Home Cikkek UFO Gy?r felett

UFO Gy?r felett

1

Fontosnak tartotta kiemelni – miel?tt bárki is a felvétel manipulációjával vádolná – hogy csupán azért készített két külön videót, mert attól tartott, hogy egy túl nagyméret? fájl elmentése gondot okozhat a telefonja memóriakártyájának.

Elmondása szerint a tárgy a déli égbolton volt látható, Gy?rb?l Pápa irányába, ami esetleg felvetheti, hogy talán az ott található NATO bázis egyik nagy C-17-es gépe lehetett, ám ezt határozottan cáfolta egy általunk megkérdezett, de névtelenséget kér? hivatásos katona, aki rendszeresen megfordul az említett bázis közelében és sokszor látott már fel- és leszálló, illetve az eget hasító katonai teherszállítógépeket. – Biztosan nem C-17-es volt, mert annak teljesen mások a fényei. A felvétel min?sége nem túl jó, de egy rutinos szem ezen is könnyen kiszúrná, ha err?l lenne szó. – válaszolta kérdésünkre. “Az égen egy-két felh? volt tapasztalható és nem vagyok csillagász, de úgy tudnám a helyzetét meghatározni, hogy a Holdtól kb. 90 fokra helyezkedett el. A mérete kb. a Hold egytizede lehetett, mozgása jól kivehet? és lassú volt, miközben úgy t?nt, mintha forogna, a fénye pedig pulzált. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint a gyertyaláng, amit fúj a szél.” – mondta el portálunknak a szemtanú. A jelenség mintegy 20-25 percig volt megfigyelhet?, és közben semmilyen különleges hangot vagy hanghatást nem lehetett hallani. Tibor azt is elmondta, hogy rajta kívül mások is látták a fénygömböt, “de nem pontosan ebben az id?pontban. A jelenség húsz-huszonöt perc elteltével lassan és elhalványulva kiúszott az égr?l.” – zárta szavait a videó készít?je.


ittvannak.hu

1 KOMMENT

  1. Én Gy?rt?l nem messze lakom és sokat vagyok a városban,és ezen az estén is bennt voltam .Én pl semmit nem láttam,de nekem ez egy pulzáló csillagnak, vagy a Vénusznak t?nik inkább,mint ufo-nak.Sok ilyen pulzáló csillagot látni,de mégsem ufo.azért megnyugtató,hogy mégsem az:)!