Home Cikkek Valódi negyedik típusú találkozások – A két legismertebb eset

Valódi negyedik típusú találkozások – A két legismertebb eset

2300
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 38 percig tart

Rengeteg UFO észlelésről, és idegenek által elrabolt személyek történetéről hallottunk már, azonban a téma után érdeklődők számára szinte mind ismert lehet, és bizony van olyan is amit nem lehet komolyan venni. A megtévesztés esélye is igen nagy, hiszen számtalan hoax történet és videó látott napvilágot az idők során. Viszont vannak olyan esetek, melyekre a mai napig nem tudtak magyarázatot találni, vagy megcáfolni azokat.

A válaszokat elsősorban mindig természetes dolgokkal, egyszerű indokokkal próbálják megoldani a szkeptikusok és kétkedők. De vannak olyan esetek is, melyekben csak a hipnózis, vagy éppen a hazugságvizsgálat hozott megdöbbentő eredményt.

A poligráf, azaz a hazugságvizsgáló készülék eredete 1982-re nyúlik vissza ahol a szerkezet még csak az orvostudományban volt használatos Sir James Mackenzie-nek köszönhetően. Ez idő alatt számos feltaláló és neves pszichológus fejlesztette tovább a bizonyos készüléket, viszont napjainkban is, Dr. Dale E. Olsen és John C. Harris által kidolgozott PolyScore nevű program továbbfejlesztett verziójával használják világszerte mindenütt a hazugságvizsgáló berendezést. Bizonyított tény, hogy ezt az eszközt nem lehet átverni, legfőképp egyszerű emberek által kitalált UFO történetekkel biztosan nem.

ufoovertheworld

Volt olyan eset, amelyet a poligráfnak köszönhetően, a valóban megtörtént UFO észlelésekhez, eltérítéses esetekhez társítanak. Ezeket máig nem tudták cáfolni, vagy ellenkezőjüket bizonyítani.

A hipnózissal foglalkozó szakemberek által közölt vélemények pedig egy dologban mindenképpen tényként kezelhetőek, mégpedig olyan vonatkozásban, hogy az eltérítettek több esetben számolnak be ugyan arról a jelenségről, a világ számos pontjáról.

Szinte szóról szóra mesélik el, élik át pontosan ugyan azt az eseményt, avagy rajzolják le elrablóikat, eltérítésüket és annak körülményeit, mindezt úgy hogy semmi nem köti össze őket, az egyetlen dolog, hogy megvannak győződve róla hogy mindez valójában megtörtént velük.

Több neves pszichiáter jelentette ki praxisa során, hogy nem tud más magyarázatot adni egyes páciensek történetével kapcsolatban, és valóban UFO észlelések, avagy tényleg idegen eltérítések állnak az esetek hátterében.

A leghíresebb esetek között két olyan is szerepel, melyek mára senkinek az érdeklődését nem kötik le komolyabban, viszont lehet hogy pont ezek a történetek olyan fejezetei a világunkban feltűnő UFO jelenségek sorában, amelyeknek valódiságára igenis nagy figyelmet kellene fordítanunk.

Betty és Barney Hill elrablásával kapcsolatban is születtek olyan megállapítások, melyek több ponton is alátámasztották különös történetüket.

A Hill házaspár elmondása szerint, az UFO észlelésük 1961. szeptember 19-én, este fél tizenegy körül történt. A kanadai Quebec-ben, a Niagara Vízesésnél töltött szabadságuk leteltével, autóval indultak haza, Portsmouth-beli otthonukba.

Lancaster városától délre jártak, amikor Betty hirtelen észrevett egy igencsak szokatlanul mozgó fényt az égen. Hasonló volt a hullócsillagokhoz, csak ez nem felülről lefelé, hanem pont fordítva, a földfelszíntől felfelé haladt és korong formájú volt. Hirtelen beugrott neki, hogy a nővére évekkel ezelőtt azt mesélte, hogy látott egy repülő csészealjat az égen, ezért úgy gondolta, talán ez is valami hasonló lehet. Megkérte férjét, húzódjon félre, hogy jobban meg tudja nézni a furcsa fényt.

Barney félreállt egy kies piknikező helyen. Betty elővette a távcsövüket, hogy azon keresztül közelről is megfigyelhesse a különös alakú, váltakozó színű, villogó fényű objektumot, amint az elhalad a Hold előtt. Ezután a távcsövet átadta Barney-nak, aki viszont már azt látta, hogy az ismeretlen tárgy irányt váltott és mintha feléjük haladna. Ekkor beültek a kocsiba és elindultak ők is felé, mert szerették volna a lehető legközelebbről megnézni a szokatlan jelenséget. Elhagyatott utakon vezettek keresztül, miközben hol közelebb, hol távolabb került tőlük a fényes korong és egyre inkább az volt az érzésük, hogy az UFO macska-egér játékot játszik velük.

Körülbelül egy mérföldre lehettek az ‘Indian Head’ nevű hatalmas hegytől, amikor az objektum teljesen váratlanul ereszkedni kezdett az autójuk felé. Barney ekkor ijedtében a fékre taposott. A csészealj 25-30 méterre állt meg Hillék autója felett és ott mozdulatlanul tovább lebegett. Az asszony később egy hatalmas palacsintához hasonlította a felettük elterülő szerkezetet. Barney ekkor ismét elővette a távcsövét, majd miután belenézett, azt állította, 8-11 humanoid-szerű figurát látott, akik a csészealj ablakaiból őket figyelték.

