Bizony vannak olyan kérdések, melyekről a tudomány hallgat, vagy nem tud rájuk válaszolni. Meglepődnénk azonban, ha tudnánk, milyen alapvető kérdésekkel nem vagyunk tisztában. Például nem tudjuk, mi okozza valójában a Föld forgását? Vagy nem tudjuk azt sem, miért gerjeszt a tér elektromos áramot. És hogyan lehetséges, hogy egy mágnes akár egy évezreden keresztül is képes megőrizni mágnesességét, azaz energiát leadni, anélkül, hogy kimerülne? Ez ellentmond az energia-megmaradás elvének! Továbbá miért vetik el az éter létezését, ha a Föld forgása által keletkezett torziós energia terjedésének a vivőközege egyedül az éter lehet? Kísérletek során bebizonyosodott az is, hogy a részecskék – függetlenül attól, hogy milyen távolságban vannak egymástól – képesek kommunikálni egymással. Einstein erre se talált magyarázatot!
Kezdjük egy olyan fogalommal, melyet már régóta nem használnak a fizikusok. Korábban ugyanis elvetették a fogalomhoz köthető jelenség létezését. Ez a jelenség nem más, mint az éter. Köztudott, hogy minden forgó mozgást végző test körül erőtér jön létre, amely tovább terjed a térben. Maga a Föld is rendelkezik torziós erőtérrel, hiszen folyamatosan forgó mozgást végez, ahogy a Nap körül kering. Ez az energia azonban a fénysebességnél is gyorsabban terjed a térben. És hogy mi ennek az energiának az átvivő közege? Az éter! Hiszen a semmiben nem képes az energia terjedni…A jelenség tehát azt bizonyítja, hogy a nullponti energiának vagy éternek léteznie kell. Itt azonban feltehetjük azt a kérdést is, hogy mi okozza a Föld forgását? Elképzelhető-e, hogy a Föld forgása az éter besűrűsödésének a következménye?
Bizonyára mindenki ismeri a mágnesesség elvét is: van egy pozitív és egy negatív oldal, ezek a párok elválaszthatatlanok ahhoz, hogy mágnesesség jöjjön létre. A Lenz törvényre is biztosan emlékszünk: ha fémet mozgatunk mágneses térben, akkor a fém is bemágneseződik és egy ideig mágneses tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ha pedig egy maggal ellátott tekercsbe áramot vezetünk, akkor az áram mágneses tulajdonságokkal ruházza fel a magot is, így jön létre az elektromágnes. Azt azonban még mindig nem tudjuk, hogy miért gerjeszt a mágneses tér elektromos áramot? És ami még ennél is nagyobb kérdés: hogyan képes a mágnes hosszú ideig mágneses maradni, azaz megőrizni energiáját? Ez ugyanis ellentmond az energiamegmaradás elvének. Olyan, mintha a mágnes a semmiből teremtené az energiát. És miért nem csökken a mágnes ezen tulajdonsága akkor, ha bedörzsölünk vele egy másik fémet?
De Palma egy olyan eszközt alkotott, amely állítása szerint ingyen energiát termel. Egy mágnesrúdra ráerősített egy kerek mágneslapot, melynek egyik pólusa a tengely végén, a másik a tengely középpontjában volt. Amikor a mágnesrúd forogni kezdett, vele együtt forgott a mágneslap is. Ekkor az eszköz több energiát termelt, mint amennyit bele kellett fektetni.
Mi történik valójában? A centrifugális erő az étert a tárcsába taszítja, egészen annak a pereméig. A kapott elektromos áramot az éter besűrűsödése okozza, amely a mágneses és a centrifugális erőnek a következménye.
Fontos megjegyezni, hogy az éter mint energiaforrás korlátlan, és az univerzumban mindenhol jelen van, még Teslának is sikerült „megcsapolnia”.
Az Aspden kísérletben egy motor leállítását és újraindítását végezték. Azt vizsgálták, mennyi energiára van szükség a motor elindításához. A kísérletben arra jutottak, hogy amikor a motort leállították és 60 másodpercen belül újraindították, akkor kevesebb energiára volt szükség a beindításhoz. Olyan, mintha megbolygatták volna az étert, amely így tovább biztosította volna a többletenergiát. Mint amikor megpörgetünk egy kanállal egy pohár vizet. A víz forog a pohárban. A mágnest felfoghatjuk egy kanálnak is, amely ebből a pörgő folyadékból merít, amely nem más mint az éter.
Létezik azonban még egy különös tulajdonsága a mágnesnek: ha egy mágneses ingát felfüggesztünk és a közelében elhelyezünk egy asztali mágnest is, úgy, hogy az asztali mágnes vonzza az ingát, majd pár nap után elvesszük az asztali mágnest, akkor olyan, mintha az ing még mindig érzékelné a vonzást. Elképzelhető, hogy memóriával is rendelkezik a mágnes?
Lehetséges-e, hogy a mágnes valójában úgy működik, hogy az éter átfolyik rajta és egyik végén vonzó, másik végén taszító tulajdonságokat hoz létre? Ebben az esetben maga az éter kell, hogy okozza a vonzást és a taszítást egy másik mágneses tulajdonságú fémmel.
