Júniusi UFO észlelések Sopronban

Üdvözlet! Termékeny a június hónap Sopronban. Az elmúlt három hétben három azonosítatlan repülő tárgyat is láttunk a Hűség Városában. Az első eset valamikor június közepén történt. Akkor egy, az égbolton haladó pulzáló fényű gömböt láttunk este 10 óra körül. A tárgy észak-nyugat felől haladt először dél-kelet irányába, majd egy enyhe fordulót követően kelet felé haladt tovább. Talán 10 másodpercig láthattuk, aztán...

Érdekes

1 hónapja találkoztam egy régi ismerőssel mielőtt gödöllőre költöztem. Ahogy találkoztunk rávaló nap jöttünk is megnéztük a kastélyt meg a parkot este kijöttem bátyámmal hogy megnézzük milyen az esti kivilágítás a főtéren mikor hirtelen egy elillanó női biciklist pillantottunk meg aztán hirtelen a fák között eltűnt de mivel világított a hátsó lámpája pirosan ezért nem tudtuk mire vélni ahogy nem...

Temető

Sziasztok ezeket a képeket a feleségem a temetőben készítette. Vélemény?

Valaki megmagyarázná?

Valaki tud az alábbira magyarázatot adni? Körülbelül 2 hónapja álmodtam, vagy igazán nem is tudom, hogy álom volt-e vagy valóság? Hajnali 2 óra 15 perc volt. (Ezt onnan tudom, hogy megnéztem a jelenség után az órát). Hátamon feküdtem, ami nagyon nem jellemző rám. Egyszer hirtelen felébredtem. Közvetlenül mellettem, az ágyam szélénél egy (talán) női alakot láttam, nagyjából a comb közepéjétől...

Fényes jelenség (UFO) a János -hegy felett

Sziasztok, Teljesen új vagyok, mivel korábban csak hallottam az UFÓkról de csak filmen láttam, szkeptikus vagyok... voltam. Tegnap éjjel, 3-4 óra között( azaz ma hajnalban, 2015.05.30) a János-hegy felett egy hatalmas világító korongot láttam. Első pillantásra azt hittem a hold. Annyira hatalmas volt, hogy le akartam fényképezni mert ilyet még nem láttam, de mire elővettem a telót már lehúzódott a hegy...

Valószínűleg UFO

Érdekes beszámolót írok. Ma 2015.05.23 este éjfél előtt kb. 10 perccel történt az eset. Kimentem kicsit az udvarra körülnézni, hogy éjszakára minden be van e zárva. Tőlünk a tejút nagy részét be lehet látni, mivel falun lakom Tolna megyében. Éppen az eget kémleltem, hogy látszanak e a csillagok, vagy felhős e az idő az eső miatt, így is túl sok...

Különös jelenség Hollandiában

Sziasztok! Múlt héten Hollandiában voltam, az eindhoveni reptér mellett béreltem szobát. Csináltam pár képet a reptéről és a repülőkről a szobám ablakából. Ma reggel, amikor nézegettem vissza a képeket Hollandiáról, észrevettem valamit az egyik fényképen, amit a reptérről készítettem. Először azt hittem, hogy "lukas" a felhő, de túlságosan szabályosak a körvonalak ahhoz, hogy csak luk legyen.

Álmok és közben szellemek

Sziasztok! :) Bocsi, hogy nem nagyon írtam de vártam hogy még több paranormális dolgok történjenek velem mert egy cikkben akarom meg fogalmazni amiket át éltem :) ... Hát vágjunk bele: Először is az álmaimról akarok beszélni. Az álmaim úgy kezdődnek, hogy bukott angyal vagyok a szokásos... Hát most úgy ahogy meglepődtem kicsit. A meglepő dolog az, hogy az álmomban tudtam...

Ufo Kaposvártól délre 2014.12.22-én

2014.12.23-án kaptuk a  következő videót, leírást nem mellékelt hozzá a beküldő, mivel érdekesnek találtuk a tartalmát, természetesen megosztásra kerül. A felvételen először egy színes tárgyat lehet látni a sötét égen, több színben vibrálva, majd nemsoká egy másik is feltűnik. Kis idő múlva a legelső egyszer csak eltűnik, pillanatokkal később a másik is. Egész egyszerű magyarázat is létezhet, ami nem más...

CSATORNÁK

17,767FansLike
0FollowersFollow
104SubscribersSubscribe