Barney szerint fényes fekete overállt és fekete sapkát viseltek a lények, akik “valahogy nem voltak emberek”. Ekkor egyiküktől hirtelen azt az “üzenetet” kapta, hogy “maradj, ahol vagy és nézz minket tovább.” Barney ettől nagyon megijedt. Visszarohant a kocsijához, mindketten beugrottak, majd a férfi a gázra lépett. “El fognak minket kapni!” – kiáltotta feleségének és megkérte, hogy véletlenül se veszítse szem elől az objektumot. Betty letekerte az ablakot, kinézett, de felettük csak teljes sötétséget látott annak ellenére, hogy korábban derült, csillagos volt az ég.

Hirtelen egy ritmikusan ismétlődő, sípoló, zümmögő hang szólalt meg a kocsiban. Először azt hitték, csak az autó csomagtartója nyílt ki, de hamarosan az egész kocsi rázkódni kezdett, majd egy furcsa bizsergő érzés haladt át a Hill házaspár testén. Utóbb elmondták, hogy ekkor minden bizonnyal valamiféle megváltozott tudatállapotba kerülhettek, ahonnan később, megint az a zümmögő hang zökkentette vissza őket. Ekkor vették észre, hogy nagyjából ötven kilométerrel távolabb vannak attól a ponttól, ahol az emlékeik szerint pár perce voltak, de arra nem emlékeznek, mi történhetett közben. Ekkor egy útlezáráshoz érve hirtelen megállnak, mert azt látják, hogy egy tüzes gömb áll előttük az úton.

Betty and Barney Hill

Rögtön utána

Mikor hajnalra hazaértek, több olyan furcsaságot tapasztaltak, amit képtelenek voltak megmagyarázni. A karóráik nem működtek, Barney látcsövének szíja elszakadt, miközben egyikük sem emlékszik rá, hogy történt, Betty vadonatúj alkalmi cipője pedig tele volt karcolásokkal. Hosszú zuhanyfürdőt vettek, hogy az esetleges fertőzésektől megszabaduljanak, majd közvetlenül utána a friss emlékek miatt, külön-külön mindegyikük lerajzolta, milyennek látta az objektumot. A rajzok nagyon hasonlóak lettek.

Miután aludtak néhány órát, Betty szerette volna eltenni a szekrénybe azokat a ruháit, amelyek rajta voltak az éjjel, de észrevette, hogy a varrás és a zipzár mentén, több helyen is el voltak szakadva és különös, rózsaszín porszerű anyag volt rajtuk. Ekkor inkább úgy döntött, kiteregeti őket. Néhány órával később a porszerű anyag el is tűnt róluk. Az autójuk csomagtartóján viszont fényes, koncentrikus köröket találtak, melyek előző nap még nem voltak ott. Észrevették azt is, hogy amint egy iránytű közelébe mentek, az elkezdett gyorsan körbe-körbe forogni, majd ahogy eltávolodtak tőle, a forgása is megszűnt.

Az első interjú

1961. szeptember 21-én, Betty a Pease Légibázisnak telefonon bejelentette, hogy UFO-t látott, de attól tartva, hogy esetleg bolondnak nézik, az észlelés egyéb körülményeit nem részletezte. Másnap, szeptember 22-én Paul W. Henderson őrnagy felhívta telefonon a Hill házaspárt, hogy feljegyezze az UFO észlelés részleteit. Henderson szeptember 26-i dátummal ellátott jegyzőkönyvében azt írta, a Hill házaspár minden bizonnyal csak a Jupiter bolygót látta. Jelentése bekerült a Kék Könyv Projektbe is (az USA hivatalos UFO kutató szervezete 1969-ig).

Az eltérítésük után több egymást követő éjszakán is pontosan ugyanaz a szörnyű rémálom gyötörte Bettyt. Ebben egy laboratórium közepén lévő asztalon fekszik, miközben különös alakok vizsgálgatják. Ekkor nővére javaslatára a helyi könyvtárból kikölcsönözte, a nyugalmazott haditengerészeti őrnagy Donald E. Keyhoe, egyik UFO jelenségekkel foglalkozó könyvét. Ennek hatására a nő levélben megírta a szerzőnek a teljes történetüket, benne a humanoid figurákkal, melyeket férje a távcsövön át figyelt meg. Betty – a könyvben olvasottakra hivatkozva – azt is leírta, férjével azt fontolgatják, hogy alávetik magukat regressziós hipnózisnak, hátha ettől előjönnek az elveszett emlékek. A levél végül Walter N. Webb, bostoni csillagásznál kötött ki.

Hillék, 1961. október 21-én találkoztak először Webb-bel, amikor egy hat órás interjúban a házaspár mindent elmondott, amire csak emlékeztek. Webb később azt mondta, végig az volt a határozott benyomása, hogy “igazat mondanak, és valószínűleg minden pontosan úgy történt, ahogy azt előadják, kivéve néhány apró bizonytalanságot, de ilyenek minden emberi megfigyelésnél előfordulnak.”

