Home Cikkek Ufókkal barátkozunk húsz éven belül?

Ufókkal barátkozunk húsz éven belül?

18

Az emberiség két évtizeden belül kapcsolatot fog létesíteni földönkívüli civilizációkkal – állítja egy orosz vezető csillagász.

Az élet kialakulása olyannyira elkerülhetetlen, mint az atomok keletkezése. Más bolygókon is létezik élet, amelyet húsz éven belül meg fogunk találni – mondta az Interfax hírügynökség szerint Andrej Finkelstein, az Orosz Tudományos Akadémia Alkalmazott Csillagászati Intézetének vezetője.

Finkelstein beszéde egy, a földönkívüli élet utáni kutatásaának témájában szervezett nemzetközi fórumon hangzott el. A tudós elmondta: a galaxis ismert bolygóinak tíz százaléka a Földhöz hasonlóan kering csillagok körül. Amennyiben ezeken víz van, akkor élet is lehet. Meglátása szerint a idegenek az emberhez hasonlóan kétlábúak, két kezük és egy fejük van, a bőrszínük a földitől eltérő lehet.

Finkelstein intézete az 1960-as évek óta dolgozik olyan programokon, melyek a világ?rb?l érkez? rádiójeleket figyelik, valamint maguk is küldenek adásokat. “Ez alatt az id? alatt f?képp úgy kutatták a földönkívüli civilizációkat, hogy várták a jeleiket – írta a Guardian.

A földönkívüli életet keres?ket Richard Hoover asztrobiológus, az amerikai ?rkutatási hivatal tudósának kutatási eredménye villanyozta fel. Hoover 2011 márciusában azt állította, hogy idegen rovarok fosszíliáinak maradványait találta Földre hullott meteoritokban.

Hoover nem az els? olyan kutató, aki azt állítja, hogy idegen élet nyomait fedezte fel meteoritokban. Másfél évtizede, 1996-ban David McKay, a NASA kutatója a marsi élet nyomait vélte felfedezni egy meteorit belsejében, amelyet még 1984-ben találtak az Antarktiszon.

18 COMMENTS

  1. Igen, és mindig 20 év után fogják megtalálni!

    Ugyanis már az ötvenes években is ezt mondták, majd a hatvanas években, majd a hetvenes években is, hogy most aztán nagyon közel vagyunk… már csak egy kis lépés… a SETI éjjel-nappal pásztázza a mindenséget… a kapcsolat közel…a hollywoodi filmek már be is indultak a témára… stb. stb. – ez a néphülyítés kifelé, de mit csinálnak az asztrofizika szent papjai valójában? Kik tudják ezt?

    Nos pl. azt, hogy minden csillagászati tudományos kongresszuson sárba tapossák minden olyan elvetemült kollégát, akik valódi földönkívüli civilizációkra utaló bizonyítékokat hoznak!

    Elég ehhez csak a legnagyobb szarkever? hazudozónak, Carl Sagannak a “munkásságát” tanulmányozni!

    A hazudozás m?vészetét ugyanis ? fejlesztette tökélyre, Hawking meg a többiek csak amat?rök hozzá képest!

    Sagan kezdte igazán azt a kett?s játékot is – minthogy hatvanas évekt?l a Naprendszer-kutatás korlátlan ura volt -, hogy filmsorozatokban népszer?sítette magát, úgy állítva be a személyiségét, mint nyitott, a földönkívüli civilizációk létét elméletileg elfogadó tudományos kutatót, tehát valami szerethet? személyiséget, miközben leginkább ? a felel?s a Naprendszer-kutatás során felhalmozott számtalan, a földönkívüli civilizációk nyomaira utaló felfedezés visszatartására vagy meghamisítására.

    Elég csak a Mars-arcra gondolni, mert ha Richard Hoagland nem lett volna olyan elszánt kutató már a nyolcvanas években, akkor Sagan visszkézb?l eltüntette volna az 1976-os Viking-felvételt is!

