Home Hírek UFO észlelés San Antonioban

UFO észlelés San Antonioban

263
0
Megosztás

ufo_san_antonioEgy gyanútlan amerikai a texasi San Antonio felett kiszúrt egy csészealjat, ami felhőnek próbálta álcázni magát. Február 23-án jókora vihar készülődött San Antonio felett. Hatalmas esőfelhők vonultak át az égbolton. Ezeket figyelte a videót készítő szemtanú is, amikor valami furcsára lett figyelmes.

Az egyik kisebb felhő bizony nem úgy nézett ki, mint a többi, és másképp is mozgott. Ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy amit lát, nem is felhő, hanem valami egészen más.

Rögtön fogta a mobiltelefonját, és felvette a jelenetet. Referenciapontnak az egyik háztetőt vette, mert a felhőnek álcázott ufó kiszámíthatatlanul, imbolyogva mozgott. Pár percig a város felett lebegett, majd egy idő múltán halványodni kezdett, végül teljesen eltűnt.
A nagyításokon jól látszanak az ismeretlen objektum körvonalai, a fény-árnyék, és az épületekhez viszonyított mozgása is. A videót később visszanézve még a készítője is megdöbbent, hogy mekkora csészealjat kapott lencsevégre, hiszen az nem közvetlenül a ház felett lebegett, hanem sokkal távolabb, így a méretei nagyjából behatárolhatók.

A szemtanú szerint a felvételen éppen azt láthatjuk, amint beüzemelik az álcázóberendezést, vagy legalábbis próbálkoznak vele. Valószínűleg meghibásodhatott, ha egy egyszerű földi szemlélő is kiszúrta a hatalmas ufót. Aztán, amikor a csészealj utasainak sikerülhetett helyreállítaniuk a berendezést, az végezte a dolgát: teljesen eltüntette a járművet. A tárgy sokak véleménye ellenére nem lehetett felhő, drón, repülőgép, vagy meteorológiai léggömb, hiszen ezekhez az túlságosan is hatalmas volt, és mozgása sem hasonlítható egyikhez sem.
Ilyen álcázó technológiával egyébként már évek óta kísérleteznek a Földön is, elsősorban hadászati okok miatt.

Minap