csak Erzsi, vedd el tüle, nehogy valami baj legyen, hogy nem segitel” – emlékszik vissza Balog Erzsébet.

1

A következő eset Szanyi Km. Erzsébettel esett meg: „Iskolába mentem elfele, oszt átjött a szomszéd asszony, hogy hozzak neki gyufát a bótbul. Én amikor jöttem hazafelé bementem a bótba, hogy vegyekgyufát, de tele vót a bót emberekkel, ott ittak, én meg szégyeltem egy katulya gyufát kirni. Mikor hazamentem, azt mondtam neki, hogy elfelejtettem. Iccaka, ahogy lefeküdtem aludni, arra ébredtem, mintha valaki híjt vóna, hogy mennyek ki. Le kellett mennem a kapuba. Nem vót ott senki. Vissza mentem oszt lefeküdtem, oszt aludtam tovább. Azt mondta anyám, hogy biztos Bálint Boris néném csinálta. Meg akart ijeszteni, mert nem hoztam neki gyufát.” Mint már az előző visszaemlékezések is utalnak rá, a boszorkány fő tevé-kenysége az éjszakai ijesztés, rontás, illetőleg nyomás volt. Éjszakai utjaikra különböző alakokban és különböző eszközökön mentek, repültek. A leggyakoribb szállítóeszköz a seprű, a gerebeny és a kenyérsütőlapát volt. Ezekben általában saját képükben lovagoltak, de képesek különböző alakváltoztatásokra is. Kedve szerint ölt kutya, macska, disznó, ló, tyúk és egyéb alakot. Ezzel kapcsolatban a következő történetet hallottam: „Vadászni járt az utcábul egy ember, oszt azoktul hallottam még valamikor, hogy ahogy mán jött hazafele egy kutya csak mellészegődött az úton. Azt hitte, hogy biztos megérizte a vir szagát, mert vót a táskájába egy nyúl. Oszt ahogy ment átfelé a hídon a kutya egyre közelebb ment hozzá, akárhogy hajtotta. Ű meg fogta a puskáját, oszt rálűtt. Másnap hallotta, hogy az utcájokbul az egyik asszonynak valami kiütötte a fél szemét.” Balog Erzsébet adatközlő mesélte a következő esetet is: „Ültek a fonóba a lányok, oszt amék az ablaknál ült észrevette, hogy egy nagy disznó néz befele az ablakon. Mondta a fi uknak, hogy menjenek mán, hajtsák el onnan a disznót. Mire azok kimentek nem vót mán sehol.

2

Mikor bementek, megint benézett. Kimentek megint, de nem láttak semmit, csak egy nagy nevetést hallottak.” „Egy alkalommal, ahogy ősszel főztük a lekvárt – emlékszik vissza Benedek Boris –, azt vettük észre, hogy odajött egy pelyhes zöld kisliba, oszt körüljárta az üstöt, azután meg eltűnt. Csodálkoztunk rajta, hogy ősszel mán nem szokott ilyen kisliba lenni, hogy ugyan kié lehet. Akkor csak hirtelen előugrott egy kiscsikó. A jányok annyira megijedtek, hogy beszaladtak a házba. Mire én kinéztem, a lekvár mán kétújnyira odakozmált. Esett az eső, oszt látszott a tornácon a kiscsikó nyoma, ahogy szaladgált. Én meg hirtelen felkaptam a sütőfát, oszt hozzá akartam vágni bal kézzel. Mikor a kezem felemeltem, csak kiesett belőle a fa. Nem tudtam odaütni vele a csikónak. Utána meg csak eltűnt.” A következő történetet is Benedek Boris meséli: „Kálmi bátyám meg még pulya forma vót, oszt jött hazafele iccaka a vasúttul, mert ott dógozott. Oszt ahogy jött a Gerő Gábor kapujánál, csak a lába elé került egy télisapka. A Pali bácsi házáig rugdosta. Ott meg csak eltűnt. Mikor hazaért, ipp le akart mán feküdni a csűrbe aludni, mikor csak egy nagy vadkan mászott befele. Olyan furcsa hangja vót, mintha röhögött vóna. Kálmi megijedt, oszt felmászott a csűr tetejire, mert nem mert beszaladni.” Vele esett meg ez a történet is: „A tanítóéknál szolgáltam, oszt át akartam menni a szomszidba. Ahogy mentem átfele a kút mögül, csak felugrott egy alak, olyan nagy csattogós füle vót. Utána meg ahogy kimentem a vécébe, hát a lyukon meg ott ült egy hatalmas nagy fekete tyúk. A tanítóékkal meg akartuk fogni, de nem tudtuk, mert átugrott a szomszidba. A szomszid Mári néni lehetett.”