Elveszett idő

1961. november 25-én, a Hill házaspárral újabb interjút készített a Légköri Jelenségek Nemzeti Nyomozó Bizottsága (NICAP ? National Investigations Committee On Aerial Phenomena) nevű civil UFO kutató csoport két tagja, Clark D. jackson és Robert E. Hohman. Webb interjúját olvasva, a két kutatóban ugyanis több fontos kérdés is felmerült. Az egyik, az utazás hossza volt. Sem a házaspárnak, sem pedig Webbnek nem tűnt fel, hogy miközben az utat körülbelül négy óra alatt meg lehet tenni, ők csak hét óra alatt értek haza.

time

A Hill házaspár nem tudott magyarázatot adni az erre irányuló kérdésre. Clark később azt írta, a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem emlékeznek semmire arról a bizonyos ötven kilométeres útról, amit Indian Head és Ashland között megtettek. Mindössze egy út közepén álló tűzgömböt, tudtak felidézni, amiről Betty és Barney is azt gondolta, hogy csak a Holdat látták, de a kutatók felvilágosították őket, hogy akkorra a Hold már régen lenyugodott.

A hipnózis lehet a kulcs

Ezek után újra felmerült a hipnózis, mint lehetőség, amely talán képes felszínre hozni a tudat alatt őrzött emlékeket. Előbb azonban, még 1962 februárjában a Hill házaspár úgy döntött, autóval visszamennek a környékre, hátha ettől visszatér az emlékeiknek legalább egy kis része, ám hiába keresték, egyszerűen nem találták meg az útnak azt a szakaszát, ahol a tűzgömböt látták az úton. Annak ellenére sem, hogy több lehetséges utat egyértelműen ki tudtak zárni a lehetőségek közül. Végül csak évekkel később, 1965-ban, egy újabb próbálkozáskor leltek rá eltérítésük pontos helyszínére.

1963. szeptember 7-én, a helyi unitárius közösség templomi összejövetelén Captain Swett tartott előadást a hipnózis jelentőségéről. Az előadás után Hillék elárulták neki, hogy Barney szeretne elmenni egy Dr. Stephens nevű pszichiáterhez, akivel baráti kapcsolatban voltak, ezért megbíztak benne. Swett jó ötletnek tartotta a dolgot, ezért amikor Barney legközelebb találkozott Dr. Stephens-el, meg is említette neki a hipnózist, mire a pszichiáter egy ebben járatos kollégáját, a bostoni Dr. Benjamin Simont ajánlotta nekik.

A Hill házaspár először 1963. december 14-én találkozott Dr. Benjamin Simonnal. Annak ellenére, hogy Simon a földönkívüliek létével kapcsolatban abszolút szkeptikus volt és teljességgel elvetette annak lehetőségét, hogy Hillék ilyen jellegű találkozáson estek volna át, velük beszélgetve nyilvánvalónak tűnt számára, hogy mindketten láttak valamit, amit UFO-nak, illetve, emberszerű lényeknek gondolnak. Simon bízott benne, hogy hipnózis segítségével sikerül földi magyarázatot találni a házaspár rejtélyére.

pizap.com13986278749963

Barney hipnózisa

Dr. Benjamin Simon 1964. január 4-én kezdte több alkalomból álló hipnózis-sorozatát, az utolsóra 1964. június 6-án került sor. Minden alkalommal külön-külön hipnotizálta őket, hogy ne hallják egymás beszámolóit és minden hipnózist úgy zárt le, hogy a páciensei ne emlékezzenek a hipnózis alatt történtekre.

Simon először Barney-t, a férjet hipnotizálta. Amikor a férfi felidézte az emberszerű humanoid alakokat, az élmény meglehetősen nagy érzelmi kitöréseket és erős hitetlenséget váltott ki belőle. Barney a terápia során azt mesélte, hogy félelmében az eltérítés és a fizikai vizsgálatok alatt végig szorosan csukva tartotta a szemét.

Hipnózis közben Barney elmondta, hogy a távcsöve pántja akkor szakadt el, amikor rohant vissza az autójához. Fel tudta idézni, hogy először teljes gázzal menekültek az UFO elöl, de azután lehúzódott az útról és bevezette a kocsit a fák közé. Ekkor azt látta, hogy a földes úton hat férfi alak áll előtte. Ekkor megállította az autót, mire a férfiak közül három elindult feléjük. Közben végig azt mondták neki, hogy ne féljen.

Barney elmesélte, hogy mindkettejüket bevitték a korong alakú járműbe, ahol szétválasztották őket egymástól. Őt három humanoid kísérte be egy szobába, ahol azt kérték tőle, feküdjön fel a helység közepén álló négyszögletű vizsgáló asztalra. Bettyvel ellentétben, Barney csak részben tudta elmondani, mi történt vele a vizsgálatok alatt, mivel szinte végig erősen be voltak csukva a szemei. Annyit tudott elmondani, hogy egy csésze alakú eszközzel vizsgálgatták főként a nemi szerve körül.

Amíg Betty arról számolt be, hogy a vizsgálatok alatt végig angolul beszélgetett az egyik humanoiddal, addig Barney azt állította, hogy a lények valamiféle motyogó hangon egymással társalogtak. Ezt később Betty is megerősítette. Barney azt mesélte, hogy amikor néha hozzá szóltak, akkor azt valamiféle gondolatátvitel útján tették. A férfi akkor még nem ismerte azt a szót, hogy telepátia. Mindkettejüknek feltűnt, hogy amikor hozzájuk beszélnek, sosem mozgott az idegenek szája.

Végül még annyit tudott a hipnózisban felidézni, hogy a vizsgálatok végeztével visszakísérték őket az autójukhoz, majd kábultan nézték, ahogy a csészealj elemelkedik a földtől és elrepül.

