Home Földönkívüliek UFO-t észlelt az egykori pilóta Észak Karolina állam hegyeiben

UFO-t észlelt az egykori pilóta Észak Karolina állam hegyeiben

0

Charles Cobb egykori pilóta még 2020 júniusában észlelte a narancssárgán világító gömböt, az észlelést azonban csak a napokban hozta nyilvánosságra a The Charlotte Observer. A férfi elmondása szerint a tárgy az egyik pillanatban zuhanni kezdett, majd ugyanolyan sebességgel ismét emelkedett. Cobb 45 éves pályafutása során soha nem látott még ilyet.

A 88 éves pilóta, aki a Koreai Háborúban szolgált, minden nap ellátogat a Silver Creek Repülőtérre (Morganton), hogy szemügyre vegyen egy ott tárolt régi repülőgépet.

Ahogy a férfi figyelte a tárgyat amint az elképesztő sebességgel emelkedik le-fel, elővette iPad-ját, hogy néhány fotót készítsen róla. A méretét ugyanakkor nem tudta megállapítani. A látási viszonyok jók voltak, mert az észlelés egy napos reggelen történt. Olyan pillanat is volt, amikor a tárgy eltűnt, majd újra felbukkant. Cobb meg van győződve arról, hogy nem hagyományos légi jármű lehetett.

Kizárta azt is, hogy meteor legyen, mert volt olyan pillanat is, amikor vízszintesen repült, azaz oldalirányba. Azzal az állítással, hogy nem meteor lehetett, Bernard Arghiere, az Asheville-i Csillagászati Klub elnöke is egyetértett mondván, hogy június 12-én nem volt tudomásunk bármilyen égitest jelenlétéről, főleg nem meteorokról.

A szakember megemlítette, hogy talán egy távoli repülőgépről és annak kondenzcsíkjáról verődött vissza a Nap fénye, de ebben sem egészen biztos.

Észak Karolina állam egyébként gyakori színhelye az UFO észleléseknek, ahol legfőképp Charlotte-ban és Ashevilleben számolnak be különböző égi jelenségekről.

A Charles Cobb által észlelt UFO-t aznap nem látta más, így ő az egyedüli szemtanú. Ugyanakkor egy másik, Huntersville-ben élő lakos szintén jelentett egy észlelést fényes világító testekről, tíz órával Cobb észlelését követően. Másnap reggel nem sokkal 5 óra után egy Salisbury-ben élő lakos szintén látott egy könnycseppre emlékeztető tárgyat, amely csíkot is húzott maga után, majd tűnt el.

Cobb szerint nem lehetett repülőgép visszatüköződése, mert a tárgy hihetetlen sebességgel ereszkedett és emelkedett. Egy repülőgép, amely ilyen sebességgel haladt volna, hamar eltűnt volna a szeme elől, állítása szerint.

A férfi megmutatta a képeket több pilóta barátjának is, akik mind megdöbbentek a látottakon és egyiküknek sem volt ötlete, mi lehetett a tárgy. Cobb reménykedik abban, hátha más is látta a jelenséget rajta kívül.

Fotó: Charles Cobb