Home Földönkívüliek A Pentagon UFO programja

A Pentagon UFO programja

0

Az Advanced Aerospace Threat Identification Program egy olyan kormányzati program volt, amelyben az űrből és a levegőből érkező mesterséges eredetű fenyegetések azonosítását végezték. Többek között jelentéseket, észleléseket, beszámolókat, interjúkat és videókat dolgoztak fel.

A programra több millió dollárt költöttek, vezetője a hadsereg egyik hírszerző tisztje, Luis Elizondo volt. A Védelmi Minisztérium hivatalosan soha nem ismerte el a program létezését, egészen 2017 decemberéig, amikor a Védelmi Hírszerző Ügynökség elmondta a New York Timesnak, hogy a program mégislétezett, de 212-ben eállt. Ennek pénzügyi okai voltak: a kormány ugyanis nem tudta már tovább támogatni az AATIP-t.

A programot 2007-ben alapította egy Harry Reid nevű politikus és egy Robert Bigelow nevű üzletember űrkutató cége keretén belül működött, de több politikus is támogatta azt mondván, hogy az UFO kérdést komolyan kell venni. Bigelow maga is hitt a földönkívüliek létezésében.

A program esettanulmányokat is készített a beszámolók és jelentések alapján. A programmal kapcsolatban megszólalt Sara Seager asztrofizikus is, aki szerint itt nem arról van szó, hogy kizárólag UFO-kat kutatott volna a program. Attól ugyanis, hogy nem ismerünk egy légköri jelenséget, az lehet természetes eredetű is. James Oberg, egykori mérnök a NASA-nál szintén kifejtette álláspontját: szerinte több légköri jelenség, melyet a program vizsgált emberi eredetű lehetett. Sokan ugyanis szeretnek titokban kísérletezni légi járművekkel.

Tudni kell azonban, hogy nem ez volt a Pentagon egyetlen UFO kutatási programja. A Roswelli Incidenst követően 1952-ben megszületett a Blue Book (Kék Könyv) nevű program, amely egészen 1969-ig működött és szintén ismeretlen légköri jelenségeket vizsgált. Az eredményeik szerint azonban a legtöbb esetben csillagok, felhők, repülőgépek és műholdak álltak a háttérben. A több mint 12000 esetből csupán közel 700 marad magyarázat nélkül.

A program leállítását azzal magyarázták, hogy működésére nincsen szükség sem nemzetbiztonsági, sem tudományos szempontból. Az AATIP programmal kapcsolatban Harry Reid azt is elmondta, hogy több a hadseregnél többen nem mertek beszélni az esetekről attól tartva, hogy kinevetik őket: így sokszor a jelentéseknek nem katonai hanem civil forrásai voltak.

A program 22 millió dollárba került, amelyben benne volt a kutatás és az eredmények kiértékelése is, magába foglalva több alvállalkozót is. Las Vegasban több átalakított épületet is használtak arra a célra, hogy ott tároljanak ismeretlen légi tárgyakból származó fémdarabokat. A program szakemberei ezeket megvizsgálták, de a szemtanúk is fiziológiai vizsgálat alá lettek vonva. Egyes munkatársaknak az volt a dolga, hogy a hadseregnél keressenek fel szemtanúkat.

2009-re olyannyira előre jártak a kutatásban, és a felfedezésekben, hogy Harry Reid magasabb fokú védelmet és korlátozottabb hozzáférést kért a programra, azonban ezt elutasította a kormány. A nagyobb támogatás igénylése mellett egyébként Luis Elizondo is kiállt mert úgy gondolta, valós veszélyt is jelenthetnek az ismeretlen objektumok a légkörben, melyek elképesztő technológiai képességgel rendelkeznek. Elizondo szerint ezek a tárgyak biztosan nem egy másik országból származnak, azt azonban, hogy honnan jönnek, ő se tudta megmondani.

New York Times | David Mark képe a Pixabay -en