    ( És mivel minden aknamunkája ellenére – személyesen is összeveszett Hoaglanddel -, a Mars-arc közismert lett, el kezdte terjeszteni – mi mást is? -, hogy a Mars-arc ugyanolyan optikai csalódás, mint amikor egy tésztalap felszínén egy Jézus-arcot vélünk látni – ezt nevezték ett?l kezdve Jézus-a-tortillán-effektusnak! – Hát, igen , ez is a Sagan-féle “dics?séges Naprendszer-kutatás” egyik újabb elméleti bravúrja volt! )

    [ módosítva 29 Jun : 10:58 ]

  2. Nem értem Tamás!
    Aki állítólag, olyan sok tudással rendelkezik mint te, vagy még egy pár karosszék tábornok (bocs a jellemzésért) miért nem veszi fel a harcot nyilvánosan a csalókkal, hazudozókkal dezimformációt keverget? kavargató egyedekkel, Miér kell szerinted ezeknek az embereknek fent maradni? Szerinted miért ?k mondhatják meg a frankót és nem Te vagy bárki akik egy kicsit is úgy érzik hogy ezeket a dezimformátorokat le kellene söpörni a bolygó felszínér?l is??
    Mert bárhogy nézem ti képviselitek azt a “háttér hatalmat” amit nem tudtok érvényre juttatni csak különböz? fórumokon, honlapokon, weblapokon stb egy egy színházi el?adás erejéig. Mi kell nektek ahhoz hogy ti is hangot kapjatok az éterben mint azok akik hazudnak, csalnak, stb. az csepp a tengerben ha csak pár embernek tudom bizonygatni az ellenkez?jét a dolgoknak. Az elszántság megközelít?leg sincs szinbiózisban a lehet?ségetekkel . ez a probléma. Miért nem tesztek róla hogy ezekben a témákban Ti legyetek a középpontban? Akár egy filmrendez? akik tudnak sok szemléletet befolyásolni, akár egy újságíró
    akár-ne adj Isten politikus. Miért nem ti irányítjátok azt a kamukéró háttérhatalmat amit mindíg emlegettek? Tehát.Ha úgy érzed hogy nagyon igazatok van akkor miért nem beszéltek? Miért nem álltok ki stb. az igazság utat tör magának mindenhol!
    Miért van minden fórumon a felesleges papolás csak???
    Mart a karosszék tábornokoknak ez kényelmes.

  3. lutyo, sokan “harcolnak” nyilvánosan(Alex Jones,stb..)de hogy ez m?ködjön és ne lehessen elhallgatattni,úgymond megtértek kellenek,emberek akik odaállnak mögé(d) hogy ne pöccinthessenek el téged egy pillanat alatt.Ezért megy a fórumon a papolás,hogy még ha sokan is állnak ellen(szkeptikusok,mivel igy fejezik ki egyediségüket..)akkor is bennt marad a fejükben a tüske.emlékezni fognak a fórumon olvasottakra és összeáll a kép a fejükben,nem egyszerre de össze.A hazugság sem tegnap kezd?tött,visszavezethet? nagyon régre,ahhoz képest hamar ébredt fel sok ember.Valojában tegnap értettem meg hogy miért nem hajlandók a földönkívüliek beleszólni a földi dolgokba,(persze ár így is sokba szóltak)mert ezen az úton sajnos végig kell menni,hogy újra ne kövessük el ezeket a hibákat,bizony:P [nemkell készpénznek venni amit mondtam]

  4. Azért nem érted, Lutyo, mert önmagad se érted!

    Így aztán a világ m?ködését se érted, amiben vagy!

    Mert mit gondolsz, a földönkívüli testvérink miért inkább az egyszer?bb emberekkel veszik fel a kapcsolatot, és nem a kormányokkal valami hollywoodi show-m?sor keretében, amit te elvársz?

    Azért, mert a földönkívüliek is értik a világ m?ködését!

  5. A kulcsmondatot a harmadik sorban írtad le Tamás ezért nem ismersz engem! Nagyon bután és tudatlanul fogalmaztál velem kapcsolatban de Te err?l nem tehetsz!
    Tudom, nem érted hogy ezt miért írtam de nem is baj.