Betty hipnózisa

Betty és Barney emlékei a regressziós hipnózisaik során nagyon hasonlóak voltak. Betty szintén jelentős érzelmi megrázkódtatásként élte meg az elfogását és a rajta végzett vizsgálatokat is. Dr. Simon egyszer kénytelen volt idő előtt befejezni a terápiát, mivel erős sírógörcsöt kapott közben a nő.

Betty azt állította, hogy az űrhajón látott egy kivetített háromdimenziós csillagtérképet. Dr. Simon azt javasolta neki, hogy hipnózis alatt figyelje meg, majd azt követően próbálja meg lerajzolni a csillagok elhelyezkedését. Először vonakodott, mert attól tartott képtelen lenne egy háromdimenziós képet papíron visszaadni, de végül mégis belement a dologba. Habár állítása szerint a térkép rengeteg csillagot tartalmazott, ő ezek közül csak néhányat tudott visszaidézni.

Tizenkét nagyobb csillagot rajzolt le, amelyek némelyikéből vonalak futottak szét és három kisebbet, amelyek egyfajta háromszöget képeztek a papíron. Állítása szerint azt mondták neki, hogy a folytonos vonalak a “kereskedelmi útvonalakat” jelölik, a szaggatottak pedig a kevésbé látogatott csillagokhoz vezetnek.

Dr. Simon végkövetkeztetése

A mindenre kiterjedő hipnotikus vizsgálatokat követően Dr. Simon arra a következtetésre jutott, hogy a Barney által hipnózisban felidézett UFO találkozás, csupán a fantázia szüleménye és azokon a rémálmokon alapul, amelyeket Betty élt át több egymást követő éjszaka az állítólagos elrablásuk utáni napokban. Bár hozzátette, hogy ez koránt sem magyarázza meg az élmény minden egyes aspektusát, de úgy vélte, ez lehet a legkézenfekvőbb magyarázat. Barney határozottan elutasította ezt a teóriát. Azt elismerte, hogy voltak olyan részei az emlékeiknek, melyek hasonlóak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindkettejük beszámolójában voltak olyan elemek, amelyek újdonságot jelentettek a másik számára.

A csillagtérkép

Ami igazán egyedivé és elgondolkodtatóvá teszi a Hill házaspár esetét, az a bizonyos csillagtérkép, amelyet Betty regressziós hipnózisa után lerajzolt. Az asztronómusok ugyanis csak a hatvanas évek végén fedezték fel a nő által lerajzolt csillagok egy részét, vagyis 1964-ben annak a tudásnak még nem volt birtokában az emberiség.

A hatvanas évek végén, egy Marjorie Fish nevű tanárnak sikerült kemény munkával elhelyeznie a valódi csillagtérképen a Betty által rajzolt képet. Kiderült, hogy az úgynevezett Zeta Reticulli kettős csillagrendszer van a kép központi részén és a Betty által a valódi helyükre berajzolt csillagok közül hármat csak 1969-ben fedeztek fel a csillagászok. A hetvenes évek elején számítógépes eljárással is igazolták a nő által rajzolt képet, miután már pontosan meg tudták nevezni a rajta lévő csillagokat is. Az alábbi képen a “The Sun” jelzi a mi naprendszerünk Napját.

betty_hill_starmap

Még egy különös dolog Betty Hill beszámolójában

Mikor az idegenek űrhajóján mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtuk, az egyik dolog egy meglepő beavatkozás volt, ugyanis Betty köldökébe egy hatalmas tű-szerű tárgyat szúrtak, amit terhességi vizsgálat céljából végeztek rajta. A megrémült nő elmondta nekik, hogy ilyen vizsgálatot nem végeznek a földön, ilyesmi nálunk nincs. Legalább is 1961-ben nem létezett ilyen orvosi eljárás. 1970-ben viszont már végeztek hasonló módszerrel vizsgálatokat a terhesség meghatározása céljából. Olyan bizonyítékként könyvelik el az esetnek ezt a részét is, ami igazolhatja Betty Hill állítását, hogy valójában elrabolták az idegenek.

pizap.com13986333753551

Az első eltérítés hagyatéka

Barney Hill – sokak szerint az elrablásukat követő megpróbáltatások eredményeként – 1969. február 25-én, 46 éves korában agyvérzés következtében elhunyt. Betty Hill saját állítása szerint az eltérítésüktől fogva többször is látott azonosítatlan repülő tárgyakat az égen. A története melletti kitartása miatt az UFO kutatók társadalma élete végéig nagyra értékelte személyét. Betty Hill 2004. október 17-én, 85 éves korában hunyt el.

Történetüket számtalan formában feldolgozták. 1975-ben Estelle Parsons és James Earl Jones főszereplésével, ‘The UFO Incident’ címmel film készült belőle, de külön részt kapott az X-akták sorozatban, belekerült a Babylon 5 egyik epizódjába, Steven Spielberg: ‘Taken’ (Harmadik típusú emberrablások) című szériájába és még Carl Sagan is külön részt szentelt nekik ‘Cosmos’ című dokumentum sorozatában.

