Láthatatlan látogatók

0
Sokak szerint az már nem kérdés, hogy földönkívüliek látogatnak-e minket. Annál nagyobb viszont a hangsúly egy problémán, mégpedig hogy nem látjuk őket. Láthatatlan lények körülöttünk Dr. Ruggero Santili, nukleáris fizikus, érdekes feltételezést vetett fel 2017 szeptemberében: a tudós úgy nyilatkozott, hogy számunkra láthatatlan lények vesznek körül minket, amit sem a szemünkkel,...

Mit tanultunk az elmúlt évtizedek UFO kutatásából?

0
Az elmúlt évtizedekben több olyan, amerikai kormány által támogatott program indult, melyeknek a célja a földönkívüli élet kutatása. AATI és SETI A közvélemény igencsak meglepődött, amikor nyilvánosságra hozták, hogy 2007-ben egy amerikai program keretében (Fejlett Légifenyegetést Figyelő Program - Advanced Aviation Threat Identification Program) azt vizsgálták, milyen technológia állhat a hátterében...

Hol tart majd az UFO kutatás 20 év múlva?

0
Még 2014-ben nyilatkozott több tudós a NASA-nál, hogy az elkövetkező 20 évben bizonyítékokat fogunk találni fa földönkívüliek létezésére. Úgy tűnik, hogy meglehetősen optimisták a tudósok e téren.A 2014 júliusában, a NASA washingtoni központjában tartott bejelentésen az űrügynökség azt állította, hogy több mint 100 millió bolygó lehet lakott a galaxisunkban...

Roswell: eltitkolt tények

0
Roswell hagyatéka 1947 júliusában történt valami egy Új-Mexikó állambeli városban. Valami, ami rátette a várost a térképre. Valami olyasmi, aminek a mai napig van visszhangja és még mindig beszélnek róla az emberek – valami, ami soha nem fog feledésbe merülni. Ami akkor történt, igencsak meghatározó az UFO történelemben. Számtalan...

Hihetünk egyszerre Istenben és a földönkívüliekben?

0
Az UFO kutatásban régóta kérdés, hogyan egyeztessük össze az UFO hitet és Istent. El lehet fogadni más világok és más életek létezését, akár olyanokét is, amelyek fejlettebbek a miénknél anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a teremtésbe, a megtestesülésbe és a megváltásba vetett hitünket? 2009 januárjában José Gabriel Funés, a Specola Vaticana, a...

CSATORNÁK

17,888FansLike
0FollowersFollow
104SubscribersSubscribe
A tartalom védett / Protected content