Home Cikkek Tömegek követelik a maják világvégés naptárát

Tömegek követelik a maják világvégés naptárát

0

Lehetséges, hogy megvan az első igazi felvétel egy kísértetről? Kísértetet örökített meg egy kamera Amerika állítólagos legkísértetjártabb házában egy tévériporter háta mögött.

Vanessa Bolano éppen egy dokumentumfilmet készített a helyszínen, visszanézve a felvételeket pedig megfagyott benne a vér. Egy női arc ködös foltját vélte ugyanis felfedezni a háta mögött. A dokumentumfilm mellesleg ültetvényekről szól, így még csak nem is keresték direkt a paranormális tevékenységet.

Az ültetvény történetét akartuk feltárni, amin a ház áll, így érdekes, hogy ez jött ki az egészből. Mikor visszanéztük, csak egy gyors surranó foltot láttunk, majd mikor kockáról kockára kimerevítettük, felfedeztük az arcot.? A Myrtles nevű ház mindenesetre nem az ültetvényről híres, amin áll, hanem inkább arról, hogy a tizennyolcadik században a helyszínen tíz gyilkosság is történt. Az idelátogatók szinte minden hétvégén beszámolnak furcsaságokról. Eddig arról voltak beszámolók, hogy a vendégeket egy ismeretlen erő kivetette az ágyból és a tárgyak maguktól mozogtak.

A látogatók száma az idén fokozatosan mind magasabbra emelkedett. Tavasszal például Világvége 2012? címmel tartottak kiállítást a 13. században keletkezett, nyírfakéregre írt kódexr?l és az írás megfejtésének történetér?l. A könyvtár munkatársai nem bírták a rohamot, új embereket kellett felvenni, akikkel együtt alig három hónap alatt összesen csaknem 800 tárlatvezetést tartottak. A kiállítás vendégkönyve szerint Mexikóból és Guatemalából is érkeztek látogatók, hogy megnézzék a hazájuk térségében egykoron élt népt?l származó emléket – mondta a szóviv? vasárnapi német sajtóbeszámolók szerint.

Szakért?k szerint a kódex alapján december 21-én nem a világ ér véget, hanem a maja id?számítás egy 400 éves ciklusa, amelyet egy újabb ciklus követ. A német városban azonban így is nagy a készül?dés, a Drezdai Filharmonikus Zenekar például Világvége koncert címmel tart hangversenyt 21-én.

Az úgynevezett drezdai kódex a négy fennmaradt maja kódex egyike, szakért?k szerint a legkorábbi írásos emlék az amerikai földrészr?l. A kétszer 39 oldalas, kiterítve több mint 3,5 méter hosszú, leporelló formátumú dokumentum a drezdai egyetemi könyvtár digitális gy?jteményében is megtekinthet?.