Betty Hill feljegyzéseit, magnóra vett interjúit és az esettel összefüggő többi dokumentumot a New Hampshire Egyetem állandó gyűjteményében őrzik, elrablásuk helyszínén pedig, 2011 júliusában az eseményről megemlékező emléktáblát avattak.

hill_sign

A másik legérdekesebb eset pedig Travis Walton elrablása

A történet 1975 november 5-én kezdődik. Az akkor 22 éves Travis Walton, legjobb barátja, Mike Rogers alkalmazásában favágóként dolgozik. Rogers-nek nem sokkal korábban sikerült kilenc évre szóló szerződést kötnie az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálatával (Unites States Forest Service), így kellett a segítség, ráadásul Walton akkoriban Mike húgával, Danával randevúzott, akit később szeretett volna feleségül venni. A favágó csapat többi tagja: Ken Peterson, John Goulette, Steve Pierce, Allen Dallis és Dwayne Smith. Ők mindannyian az Arizona állambeli Snowflake-ben éltek.

Feladatuk volt, hogy alaposan ritkítsák meg az aljnövényzetet és a bokrokat egy körülbelül öt négyzetkilométeres területen. Élete nagy lehetőségét kapta Mike Rogers, amikor szerződést kötött vele az amerikai erdőségeket kezelő állami szerv, csakhogy pici csúszásban voltak a munkával a tervezetthez képest, ezért, hogy a vállalt időpontra végezzenek, reggel hattól egészen sötétedésig kellett dolgozniuk.

Fény a fák között

Aznap este kicsivel tizennyolc óra után végeztek. Berakták a szerszámaikat Rogers kisteherautójába és elindultak haza. Elmondásuk szerint nem sokkal ezután, nagy fényességre lettek figyelmesek, amely az előttük álló domb mögül szűrődött ki. Úgy döntöttek megnézik, mi lehet az. Amint odaértek, egy nagy, ezüstös korongot láttak, amely egy tisztás felett lebegett. Elmondásuk szerint körülbelül 2,5 méter magas és 6 méter átmérőjű lehetett.

Rogers lelassított, mire Travis kiugrott az autóból, és a korong felé kezdett rohanni. A többiek hiába kiabáltak neki, hogy jöjjön vissza, ő csak szaladt tovább. A társak szerint, ahogy Walton odaért az objektum alá, hirtelen a nagy turbinákéhoz hasonló hangot lehetett hallatni. Ezzel egy időben a korong elkezdett egyik oldaláról a másikra himbálózni. Walton ettől megijedve vissza akart indulni társaihoz, de a lebegő diszkosz abban a pillanatban egy kékes-zöld sugarat bocsátott ki magából, amely Travis-t éppen a mellkasánál találta el. Pár pillanattal később pedig, mint egy rongybabát, úgy taszította hat méterrel hátrébb Walton testét a fény, aki mozdulatlanul a földön maradt. Rogers később elmondta, meg volt győződve róla, hogy barátja meghalt, ezért lépett nyomban a gázra.

Nov-5-1975-Travis-Walton-Abducted-By-Aliens-Anally-Probed-For-Five-Days

Elhajtottak a helyszínről, mert attól féltek, hogy a csészealj őket akarja majd elkapni. Mintegy fél kilométert tehettek meg, amikor Mike a fékre lépett. Rövid, de heves vita után úgy döntöttek visszamennek a helyszínre, hátha mégis életben van a társuk. Mire odaértek, a csészealj már eltűnt és Waltont sem találták sehol, pedig állításuk szerint legalább fél órán át keresték.

A keresés

Este fél nyolc körül egyikük, Ken Peterson hívta a rendőrséget. Chuck Ellison sheriff helyettes vette fel a telefont, akinek a favágó ekkor még csak annyit mondott, hogy egyik társuk eltűnt. Ellison egy bevásárlóközpontban találkozott a csapat megmaradt tagjaival. Elmesélték neki, mi történt, ketten közülük még el is sírták magukat, ahogy újra felelevenítették az eseményeket.

A seriff helyettes később azt mondta: – Igen hihetetlennek hangozott, amit meséltek, de ahogy végignéztem rajtuk, kezdtem elhinni, hogy igazat mondanak. Ha az egészet csak megjátszották, akkor átkozottul jól csinálták.

Ellison értesítette felettesét, Marlin Gillespie seriffet, aki azt kérte helyettesétől, hogy addig ne engedje elmenni őket, amíg oda nem ér Ken Coplan rendőrtiszttel együtt, és ki nem hallgatják őket. Alig egy órával később érkeztek meg, majd nekik még egyszer mindent elmeséltek a favágók. Rogers szorgalmazta, hogy azonnal menjenek vissza a helyszínre és kutyákkal kezdjék el keresni Travis-t. Nyomkereső kutyákat akkor nem tudtak bevetni, a rendőrség viszont, a favágó csapat néhány tagjával együtt visszaindult az állítólagos eltűnés helyszínére. Dwayne Smith, Steve Pierce és John Goulette túlságosan fel voltak dúlva, ezért inkább úgy döntöttek, hazamennek Snowflake-be és közlik a rossz hírt a hozzátartozóikkal és a barátokkal.

the loggers

Mivel sem a csészealj nyomait nem találták, sem pedig Waltont, a rendőrség gyanakodni kezdett. Később ugyan még több rendőr kapcsolódott be a kutatásba, de így sem akadtak Travis Walton nyomára. A téli éjszakák nagyon hidegek a hegyekben és Travis csak egy farmert, illetve egy vékony dzsekit viselt, ezért attól tartottak, hogy felléphet nála a hipotermia.