Az éter mellett szól a következő gondolatmenet is: köztudott, hogy az elektromágneses hullámok közegben terjednek. Ebből az következik, hogy közeg nélküli térben, azaz vákuumban a fény sem terjedhet, mivel nincs közvetítő közeg. Ám a fény mégis terjed ilyen térben, hiszen jó példa erre a világűr. Mi más biztosíthatja ilyen esetben a fény terjedését, ha nem az éter?
A távoli bolygók és csillagok fénye nagy távolságot tesz meg, míg el jut hozzánk, ezért idővel csökken ennek a fénynek a frekvenciája és a színe eltolódik az alacsonyabb hullámhossz, a vörös felé. Ezt a jelenséget hívják a csillagászok vörös eltolódásnak. Ha viszont a fény vákuumban terjedne, azaz abszolút üres térben, akkor nem létezne vöröseltolódás sem. A fénynek tehát az éterben kell terjednie.
A kutatók az univerzum keletkezését az Ősrobbanással magyarázzák. Ennek az elfogadott bizonyítéka az lenne, hogy a robbanáskor keletkezett háttérsugárzás mindenhol mérhető az univerzumban. Az éterrel kapcsolatos elmélet szerint azonban az univerzum egy hatalmas éterbuborékban van, melynek széleiről visszaverődik a sugárzás és folytatja útját egészen a másik oldalig, ahonnan szintén visszapattan. Ez esetben szintén mérni tudjuk a sugárzást.
Az univerzum korát jelenleg 13,7 milliárd évre becsüljük, ugyanakkor egyes földönkívüli civilizációk szerint, legalább 130 milliárd éves. (ez az informácó bizonyos kontaktoktól származik).
A csillagok és bolygók hőtermelése sincs kielégítően megmagyarázva. Nem teljesen világos ugyanis, hogy miért nem hűlnek ki? A tudomány magyarázata szerint a gravitáció összesűríti az anyagot, amitől felforrósodnak. Egy másik magyarázat szerint azonban nem az atomfúzió okozza a hőtermelést, hanem az éter elnyelődése és összenyomódása.
Einstein szerint az univerzumban nem létezhet nagyobb sebesség a fénysebességen kívül, mert ahhoz végtelen nagy energia lenne szükséges. Ha azonban a fény az éterben áramlik, annak végtelen lehet a frekvenciája, csupán a mi keretrendszerünkben veszi fel az annak megfelelő frekvenciát. A fény tehát a mi univerzumunk keretrendszerére kell, hogy korlátozódjon, de ez nem jelenti azt, hogy ne létezhetne magasabb rezgésen.
A részecskegyorsítókban fénysebességhez közeli gyorsulásnál tehát nem azért csökken, mert a tömegük megnő, hanem azért, mert a részecskéket körülvevő elektromágneses tér sebessége korlátozott. Az anyag hossza sem biztos, hogy a sebességtől csökken, hanem azért, mert az anyag rezgésszáma nő.
Max Planck 1900 ban fedezte fel, hogy az abszolút fekete testre bocsátott hő hatására az anyagból kvantumok, apró energialöketek távoznak, melyek jelenlétét az anyag spektrumvonalai bizonyítanak. Azonban ezen energialöketknek a nagysága különböző. Hő hatására tehát az atomok magasabb rezgésszintű állapotba kerülnek, így lesznek felelősek az energiakibocsátásért. Planck után Einstein felfedezte, hogy a fény energiái fotonokban, a fény kvantumaiban vannak jelen. Amikor Niels Bohr 1913-ban megalkotta az atommodellt, az atomot úgy képzelte el, hogy az atommag protonból, neutronból, és körülötte keringő elektronból áll. Amikor az elektron pályát vált, akkor fényt bocsát ki. Ha tehát az elektron egy belső pályára lép, közelebb az atommaghoz, akkor is fotonkibocsátás történik. Arra viszont nem találtak még magyarázatot, hogy az elektron miért nem zuhan bele az atommagba?
A részecskék viselkedésének is van néhány meglepő pontja. Például ha a részecskéktől hullámviselkedést várnak, akkor azok teljesítik az elvárást. De amikor részecskeként akarják őket megfigyelni, akkor részecskeként láthatók. Olyan, mintha tudatosan viselkednének. Ráadásul bármilyen távol is legyenek egymástól, mintha tudnának a másikról és arról is, hogy megfigyelés alatt vannak. De honnan tudják a részecskék, hogy megfigyelés alatt vannak?
Amikor a tudósok a részecskék jellegét akarják kutatni, akkor azokat a tér egy meghatározott pontján képesek észlelni, amikor viszont hullámként, akkor a térben elszórtan is meg tudják figyelni a részecskék hullámtermészetét. A részecskék pályája és mozgása azonban bizonytalan, mert nem lehet előre megjósolni, hol fog felbukkanni vagy eltűnni egy részecske. Azt sem lehet tudni, miért váltanak pályát az elektronok és miért bocsátanak ki az atomok elektromágneses hullámokat. A kvantumfizika valószínűségi alapon kezeli ezt a jelenséget. Csupán valószínűségi értékekre hagyatkozhatunk ahhoz, hogy meghatározzuk a részecskék megjelenését a tér egy adott részében. Ide kötődik Heisenberg határozatlansági relációja is, amely kimondja, hogy egy részecske mozgását és helyét nem lehet pontosan meghatározni.
