A rejtelmes Tibet, ez az egzotikus ország mindig is izgatta az európaiak képzeletét. A magamfajta kutatót természetesen elsősorban az érdekli, hogy vajon ebben az országban vannak e nyomai a földönkívülieknek és járműveiknek? Örömmel fedeztem fel, hogy erre a kérdésre igennel válaszolhatunk.
Egy európai katolikus pap, a belga Albert d’Orville, a jezsuita rend megbízásából és költségén 1661-ben Tibetbe utazott, azzal a feladattal, hogy a helyieket megismertesse a keresztény hittel. Útinaplójában egy általa látott ufóról számol be. Át is adom neki a szót.
1661. november 15: Ma valami különleges hívta fel magára a figyelmemet, ami odafönn lebegett az égen. El?ször azt gondoltam, hogy egy ismeretlen madár, amely ebben az országban él, de aztán a titokzatos valami közelebb ért, ekkor láttam meg, hogy egy kínai kalaphoz hasonlatos repülő szerkezet. Teljesen csendben mozgott, és forogva haladt előre, mintha a szél láthatatlan szárnyain szállna. Egészen bizonyosan csoda volt, vagy varázslat. A tárgy lassan és méltóságteljesen, mintha csak csodáltatni akarná magát, átrepült Lhásza városa felett, tett még két tiszteletkört, azután elborította a köd és többé nem lehetett látni. Már éppen azt kérdeztem magamtól, hogy amit láttam az érzékeimnek nem valami csalóka játéka-e, amikor a közelben észrevettem egy lámát, (tibeti szerzetest) és megkérdeztem tőle, hogy is látta-e azt, amit én. Kérdésemre bólintott, majd ezt mondta nekem: – Fiam, amit az imént láttál, abban nem volt semmi mágia.
Ugyanis más világokból származó lények, már hosszú évezredek óta szelik hajóikon az ír tengereit. Az első emberekre, akik a Földet benépesítették, szellemi megvilágosodást hoztak. Minden erőszakot elítéltek, és egymás szeretetére tanították az embereket. Sajnos ez a tanítás az emberek között olyan lett, mint a kőre vetett búzamag, amely nem tud kicsírázni.
Ezeket a lényeket mi mindig tisztelettel fogadjuk. Jelenleg is gyakran szállnak le kolostoraink közelében, és megtanítanak minket olyan dolgokra, amelyek a Földet sújtó katasztrófák miatt feledésbe merültek.
Csodálattal adózok a belga pap Albert d’Orville bátorsága előtt, aki útinaplójában leírta ezeket a gondolatokat. Ez egyáltalán nem volt veszélytelen dolog 1661-ben. (Még akkor is igaz ez, ha az atya nem szánta kiadásra a naplóját, azt persze nem tudhatta, hogy az utókor megjelenésre méltónak ítéli majd.)
Ne feledjük, a katolikus egyház ebben az időben azt tanította, hogy a Föld a világegyetem középpontja, amely szilárdan áll és körülötte keringenek a csillagok. Az inkvizíció ebben az időszakban vonatja vissza az idős mester Galileo Galilei tanait a Föld mozgásáról. Giordano Brunót pedig máglyahalálra ítélik, többek között azon meggyőződéséért, hogy a világegyetemben létezhet más értelmes lény is az emberen kívül.
Az Egyház az embert tartja a teremtés egyedüli és kizárólagos koronájának, és ebbe a világképbe nem férnek bele más világokból érkezett Idegenek.
Nagyon érdekes a láma azon állítása, hogy jelenleg is, (ne feledjük 1661-ben vagyunk!) gyakran szállnak le a földönkívüliek tibeti kolostorok közelében, hogy a lámákat rég elfeledett dolgokra tanítsák.
A Kandzsur és a Tandzsur a lámák szent könyvei. Bennük istenekről olvashatunk, akik repülő golyókban vagy égi igazgyöngyökben látogattak az emberek közé. Egy ilyen repülő eszközt részletesebben is leír a Kandzsur (jelentése: A Szó fordítása) A nem teremtett lényből fehér fénygolyó keletkezett.
A fényből egy tökéletes formájú tojás bukkant fel. Kívülről nézve sugárzott.
Nem volt keze, nem volt lába, és mégis képes volt mozogni. Szárnya sem volt, mégis tudott repülni. Fej és száj nélküli volt, mégis emberi hang hallatszott belőle. Öt hónap múlva, a bámulatos tojás széttört, és egy ember lépett ki a belsejéből.
Ezekből a tibeti tudósításokból is láthatjuk, hogy a rejtelmes országot is gyakran felkeresték ufók a múltban, és talán még manapság is landolnak a lámák kolostorainak közelében.