Home Hírek UFO-kat látott a Holdon járt űrhajós

UFO-kat látott a Holdon járt űrhajós

189
0

Dr. Edgar Mitchell volt a hatodik Holdra lépő ember, és most azt állítja, földön kívüliek valóban léteznek és kapcsolatba léptek már az emberekkel. Mitchell szerint a kormányok titkolják ezt.

A 77 esztendős űrutazó, 1971-ben az Apollo 14 fedélzetén jutott el a Holdra és ő töltötte a leghosszabb időt űrsétával (9 óra 17 perc). Dr. Mitchell azt mondja, többször UFO látogatás tanúja volt a NASAnál töltött évek során. Mitchell szerint az UFO-k pont úgy néznek ki, mint a filmeken…

Állítása szerint az igazi ET-k valóban úgy néznek ki, mint a képeken, nagy a fejük és a szemeik, de a hasonlóság nem is csoda, hiszen dr. Mitchell szerint az amerikai kormány már 60 éve tud létezésükről és csupán egy összeesküvés az, ami visszatartja az információkat a nagy nyilvánosságtól. – Megpróbálják titkolni a jelenséget, de egy ideje már kiszivárgott néhány információ a létezésükről és én tudom, hogy valóban megtörtént, mert beavatott vagyok – mondta a tudományok doktora. A NASA hivatalos nyilatkozatában cáfolja mindazt, amit dr. Mitchell állít. – Dr. Mitchell nagyszerű hazafi, de nézeteit nem osztjuk ebben a kérdésben. Szó sincs összeesküvésről és UFO látogatásokról.