Home Földönkívüliek Hol tart majd az UFO kutatás 20 év múlva?

Hol tart majd az UFO kutatás 20 év múlva?

0

Még 2014-ben nyilatkozott több tudós a NASA-nál, hogy az elkövetkező 20 évben bizonyítékokat fogunk találni fa földönkívüliek létezésére. Úgy tűnik, hogy meglehetősen optimisták a tudósok e téren.A 2014 júliusában, a NASA washingtoni központjában tartott bejelentésen az űrügynökség azt állította, hogy több mint 100 millió bolygó lehet lakott a galaxisunkban és valószínűnek tartják, hogy fel fogunk fedezni valami szenzációsat az elkövetkező években.

Ekkora szám mellett valóban nagyon valószínűnek tűnik, hogy több olyan bolygó is van, amely életet hordoz. Az a tény pedig, hogy ezt tudományos körökben is megerősítik, mindenképp pozitív.

Matt Mountain, aki a Tudományos Obszervatórium intézményének egyik munkatársa, szintén úgy gondolta, hogy hihetetlen lesz a pillanat, amikor hosszú magányosság után majd felfedezzük, hogy többé nem vagyunk egyedül.

Mountain arról is beszélt, hogy korábban nem is tudtunk arról, hogy a körülöttünk lévő csillagok 10-20%-ának van földszerű bolygója, melyek a lakható zónán belül helyezkednek el. Megjegyezte, hogy nem sok választ el minket attól, hogy felfedezzünk valamit ami végleg megváltoztatja a világot.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy ezeken a bolygókon teljesen másképp alakulhatott az evolúció. Lehet, hogy nem is használnak rádióhullámokat, ami megnehezíti a felfedezésüket. Az is elképzelhető, hogy nem oxigént lélegeznek vagy az élet nem szén alapú, bár elsősorban a technológiai fejlettségtől függ az, hogy kapcsolatba tudunk-e lépni velük.

A kérdés tehát az, hogy mennyi intelligens élet van ezeken a bolygókon és mennyire fogunk tudni velük kommunikálni. Továbbra sz sem tisztázott, hogyha van intelligens élet, akkor miért nem léptek még velünk kapcsolatba? Természetesen titokban kapcsolatban állhatnak kormányokkal, de ha annyi intelligens faj létezik, hogyhogy nincs olyan, aki felfedte volna magát, nem csak titokban, kormányszinten?

Charles Bolden, a NASA egyik vezetője szintén lehetetlennek tartja, hogy egyedül élünk ebben a határtalan univerzumban.

Ez lenne a NASA álláspontja. De mi a helyzet a SETI-vel?

A NASA tudósainak nyilatkozatai után egy hónnappal később, 2014 májusában egy Dan Werthimer és Seth Shostak nevű csillagász azt közölte, hogy elegendő finanszírozással nem elképzelhetetlen, hogy idegen élet nyomaira fogunk bukkanni az elkövetkező 20 évben.

Werthimer azon a véleményen volt, hogy az élethez szükséges feltételekről az utóbbi ötven évben nőttek a bizonyítékok és talán ezek a feltételek jelen vannak a galaxisunk több pontján is.

Azt is kijelentette, hogy akár jelen lehet egyfajta primitív vagy egyszerű élet a Jupiter egyik holdján. Az Europa egyébént is egy olyan hold, melynek jeges felszíne alatt folyékony óceán lehet, amely megfelelő környezet az élet kialakulásához.

Konkrét élet nyomaira azonabn még nem bukkantunk a Földön kívül. A két csillagász a bolygók óriási számára hivatkozott, amely alapján valószínűsíthető, hogy az univerzum hemzseg az élettől.

Egyelőre még kezdetlegesek azok az eszközeink, melyek képesek észlelni messzi idegen civilizációkat. Ha küldenek is rádió vagy lézerjeleket más bolygókról, a SETI projektek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy fogni tudjuk őket.

Seres Gábor – paranormal.hu