Mike Rogers és a seriff ment el közölni a hírt Walton édesanyjával, Mary Walton Kellett-tel, aki egy kis farmon élt, úgy tizenöt kilométerre Snowflake-től. Az elmondottakra, a nő rezignáltan csak annyit kérdezett, hogy a rendőrökön és a csapat tagjain kívül más is hallotta a történteket? Coplan gyanúsnak találta az anya visszafogott reakcióját, ami tovább erősítette benne azt az érzést, hogy nem egy UFO, hanem valami egészen más van a háttérben. Ugyanakkor köztudott volt, hogy Walton édesanyja további hat gyermeket nevelt fel jórészt egyedül, ön erejéből, nem kis megpróbáltatások közepette, ezért “egy átlagembernél könnyebben tudott fogadni bármilyen rossz hírt, vagy akár tragédiát.”

Úgy hajnali három körül hívta Travis édesanyja Duane Waltont, a második legidősebb gyermekét, aki azonnal elindult glendale-beli otthonából és Snowflake-be sietett.

November hatodikán reggel már rengetegen kutatták azt az erdőrészt, ahol Travis Walton állítólag eltűnt, ennek ellenére nyomát sem találták. Estére már szinte mindenki arra gyanakodott, hogy vagy balesetet, vagy pedig bűncselekményt próbálnak leplezni a favágók.

November nyolcadikán, szombaton reggel Mike Rogers és Duane Walton, rendkívül feldúltan rontott be a seriff irodájába, mert a helyszínen járva egyetlen rendőrt sem találtak, aki keresné a szerettüket. Ennek eredményeként délutánra ismét visszatértek a rendőrük, és ezúttal már helikopterekkel, terepjárókkal és lovasokkal kiegészülve folytatódott a kutatás.

A nyilvánosság

Travis Walton eltűnésének híre szombatra bejárta a fél világot. Újságírók, riporterek, UFO rajongók és persze kíváncsi emberek tucatjai lepték el az arizónai kisvárost. Köztük volt Fred Sylvanus UFO kutató is, akinek még szombaton sikerült interjút készítenie Mike Rogers-szel és Duane Waltonnal. Ebben ők többször is Travis iránti aggodalmukat hangoztatták, valamint azt, hogy a rendőrség – szerintük – fél vállról veszi a keresést. A beszélgetésről készült felvételen Rogers megjegyzi, hogy Walton eltűnése és az utána folyó kutatómunka miatt képtelen lesz a szerződésében vállaltakat teljesíteni, de reméli, hogy a nagy felhajtás enyhíti majd a következményeket.

Duane Walton elmondta, hogy őt is, és Waltont is nagyon érdekli az UFO téma. Duane elmesélte azt is, hogy tizenkét évvel korábban egy másik favágó csapat tagjaként már ő is látott UFO-t. Hozzátette továbbá, hogy miután ezt elmesélte Waltonnak, mindketten megegyeztek abban, ha majd egyszer újra látnak egyet, mindenképpen megpróbálnak közel menni hozzá. Duane kifejtette továbbá, hogy Travis-t biztosan nem bántják az idegenek, mert “ők nem akarnak ártani nekünk.”

Az addig eltelt három nap alatt a rendőrség többször is visszatért Travis Walton édesanyjának otthonába. Egyik alkalommal Duane arra ért haza, hogy anyja könnyeivel küszködve próbál válaszolni a rendőrök kérdéseire. Duane ekkor megkérte a rendőröket, hogy hacsak nincs valami új fejlemény az ügyben, hagyják békén az édesanyját.

Hazugságvizsgálat

November 10-én, hétfőn, a Rogers-csapat megmaradt tagjai egytől egyig megjelentek a seriff irodájában, hogy elvégezzék rajtuk a poligráfos hazugságvizsgálatot.

pizap.com13986277596362

A vizsgálatot Cy Gilson, a téma egyik legelismertebb szakembere végezte. Mindannyiuknak ugyanazt a négy kérdést tették fel:

1. Okozott-e Travis Waltonnak bármilyen komolyabb sérülést a múlt héten, szerdán délután?

2. Tud-e róla, hogy Travis Waltont bármelyik társa fizikailag bántalmazta volna a múlt héten, szerda délután?

3. Tud-e róla, hogy bárki is elásta vagy elrejtette volna Travis Walton holttestét valahol a környéken?

4. Az igazat mondta akkor, amikor azt állította, hogy egy UFO-t látott azon a helyen, ahol Travis Walton eltűnt?

Dallis-t kivéve, aki mégsem volt hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak, valamennyien tagadták, hogy bántották volna Waltont, vagy tudnának róla, hogy bárki is bántotta volna, továbbá tagadták azt is, hogy tudnák, hol van a teste. Ugyanakkor megerősítették, hogy valóban egy UFO-t láttak aznap este. Gilson a vizsgálat után arra következtetésre jutott, hogy mindannyian igazat mondanak és a vizsgálat eredménye bizonyító erejűnek minősül.

A végső jelentés így hangzik:

“A poligráfos vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ezek a fiúk láttak valamilyen objektumot, amelyről azt hitték, hogy az egy UFO, és Travis Waltont nem bántották és nem ölték meg azon a szerdai napon.”

Ha az UFO nem is volt valódi, – ez az öt fickó biztosan nem tudott róla. – tette hozzá Clark.

Dallis később bevallotta, hogy csak azért nem akarta magát alávetni a hazugságvizsgálatnak, mert büntetett előéletét eltitkolta Mike Rogers elől, mivel attól tartott, hogy így nem fogja őt alkalmazni.

