Találkoztak-e katonák a jetivel a vietnámi háború során?

Számos katona adott jelentett már találkozás majomszerű lénnyel Vietnám esőerdeiben. Mivel a lénnyel való találkozás a világ több táján is előfordult már, így nem meglepő, hogy Vietnámból is érkeztek jelentések. Az esetek az 1950 és 1970 közötti időszakban fordultak elő, amikor a háború is zajlott. A jetit a helyiek csak Nguoi Rung-nak, vagy Erdei Embernek hívják. Ezzel a lénnyel az állítások...

UFO üldözte a légitársaság járatát

A Ryanair eindhoveni járata rendben elindult Spanyolország felé, majd a gép jobb oldalán üldögélő egyik holland utas figyelmét felkeltette valami. Először azt észlelte, hogy a repülőgép pilótája hirtelen növelte a sebességet, a gázra lépett, minek következtében a motorok felüvöltöttek, majd egy hirtelen irányváltást érzékelt.

A NASA MRO ürszondája egy hatalmas és rejtélyes becsapódási krátert fényképezett a Marson

Az MRO szonda látványos képeket készített a Mars felszínéről, köztük egy titokzatos becsapódási kráterről is. Néhány UFO szakértő meg van győződve róla, hogy a krátert egy idegen jármű hozta létre. Az MRO által küldött nagy felbontású képen ráadásul egy titokzatos kör alakú tárgy látható a kráter belsejében. A NASA kutatói szerint a titokzatos objektum a képen 2012. február és 2014. június...

Még mindig rejtély a Ceres fénye – a NASA hallgat

Minden eddiginél részletesebb képet készített a titokzatos fénylő foltokról a NASA Dawn nevű szondája, amely a Ceres nevű törpebolygó körül kering. A felbontás most már egészen a pixelenkénti 140 méterre kúszott fel, jobb a betekintési szög, sokkal több részlet látszik a fotókon. Sajnos azonban továbbra sem lehet tudni, mi a fene fénylik a kráter közepén, és kicsit odébb, de soha...

Repülö kanalat fotóztak a Marson

Szinte nap mint nap fedeznek fel új, különösnek ható jelenségeket a Marson... Sokak szerint csupán a saját elménk játszik velünk, amikor nem egyszer alaktalan tárgyakban általunk ismert alakzatokat vélünk felfedezni ? a most feltűnt marsi "kanállal" azonban nem biztos, hogy ez a helyzet. Bár elég valószínűtlen, hogy a marslakók hatalmas, kőből készült nagykanaláról lenne szó, könnyen lehet, hogy a...

Földönkívüliekre utalhat a UNICEF új videója

A UNICEF az Egyesült Nemzetek keretében működő program, mely hosszú távon biztosít humanitárius és fejlesztési segítségnyújtást gyermekeknek és anyáknak a fejlődő országokban. Chilei szervezetük nemrég tett közzé egy videót a facebook oldalukon, melynek a következő rejtélyes címet adták: "Találkozni valaki különbözővel egy nagyszerű lehetőség, hogy éljünk az értékes tapasztalatokkal. Mondjunk igent az integrációra!" Miközben a videó üzenete valóban fontos (általános...

A vörös-pataki kalapács

Max Hahn és felesége Emma, 1936 junius-ában ? egyes változatok szerint 1934-ben ? sétáltak a Vörös-patak közelében (Texas-USA), mikor megpillantották a kődarabot, amiből egy kis fadarab lógott ki. Valamivel később fiuk George feltörte a követ (1946-47), így látható lett, hogy a fadarab egy vasból készült kalapácsnak a nyele. Carl Baugh 1983-ban megvásárolta a követ, melyet az 1984-ben megnyitott ?Creation...

Rejtélyes tüzgömböt láttak Bangkokban

Egyelőre találgatják, pontosan mi lehetett a fényes pont, ami végighúzott az égen Bangkok felett, majd felrobbant. Több videó is készült a tűzgömbről.  A thaiföldi médiában több helyen is arra tippeltek, hogy meteort láttak a fővárosban. Egy thaiföldi csillagász viszont úgy véli, hogy nem erről van szó. Szerinte egy bajba került hőlégballon lehetett az, vagy pedig egy műhold, ami a légkörben...

Gömb alakú tárgyat észleltek Moszkvában

Egy nagyon érdekes eset történt július 27-én Moszkva Mitino városrészében, Oroszországban, ahol a nyári vihar idején egy kis, gömb alakú tárgy bukkant fel , és alacsony magasságban bolyongó mozgást végezve hívta fel többek figyelmét. A furcsa tárgy ezután elindult az egyik irányba, és a házak fölött eltűnt szem elől. Az azonosítatlan objektumot három különböző helyről sikerült filmre venni, miközben...

Földönkívüli tetemet találtak Oroszországban

A tudósok sem tudják, hogy mi lehet az a bizarr tetem, amit a Kovasi-folyónál találtak. Az elmúlt időben egyre több olyan furcsa földi maradvány kerül elő, amelyek se nem emberi, se nem állati eredetűek, ezért az UFO-kutatók rögtön felkapják a fejüket, hogy biztos egy földönkívüli tetemét találták meg. Most Oroszországban került elő egy rejtélyes tetem. A bizarr maradványra két helyi...