Home A múlt rejtélyei UFO-tól kapott gyógyító erö

UFO-tól kapott gyógyító erö

372
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 3 percig tart

Bár meglehetősen hihetetlenül hangzik, a természetben felbukkanó érthetetlen és megmagyarázatlan jelenségek olykor egészen váratlan képességekre ébresztik rá azokat, akikkel a dolog megesett. Tudunk olyan esetről, amikor villámcsapás hatására valaki például távolbalátó képességekre tett szert.

Persze a különleges gyógyítók többsége teljesen normális módon szerzi ismereteit, tapasztalati úton és az elődök elmondásából építi fel tudását.
Akadnak viszont olyanok, akik azt állítják, hogy valami újszerű jelenséggel, nevezetesen az ufókkal való találkozás következtében tettek szert rendkívüli képességekre. Nem lehet véletlen, hogy a rendszerváltás után százával bukkantak fel nálunk az ukrán gyógyítók. Máshol is ez történt. Egyes magyarázatok szerint a csernobili atomkatasztrófa idején (1986) a környéket elárasztó sugárzás okozta a különleges képességek valóságos burjánzását. Ám ha ez csakugyan így lett volna, akkor Hirosima és Nagaszaki távolabbi környékén túlélő milliók között is sok gyógyítónak kellett volna megjelennie, nem is szólva a kísérleti atomrobbantások helyszínével határos területekről. Így inkább azoknak lehet igazuk, akik az egyes vidékeken gyakorta felbukkanó ufókra utalnak magyarázatképpen.

Feeling Good

Az ukrán népi gyógyítók szövetsége statisztikákat és esetleírásokat készített. Ezekből döbbenetes dolgok derülnek ki. Például több tízezer ukrán gyógyító vallja: képességét az ufóknak köszönheti. Többen állítják, hogy álmukban “sugározták be” őket, ami nyilván hihetetlenül hangzik, ám attól még lehet igaz is. Akadtak olyanok, akiket este, lakott terület közelében, például erdőben lepett meg egy furcsa fény, amelyet egy repülő gömb árasztott magából. A fény befogta őket, és olyan erősen sugárzott rájuk, hogy eszméletüket veszítették. Amikor magukhoz tértek, a gömbnek nyoma sem volt, bennük viszont egy hang azt mondta: gyógyítsák az embereket. És olyanok, akiknek azelőtt ehhez semmilyen késztetésük nem volt (tehetségük még kevésbé), hirtelen rájöttek: képesek gyógyítani. Az eredményeik őket igazolták. Vannak olyanok is – ezek többnyire nők -, akik álmukban kapnak “utasítást” és nyilván valamiféle sajátos “képzettséget” is, mert később valóban tudnak gyógyítani. Bizonyos fajta betegséget, bizonyos körülmények között.

Akad olyan is, aki azt állítja: az első kapcsolatfelvétel óta nemcsak gyógyítani tud, de azóta is folyamatosan van kapcsolata az idegenekkel. Ezenközben újabb és újabb dolgokról szerez tudomást, vagyis afféle sajátos “továbbképzésen” vesz részt. Olyanok is akadtak közöttük – és messze nem csupán Ukrajnában, hanem más országokban is -, akik egy-egy ufóval történt találkozás után másféle rendkívüli képességekre tettek szert. Előfordult, hogy valaki a jövőbe látott, vagy legalábbis bizonyos eseményeket igen korlátozott mértékben előre meg tudott jósolni. Olyan is akadt, aki attól kezdve belelátott mások testébe, és nem gyógyító, hanem diagnoszta, kórmegállapító lett. E minőségében állami kórházakban is sokszor vették igénybe a segítségét.

A legtöbb ember, aki állítása szerint találkozott már a jelenséggel, nem csak messziről látott elszállni ufót, hanem azzal valamilyen közelebbi kapcsolatban is került, semmi ilyesmiről nem számol be. Tehát az idegenek nem egyformán bánnak velük, velünk. Valamilyen szempontok szerint kiválasztják azokat, akiket “békén hagynak”, míg másokat felruháznak valamiféle képességekkel.

Lehet, hogy ezek a tulajdonságok már eleve bennük rejlettek, az ufók csak felerősítették a szunnyadó képességeket? Nem tudjuk. Még nem.

Nemere István