3

A boszorkány Hajdú Teréz elbeszélésében is csak mint ártalmatlan “ijesztő” jelenik meg kutya alakját öltve. „Babaasszony vót az anyám, oszt iccakánkint mindig hijták szüléshez. Ű mesélte, hogy eccer is elhijták iccaka, oszt vót mán ijfél is, mire befejezte a szülésnél a dógát. Igen szipen sütött a hód, mondták neki, hogy hazakisirik ha fél. Nem fél ű, dehogy fél, hazamegy ű maga is. Oszt ahogy ment, eccer csak aszt vette észre, hogy egy fehér kutya megy utána. Mikor ű megállt, az is megállt, mikor elindult, az is elindult, oszt mindig csak űtet nézte. Igen megijedt anyám. Mán a kapujokba irt, űk meg hátul laktak, két ház is vót még akkor egy udvaron. Oszt ahogy odairt a kapuba, nyitná a kisajtót, de nem tudta kinyitni. A kutya meg leült, oszt mint aki mosolyog, úgy ült ott. Anyámnak mán minden tagja reszketett, úgy rázta a kiskaput, hogy nyíljon ki, de nem nyílt. Oszt akkor, mint akinek mondják, hirtelen lekapta a keszkenőjét, oszt bal kézzel a kutya felé csapta. A kapu akkor csak kinyílt, anyám mán csak azt hallotta, hogy emberi léptek távolodnak. Csak beesett a kiskapun, egész magán kívül vót. Többet nem is mert ű hazamenni maga, még a szomszidbul is haza kellet kísérni iccaka.” Gyakori, hogy a boszorkány nem élőlény, hanem valamilyen tárgy alakját ölti magára. Benedek Boris elbeszélésében mint télisapka szerepelt, a tehénnel kapcsolatos rontásai alkalmával azonban szekérkerékként szokott megjelenni. Az átváltozás módja közé tartozik az a forma is, mikor a boszorkány nem testben, hanem csak lelkében változik át, és távolodik el saját testétől. „Kaszáltak nagyapámék, oszt ahogy délbe leültek, hát az az ember, aki nagyapám mellett kaszált, elaludt.

4

Ahogy aludt, a lelke csak átment egy döglött lúfejbe, oszt ….. mikor felkőtt, azt mondta nagyapáméknak, hogy ű milyen szípet álmodott, palotába járkált. Nagyapám meg mondta neki, hogy nem jártál te sehol, hanem abba a döglött lufejbe vótál. Utána mán féltek ettül az embertül, azt mondták rúla, hogy ördöngős.” A boszorkánynak az a képessége, hogy repül, vagy különböző alakot ölt magára a többség szerint a tudományához tartozik. Nem hallottak semmilyen kenőcsről, vagy repülőzsírról, amely segítené a boszorkányt ebbeni képessé- gében. Találtam azonban olyan adatközlőt (Orosz Lídia), aki úgy véli, hogy megleste a boszorkányt a varázsfőzet készítésében. Arról mesélt, hogy látta, mikor a boszorkány különböző rongyokat, füveket rakott a fazékba. Főzés közben mormolt valamit, majd a főzettel megkente magát. A boszorkányok az összejöveteleikre általában repülve mentek, s ilyenkor a környéken nagy suhogás hallatszott. Találkáikat főleg az éjszakai órákban tartották valamelyik csűr, vagy egyéb gazdasági épület tetején. Ide vitték fel azokat is, akiknek ki kellett állniuk a boszorkányság próbáit. Boszorkánnyá két módon válhattak az emberek. Az első mód az egyszerűbb: ez az öröklés, hagyományozás. A haldokló boszorkány kézfogással adja át a tudományát lányának, fi ának, vagy egyéb rokonainak. Előfordul, azonban, olyan eset is, hogy senki sem hajlandó átvenni a boszorkánytudományt, vigyáznak, nehogy a boszorkány valakinek megfogja a kezét. „Géci Boris nénémrűl azt mondták, hogy ördöngős. Nem vót pulyája, oszt mi vótunk ott vele. mikor halt megfele. Mamám mindig azt mondta, hogy vigyázzak, meg ne fogjam a kezét, mert még nekem adi át az ördöngőssigit” – meséli Balog Erzsébet. A másik mód a tudomány megszerzésére a próbák kiállása volt. Ezeket az embereket vitték fel a boszorkányok a csűr tetejére, hogy különböző feladatoknak vessék őket alá. „Pinte Ignácot az ördöngősök megkörnyékezték, oszt betanították a tudományokba. De eccer iccaka elmentek hozzá oszt ki kellett neki menni. Azt mondták elibb neki, hogy bujjon keresztül a kócsjukon. Keresztülbujt. Azut meg azt mondták, hogy üjjön rá a seprünyelre, oszt lovagoljon. Lovagolt. A gerebenen is ült. No osztán aztat mán nem tette meg, hogy olyan vékonyra elnyúljon, hogy a tű fokán keresztül tudjon bujni. Akkor megfogták, oszt felvitték a Buda Pali csürjinek a tetejire. A feje felett egy szalmaszálon egy malomkű csüngött. Így kényszerítették, hogy bújjon keresztül, mert különben a malomkű meglapiti. Közbe olyan sugallat csapta meg, hogy azoknak ne fogadjon szót. Azt mondták neki, hogy énekeljen egy olyan éneket, amibe nincsen Isten neve. Az meg azt énekelte, hogy “Utaid Uram mutasd meg, hogy el ne tévedjek!” Oszt akkor a Jóisten megsegítette, oszt megszabadította az ördögtűl.” Az előzőkben már utaltam rá, hogy a boszorkány halála óráján, kézfogással adja át a tudományát, és előfordul olyan eset is, mikor senki sem hajlandó átvenni azt az örökséget. A halála ilyenkor rettenetes. Állítólag boszorkánytársai megkínozzák, nem tud nyugodtan meghalni. Ilyenkor, hogy segítsenek rajta, egy seprünyelet nyújtanak oda neki. Azt megfogva átadja tudományát és nyugodtabban hal meg.

Zubánics László – Vargáné Katona Mária
BOSZORKÁNYOK PEDIG NINCSENEK?!
Kárpátaljai Magyar Könyvek
Intermix Kiadó,
Ungvár – Budapest 2007