Home A múlt rejtélyei Út a jövőbe

Út a jövőbe

1

Ennek a cikknek az olvasása 2 percig tart

Ha az ember végigtekint a múlton, a történelmi korokon, levonhatja a következtetést, hogy a fejlődés minden téren jelen volt. Legyen szó technológiai, szociális, egészségügyi fejlődésről, az emberiség nagy utat tett meg az őskortól napjainkig. Többé-kevésbé ez a fejlődés a céljainkat, elvárásainkat segítette, de volt egy árnyoldala is. Egy olyan árnyoldal, amely amennyire elősegíti előrehaladásunkat, olyannyira képes elpusztítani minket.

Hogy mindezt szemléltessük, nem is kell messzire mennünk. Gondoljunk csak az atomenergiára. Egyrészt hasznos, hiszen megannyi háztartást kiszolgál és lehetővé teszi a mindennapi kényelmünket szolgáló elektronikus eszközeink működését, az olyanokat mint a telefon, mellyel bármikor könnyen elérhetjük ismerőseinket, rokonainkat, elég csak pár gombnyomás és máris kommunikálhatunk akivel csak akarunk. Nézhetjük tetszés szerint kedvenc filmjeinket a TV-ben. Hallgathatjuk a legújabb híreket a rádióban. Olvashatjuk valamelyik klasszikus regényt az e-book olvasón. Kimoshatjuk az utóbbi két hétben felhalmozott koszos ruháinkat. Sorolhatnánk még a listát. Azonban van egy árnyoldala is. Egy olyan árnyoldal, amely akár percek alatt képes lenne végezni az emberiséggel.

Az atombomba. Igen. Az a bizonyos eszköz, amely megmutatta pusztító erejét Hirosimában és Nagaszakiban. Láthattuk, mire képes. Láthattuk, ahogy kioltja milliók életét. Az atomenergia egy kétélű fegyver, amelynek mindkét éle nagyon ellentétes, nem mindegy melyiket használjuk. Vajon az emberiség elég érett-e ahhoz, hogy hogy egy ilyen energia felett uralkodjon? Valóban ura-e a helyzetnek?  Ha egy kicsit magunkba nézünk elmondhatjuk, hogy közel se. Hiszen már oltottuk ki vele emberek életét, amely egyfajta tanúsítvány arra nézve, mennyire alkalmatlanok vagyunk arra, hogy egy ilyen energia birtokában legyünk.

Márpedig ha nem vagyunk elég érettek egy ilyen energia használatához, akkor nem vagyunk érettek más területekhez se. Nem értettük még meg, hogy mekkora felelősségünk van a kezünkbe. Istent játszva oltunk ki más életeket, eldöntjük ki maradhat élő és ki legyen halott. Vajon egy ilyen úton haladva milyen jövő felé haladunk? Mi vár ránk az út végén, ahol felelősségtudatunk teljes hiányában álldogálunk majd, mint egy éretlen kisgyerek?

Mert ha az út véget ér, nincs tovább…

Larisa Koshkina képe a Pixabay -en

1 KOMMENT

  1. Tudtommal már öltek embert vaskarddal,kőbaltával,sőt,még puszta kézzel is öltek már.Akkor ezekre se vagyunk megérve.

    Különben persze,érthető a cikk tartalma,és a mondanivaló is időtálló igazság,de ennek ellenére egy nagyon lerágott csont.