Home A tudomány rejtélyei Időgépet építene egy fizikus

Időgépet építene egy fizikus

0

A Connecticut-i Egyetem professzora, Ron Mallett, reménykedik abban, hogy egy nap képes lesz időgépet létrehozni. A CNN-ben adott interjújában arról számolt be, hogy egész életét annak szentelte, hogy időgépet alkosson.

2018-ban már mutatott be egy prototípúst, amely csupán arra volt alkalmas, hogy bemutassa a működési elvet. Az elv lényege, hogy adott egy lézersugár, amely maga köré tekerné a teret. Mivel a professzor szerint a tér és az idő szorosan összefügg egymással, így magáva rántaná az időt is, létrehozva egy tér-idő folyamot.

A probléma azonban az, hogy mindehhez iszonyatos mértékű energiára van szükség. Egy további probléma az, hogy a professzor szerint az időnek csak annak a pontjára lehetne visszamenni a legtávolabb, amikor megalkottuk az időgépet. Így tehát a múlt két végpontja körül lehetne utazni: a jelen, amikor melépünk az időgépbe és az a múltbeli időpont, amikor létrehoztuk az időgépet és az már működőképes volt.

Ezzel kapcsolatban a professzor csalódását fejezte ki, mivel már nem láthatja édesapját. De ha sikerül elérni mindezt, már az is szenzáció lesz.

Futurism | paranormal.hu