Home Cikkek Szellemidézés a Mokkában

Szellemidézés a Mokkában

1

Nem mindennapi eseményeknek lehettek szem és fültanúi a 2010.október.8. Tv2 Mokka című adásának nézői, ugyanis Tóth Istvánné megidézte egy szellemlátó segítségével férjét, aki 4 gyermeket hagyott maga után, 3 évvel ezelőtt.

A médium, Bujka Antal, piaci kereskedő volt, amikor¨is egy Erdélyből származó kereskedőtársa megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett és megmondta, hogy spirituális energiái vannak, majd megtanította kommunikálni a szellemekkel, amit azóta is kamatoztat. Tóthné interneten talált rá erre a csodára és azóta is rendszeresen hívja segítségül, hogy beszélhessen imádott elhunyt férjével.

Él? adásban rögtönöztek egy kis szeánszot, Zita, az özvegy egy kis kör alakú sámlira tette a kezét amely egyik lába egy grafit ceruza és azzal ír az elhalálozott. Antal hívta István szellemét, aki kisvártatva meg is érkezett és köröket rajzolt, majd leírta a vezeték nevét, ezután szívecskét rajzolt asszonyának.

Pachmann Péter láthatóan frusztrálta a helyzet, Demcsák Zsuzsa megpróbálta rávenni m?sorvezet? társát, hogy próbálja ki a tologatós széket és ?t is vezesse István az elhunyt apa, de Péter nem kért bel?le id?hiányra hivatkozva. Mindenesetre elég vicces volt a szituáció, ugyanis kétked?k serege fogta körbe az özvegyet és a halott látót.

1 KOMMENT