  6. Ett?l függetlenül lehetnénk tárgyilagosak is Tamás , mivel én írtam le hogy igenis, az egyszer? emberekkel veszik fel a kapcsolatot. …. vagy nem olvasod el a h.sz -ket,?

    Írta lutyo – 20 jún : 13:34
    Válasz erre Tömeges megjelenés várható?

    Regisztrált: 22 aug : 12:02
    Hozzászólás: 322
    Természetesen DE Játsszuk egy kicsit körbe az eseményeket. Már az a tény hogy “fizikai kontakta kapcsolatok” VAGY a “Galaktikus Szövetség tagjai” Tudtok róluk konkrétan valamit? Miért van Galaktikus Szövetség? Hogy an “állt” össze ez a szövetség? Nem tudtok semmi konkrétumot mondani és itt jöhet Tamás a hülye picsázás stb. A Galaktikus tanács kiket választ ki kontaktoknak? Kik azok a kontaktok? Kontaktok csak földi emberi lények lehetnek akik kapcsolatot tudtak felvenni a földönkívöliekkel és ?k megbízták ?ket egy bizonyos közvetít?i csatornán hogy BIZONYOS embereknek adják át az üzenetüket.
    Lehet Lajos vagy Pista bácsi is a mez?r?l kaszálás közben akik kapcsolatot tudtak felvenni a földönkívüliekkel. Na ?k az igazi kontaktok de rájuk nagyban szarik még a galaktikus tanács is és hülyének bélyegzik ?ket aztán az elmén kötnek ki. Ne itt a nagy ellentmondás mert a szerintetek a galaktikus tanács által kiválasztott kontaktok az igaziak. Hát nem.Ki dönti el hogy Pistabácsinak milyen üzenetet adtak át? A galaktikus tanács? Szegény Pistabácsi kontaktálna velünk veletek de már csírájában elfojtja benne a hatalom miel?tt még jóformán megszólalna Na ezek lennének Tamás az igazi kontakták.

  7. Nem lenne semmi probléma, Lutyo, ha ahhoz szólnál hozzá, amihez értesz, de ez az egész téma még meghaladja a felfogóképességedet.

    Ugyanis mecsoda különbség, ha egy hülye okoskodik, vagy hogy egy okos hülyéskedik – már élnézést!

    Az els? reagálásod ugyanis nem csak a pimaszság netovábbja volt, hanem ezzel szervesen összefügg? mélységes tudatlanságé is!

    Ezt kb. olyanhoz lehetne hasonlítani, mintha egy gyerek felróná a szüleinek, hogy miért tartanak még itt ilyen szegényen, miért nem milliomosok?

    Holott más sztárok minden amcsi szuperfilmben úsznak a dollárban!

    Mit lehetne mondani erre a pimaszságra?

    Vagyis arra, hogy a gyereket most is ?k tarják el, akkor is, ha gyerek ezt természetesnek veszi, és ezért már nem is érzékeli, csak a csillogást!

    Vagyis azt hiszi a gyerek ( azért gyerek ), hogy világunk igazi értékeit csak úgy egyszer?en közszemlére lehet tenni, és kilós csomagolásban árusítani, és aki ebb?l a legtöbbet birtokol : pénzt, hatalmat, médiafelületet, akadémiai címeket és rangokat stb-ket, az a jani, míg saját testi-lelki támaszait leköpi!

    Miért lehetséges ez?

    Mert nem ismeri önmagát, nem ismeri a valódi értékeket!

    És így a világ valódi m?ködését sem!

    [ módosítva 29 Jun : 17:06 ]

  8. Megszoktam hogy össze vissza beszélsz Tamás ezért nem veszem fel az okfejtéseidet.
    De hogy egy kicsit is tisztábban láss: kutatásokkal foglalkozom, többek közt azzal is amir?l most ezt az egyoldalú vitát folytatod. Többet tudok reális alapon ezekr?l a dolgokról mint bárki és itt újfent megemlítem a karosszék tábornokokat akib?l gondolom, te vagy az egyik. Én találkoztam földönkívüliekkel bármilyen hihetetlenül is hangzik itt bárki számára Azon kív?l nem élek álomvilágban és nem a fantázia birodalmában. Nagy különbség ez Tamás.Többek közt egy egy újságcikket is elengedek mint már korábban megírtam viszont nem ezekben a témákban tehát elfogult sem vagyok. Azért mert n?nem? vagyok tudhatok többet mint te.Elismerem a te igazadat ami természetesen neked fontos és emellett minden körülmények között kiállsz. De így vagyok ezzel én is.
    A témát magam részér?l lezártnak tekintem.