A teszt eredményét látva Gillespie seriff bejelentette, hogy elfogadja a favágók által előadott UFO-történetet:

– Nincs kétségem afelől, hogy az igazat mondták.

Sanford Flake főrendőrt ugyanakkor nem győzte meg az eredmény, és még aznap este egy televíziós kamerával felszerelkezve, titokban felkereste Walton édesanyjának házát, hátha sikerül az utcáról felvennie az ott rejtőzködő fiát.

Travis Walton visszatérése

November tizedikén, kevéssel éjfél előtt, Grant Neffnek, Travis Walton nővére férjének megszólalt a telefonja. A hívó erőtlenül szólt bele a kagylóba: – Travis vagyok, egy telefonfülkében állok a Heber Benzinkútnál, segítsetek! Abban a pillanatban Neff azt hitte, csak egy újabb tréfa áldozata és lecsapta a telefont. Azonban hamarosan ismét megcsörrent a készülék, és a hívó ezúttal már hisztérikus, sikoltozó hangon szólt bele: – Én vagyok, Grant? Megsérültem és sürgősen segítségre van szükségem. Gyere értem! A pánikszerű hangot már komolyan vette Neff, majd Duane Waltonnal együtt odavezettek a benzinkúthoz.

Travis Walton a három közül a második fülkében gubbasztott magába roskadva. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint amiben eltűnt, ami elégtelen volt a mínusz hét fokos hidegben. Ránézésre vékonyabbnak tűnt és több napi borosta fedte az arcát. A visszaúton, Walton láthatóan nagyon félt, reszketett és állandóan valamiféle lényekről motyogott, amelyeknek szörnyű szemeik voltak. Azt hitte, csupán néhány órára tűnt el, és amikor közölték vele, hogy már majdnem egy hete keresik, megdermedt és egy szót sem szólt hazáig.

Duane Walton úgy döntött, hogy a bátyja leromlott fizikai állapota miatt nem fogja azonnal bejelenteni, hogy meglett a testvére. Az édesanyja házába érve megfürdették, és próbáltak enni adni neki, de ez nem sikerült, mert még a lágy táplálék is visszajött belőle. Ahogy azt korábban javasolták Walton testvérének, a bátyja első vizeletéből félreraktak egy mintának valót.

pizap.com13986282309834

Orvosi vizsgálat

November 11-én, kedden délutánra kiszivárgott, hogy Travis Walton előkerült. Kórházba vitték, ahol az orvosi vizsgálat a következőket állapította meg:

1. Egy kis vörös pont látható Walton könyökének szélén, amely nagyon hasonló a hipotermia injekció helyéhez, bár – tették hozzá az orvosok – a vörös pont igen távol volt a vénájától.

2. Walton vizeletének elemzése nem jelzett ketont, ami azért furcsa, mert ha öt napig tényleg nem evett és alig ivott – amire a súlyvesztés is utal – akkor annak meg kellett volna jelennie benne.

Walton visszatérésének éjszakáján, hajnali fél háromkor, a telefontársaság egyik alkalmazottja értesítette a rendőrséget, hogy valaki telefonon hívta a Neff családot a Heber Banzinkútról. Gillespie seriff nyomban kiküldte két helyettesét, hogy vegyenek ujjlenyomatokat a fülkéről, de egyik sem volt Travis Waltoné. Később a szkeptikusok számára ez volt az egyik legfőbb érv, hogy az egész csak egy jól kitalált és megszervezett tréfa volt, mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy az éjszaka sötétjében, gyenge elemlámpák fényénél a mínusz hét fokos hidegben aligha lehet ilyen aprólékos munkát rendesen elvégezni.

Amikor Gillespie seriff a sajtóból megtudta, hogy Walton előkerült, nagyon dühös lett. Néhány nappal később, Snowflake város vezető rendőre, Sanford Flake pedig bejelentette, hogy az egész ügy csak Duane és Travis Walton tréfája volt. Úgy vélte, egy világító ballonnal szándékosan megtévesztették a csapat többi tagját, amelyet egy adott pillanatban eresztett fel Duane. Flake felesége ugyanakkor nem értett egyet férjével és az ő történetét ugyanakkora viccnek minősítette, mint Duane Waltonét.

Walton az UFO-ban

Walton visszatérése után, regressziós hipnózisok sorának segítségével is csak nagyon kis részben sikerült felidéznie, mi történt vele abban az öt napban, amíg távol volt. Travis azt állítja, az utolsó emléke az volt, hogy az a bizonyos sugár eltalálja a mellkasánál. Amikor újra magához tért, egy ágyon feküdt, felette nagy lámpa világított, a levegő pedig nehéz volt és nyirkos. Nagy fájdalmat érzett és nehezen lélegzett, de először azt hitte, hogy egy kórházban fekszik. Ahogy kezdett magához térni, észrevette, hogy három különös lény veszi körül, akik narancsszínű overállt viseltek.

Egyértelműen nem emberek voltak, Walton leírása alapján az UFO kutatók körében közismert, úgynevezett szürkék rabolták el: – A magasságuk nem érte el a másfél métert, nagy és tar fejük volt. Úgy néztek ki, mint a magzatok. Hatalmas szemeik szinte teljesen egészében barna színűek voltak, csak egy kicsi fehér rész volt bennük. Éppen a szemük volt a legijesztőbb, mintha egyszerűen keresztülláttak volna rajtam. A füleik, az orruk és a szájuk viszont nagyon picinek tűnt.

