Home Spiritualitás Boszorkányság miatt akartak megölni egy nőt Afrikában

Boszorkányság miatt akartak megölni egy nőt Afrikában

0

Gyilkossági kísérlet ügyében nyomoz a Dél Afrikai Köztársaság rendőrsége miután egy nőt felgyújtottak boszorkányság vádjával. Napjainkban a boszorkányság gyakorlásának már nincs akkora hagyománya mint régen volt, aki azonban mégis erre adja a fejét, az büntetés és halál nélkül szabadon foglalkozhat vele.

Vannak azonban még helyek a világban, ahol a boszorkányságért magas árat kell fizetni. Így járt egy 27 éves nő is, akit boszorkányság vádja után benzinnel leöntöttek és meggyújtották, de szerencsére túlélte azt.

Nqobile Gwala, helyi rendőrkapitány elmondta, hogy nyomozásba kezdtek és a helyi közösség tagjai között vizsgálódnak. A szerencsétlenül járt nőt kórházba vitték ellátásra és megfigyelésre.

Az eset emlékeztet egy 2018-ban történt ügyre, amikor három nőt öltek meg egy KeaZulu-Natal településen, szintén boszorkányság vádja miatt. Mind a három nő tűz áldozata lett.

Az még nem világos, hogy a felelősöket elkapták-e és ha igen, mikor fognak felelni tetteikért.