Mi van, ha a részecskék viselkedésének a megfigyelése során maga a megfigyelés zavar be? Hiszen a mérés ha még egy kicsit is, de módosíthatja a folyamatot. Például ha áramot akarunk mérni, akkor ahhoz, hogy a mérőeszközt behelyezhessük az áramkörbe, meg kell szakítanunk azt egy időre, vagy ha hőt mérünk, akkor a hőmérő elhelyezése is módosítja a hőmérsékletet. Itt azonban másnak tűnik a helyzet: a megfigyelt részecskék eltűnnek és gyakorlatilag nulla idő alatt máshol jelennek meg.
A részecskék látszólag a semmiből keletkeznek és tűnnek el, mintha folyamatosan vibrálnának, fluktuálnának, miközben a térben való elhelyezkedéstől függetlenül is képesek egymással kommunikálni. Ha valóban kommunikálnak egymással, akkor ez a kommunikáció a fénynél gyorsabban kell, hogy történjen. Erre sincs magyarázat.
Maradjunk egy kicsit ennél a fluktuációnál. Úgy tűnik, hogy az atom egy bizonyos ideig létezik. Azonban mi van, ha a részecskék állandóan ki-be kapcsolnának? Mi van, ha egy meghatározott minta szerint fluktuálnak? Ebben az esetben a fluktuációnak csak egy bizonyos pontja érzékelhető a mi rendszerünkben, és úgy tűnhet, mintha az atom állandóan jelen lenne. De mégis, létezhet egy folytonossági hiány, amely olyan rövid idő, hogy képtelenség lenne észlelni bármilyen modern eszközzel is.
Feltehetnénk a kérdést, hogy a fluktuáció kikapcsolási fázisában hol van az atom? Minden bizonnyal egy másik valóságrendszerben. Amikor itt kikapcsolási fázis van, odaát bekapcsolt pillanatban van az atom, ahol szintén folyamatosnak érzékelik az atom rezgését, akárcsak mi. Sok ilyen fluktuációs pont létezhet, melyekről a tudomány nem tud, sem a bennük rejlő univerzumokról.
Úgy látszik, hogy a tudomány bástyái is idővel meggyengülnek. Amiről említést kell tennünk az a termodinamika második törvénye, amely szerint egy zárt rendszerben, ha az energia hőenergiaként tűnik el, azt már nem tudjuk visszanyerni. A törvény szerint olyan gép megépítése lehetetlen, amely a környező hőenergiából gerjeszt elektromos áramot és ez esetben örökmozgóról beszélnénk.
Azonban ezt a törvényt egyre több támadás éri és előbb-utóbb valószínűleg ki fog derülni, hogy ez a sziklaszilárdnak hitt törvény csupán a 19, 20-dik század felfogásának a korlátozott felvetése.
D.P Sheehan, A.R Putnam és J.H Wright, a San Diego-i Egyetem fizika és matematika tanszékének a kutatói egy olyan félvezető eszköz ötletét vetették fel, amely egy elektromos áramkör által termelt hőenergiáját használja fel hasznos energia előállításához. A kutatók sikeresen tesztelték modelljüket és arra jutottak, hogy a technológiát komolyabb laboratóriumi körülmények között is tesztelni kellene. Vajon mikor fog választ találni a tudomány ezekre a kérdésekre? És ha megtaláljuk a válaszokat, az mennyire fogja befolyásolni az életünket?
Energiatermelés gondolatokkal?
Ha elképzelünk például egy színes fénysugarat, akkor feltehetnénk a kérdést, hogy honnan merítjük mindezt? A fizika szerint a semmiből nem lehet energiát előállítani. Tehát csak arról van szó, hogy valamilyen energia átalakítása révén hoztuk létre a gondolatot. De vajon fel lehetne-e használni ezt a gondolati energiát további energia termelésére? Hiszen léteznek gyógyító energiákkal rendelkező mesterek, vagy éppen negatív, átok jellegű gondolatok is. Más világok entitásai szerint az életenergiáról van szó, amely egy részét bizonyos keretek lehívhatjuk, felhasználhatjuk. Hogyan tudná ezt vizsgálni a tudomány?
A sötét anyag titka
Feltehetnénk a kérdést, hogyha a galaxisok folyamatosan forognak, miért nem esnek darabokra? Valamilyen galaktikus anyag kell, hogy keringjen a középpont körül, és ennek az anyagnak a kölcsönös gravitációs vonzása gerjeszti a centripetális erőket. Csakhogy a galaxisokban nincs elég anyag ahhoz, hogy ezt létrehozza. Ezt az anomáliát Vera Rubin, amerikai csillagász vetette fel. A fizikusok ezt követően sötét anyagnak nevezték el azt az ismeretlen összetevőt, amelyről máig nem tudja senki se, hogy pontosan mi ez az anyag.