Walton, miután elhagyta a vizsgáló szobát, a folyosón keresztül egy kerek, sötét szobába jutott, amelynek a közepén, szokatlanul magas támlájú székek voltak. Mivel azok üresen álltak, Walton úgy döntött, beleül az egyikbe. Abban a pillanatban a szobában hirtelen fények gyúltak, és a plafonon megjelent a csillagos égbolt, pont úgy, mint a planetáriumokban. A szék bal karfájára egy rövid és vastag rúd volt szerelve, a tetején egy sötétbarna színű, különös alakú nyéllel. A jobb karfán pedig egy almazöld színnel megvilágított, tizenkét centiméter átmérőjű képernyő.

Amikor Travis előre tolta a kart, a csillagok elkezdtek lassan forogni körülötte, ahogy elengedte a kart, a csillagok megálltak az új pozíciójukban. Ahogy kiszállt a székből, a csillagok eltűntek felette. Ekkor észrevett egy négyszögletű nyílást az ovális szoba falán, amelyről azt gondolta talán egy ajtó, ezért elindult, hogy megnézze, azonban hirtelen valami zajt hallott a háta mögött. Azt gondolta, talán az alacsony szürke lények jöttek utána. Megfordult és meglepetten látta, hogy egy magas, kék overállt és fényes sisakot viselő humanoid figura állt mögötte. Nagyon hasonlított a földi emberekre, csakhogy ennek a normálisnál valamivel nagyobb és aranyszínű szemei voltak.

Walton azt állította, egy sereg kérdést tett fel a lénynek, aki viszont csak mosolygott és intett neki, hogy kövesse. Walton azt gondolta, hogy a sisak miatt nem hallja őt a humanoid, ezért utána ment. A folyosón át egy hatalmas helységbe jutottak, ami Travis szerint leginkább egy repülőgép hangárjához hasonlított. Ahogy beléptek a helységbe, meglátott egy korong alakú járművet, amely nagyon hasonlított ahhoz, amit az erdőben láttak a fák fölött, csakhogy ez legalább kétszer akkora volt.

A humanoid tovább vezette egy másik szobába, ahol további három hozzá hasonló lény tartózkodott. Két férfi és egy nő. Rajtuk nem volt sisak, ezért nekik is feltette a kérdéseit, de ők ugyanazzal a mosollyal az arcukon, kézen fogták és egy kis asztalhoz vezették, ahova felültették. Ekkor azt vette észre, hogy a nő, valami oxigénmaszkhoz hasonló dolgot tesz az arcára, majd mielőtt védekezni tudott volna, pár pillanattal később elvesztette az eszméletét.

Amikor újra magához tért, a Heber Benzinkút mellett találta magát. Még látta, hogy egy korong alakú jármű lebeg az út felett, majd a következő pillanatban óriási sebességgel kilő és eltűnik a csillagos égbolton.

A hipnózist végző James A. Harder azt remélte, sokkal több részlet derül ki a terpáia során, ám – ellentétben más eltérítésekkel – Walton képtelen volt ennél a szűk két óránál többet felidézni abból az öt napból, amit távol töltött.

Utóélet

A események után a csapat tagjai szétszéledtek. valamennyiük élete örökre megváltozott. Többször kellett költözniük, mert valahogy mindig megtalálták őket a kíváncsi újságírók, akik közül volt, aki komoly összeget ajánlott nekik, ha bevallják, az egészet csak ők találták ki.

Travis Walton azonban a mai napig kitart amellett, hogy 1975-ben az idegenek elrabolták és öt napon át fogva tartották. Az utóbbi években UFO konferenciákon tart előadásokat, a téma egyik neves szakértője lett. A többiek viszont azóta hallgatnak. Pontosabban csak hallgattak, hiszen közülük ketten, Steve Pierce és John Goulette nemrég, egy 2012-es Nemzetközi UFO Kongresszuson, 36 év után először kiálltak a nyilvánosság elé és elmondták, mit láttak azon a nevezetes estén.

Travis Walton története a mai napig különleges helyet foglal el az Ufológia képzeletbeli történelem könyvében. Akkor és azóta is a legkülönfélébb módon próbálták már szkeptikusok lépre csalni az események résztvevőit, mindeddig sikertelenül.

Nemrég Travis Walton is alávetette magát egy mindenre kiterjedő poligráfos hazugságvizsgálatnak, amely 97%-os, kiugróan jó eredményt hozott, vagyis a bíróságok által bizonyító erejűként elfogadott eredmény szerint, 1975. november 5-én Travis Waltont egy idegen civilizáció tagjai magukkal vitték, és csak öt nappal később engedték szabadon.

Az alábbi magyar feliratos videón megszólal Travis Walton és két társa, akik az őket ért megpróbáltatásokról is beszélnek:

A Hill házaspár és Travis Walton elrablásának történetét a következő dokumentumfilmben is megnézhetik:

Ahogy azt a fenti két történet is mutatja, igen is vannak olyan esetek, melyek nagyobb százalékban igazolják azt hogy valóban megtörténtek, és a mai napig tényként kezelik őket. Az meggyőző érvek, és bizonyításuk különböző eszközökkel történtek, ezért nem is tudták egyiket sem megcáfolni avagy bizonyítani ellenkezőjüket.

ittvannak.hu  / lapee – paranormal.hu