  9. Nagyon jó, hogy a témát lezártad, Lutyo, csak egy a baj, a tudatlanságod ezzel nem sz?nt meg!

    Ha legalább hallgatnál, de mivel újságíró is vagy, feljogosítva érzed magad mindenféle folyamatos fecsegésre és értetlenkedésre, mely mögött még nincs valódi megértés!

    Nos, természetesen azt csinálsz, amit akarsz, viszont magam éppen ezért egyre ritkábban t?nök fel ezen a fórumon is, mert ha öntudatlanul is – mint azt korábban is írtam – a tevékenységed egyenl? egy bomlasztó ügynök munkájával, annyira ordít az írásaid mögött minden valós információ szétbarmolása!

    Nagyon sajnálom! Nekem erre nincs szükségem!
    [ módosítva 29 Jun : 18:37 ]

  10. Jajj,hát itt az értelem megint csapkodja a biztosítékot!Hihetetlen amúgy,hogy mindig azt fikázzák,akinak van önálló véleménye,és azt meri is vállalni.És nem áll be valaki m?gé csatlósnak,és nem bólogat,hanem véleményt alkot.Mi ezzel a baj?És azzal mi a baj,ha nem hiszünk el mindent amit olvasunk,ami a hírekben szárnyrakap?Nem az feltétlenül az igazi Ufo-hív?,aki mindent készpénznek vesz!

  11. Pontosan ! Még nekem is! Van véleményem. Csak én foglalkozok tényleg mind az összes földönkívülivel, a pozitívokkal is negatívokkal is. A pozitívokat jobban szeretem (most már). Ezért aztán a negatívokat nem is reklámozom, ahogy azt Tamás is mondani szokta, hogy ne azokkal foglalkozzunk. /Meg mondta már más is itt a fórumon./ Szóval én is jobban szeretem a “pozitívokat”, de semlegessel is, negatívval is, mindegyikkel foglalkozok mert szerintem egy UFO-kutatónak vagy UFO-kkal foglalkozó embernek vagy “UFO–rajongónak” ezeket mindet ismernie kell.

  12. A negatívnk mondott “kis szürkéket” nem kedvelem mert háziállatokat (haszonállatokat) öltek meg és csonkítottak meg, azonkívül embereket lebénítva vizsgálgattak, eltérítgettek, elrabolgattak, stb. Nemhiába tiltotta ezeket meg nekik a Galaktikus Tanács ! Ha lesz 100 év múlva UFO-tankönyv, mondjuk a középiskolákban– mert milyen jó ötlet is lenne ! 😀 🙂 (kitudja, mi lesz 100 év múlva…) — akkor abban benne kell hogy szerepeljen majd az 1998-as évszám. Ugyanis akkor tiltották mer nekik, a kis szürkéknek az eltérítéseket és az állatmegcsonkításokat. El?tte viszont évtizedekig csinálták ezt a szürkék.
    “Kis szürkék”–nek pedig azért hívjuk ?ket, mert egyrészt tényleg kicsik –olyan 120 cm magasak — másrészt pedig, van egy másik szürke faj is, a hosszú orrú, “nagy szürke” típusú lények, akik nagyobb termet?ek,

  13. Hát; én sem hiszek el mindent azért ami a hírekben szárnyrakap..! Annak az információnak szoktam nagyobb hitelességet adni, amit már több helyen is olvastam. De persze az sem egészen biztosan igaz, vagy, nem pont úgy van, ahogy ott írják. De én elolvasok minden véleményt! 🙂

    (Igen, mostanában vannak jó viták megint ! Úgy látom!) ( Ez jó hír !) 🙂