Home Földönkívüliek Láthatatlan látogatók

Láthatatlan látogatók

0

Sokak szerint az már nem kérdés, hogy földönkívüliek látogatnak-e minket. Annál nagyobb viszont a hangsúly egy problémán, mégpedig hogy nem látjuk őket.

Láthatatlan lények körülöttünk

Dr. Ruggero Santili, nukleáris fizikus, érdekes feltételezést vetett fel 2017 szeptemberében: a tudós úgy nyilatkozott, hogy számunkra láthatatlan lények vesznek körül minket, amit sem a szemünkkel, sem távcsövekkel nem érzékelünk. Ugyanezt egy fénytannal foglalkozó fizikus, valamint a Thunder Energies Corporation nevű energiaszolgáltató cég tudósai is megerősítették, akik szerint Földünket számunkra láthatatlan entitások látogatják időközönként.

A kutató saját, Santilli elnevezésű teleszkópjával kapott lencsevégre földönkívüli entitást – állítása szerint. Elmondta azt is, hogy a legtöbb teleszkóp konkáv lencsét használ, az övé viszont konvexet, amely képes ilyen lények érzékelésére.

Egy nyilvánossá vált dokumentum

Azt a feltételezést, miszerint látogatnak minket láthatatlan idegenek, már hivatalos forrás korábban is megerősítette. 2011-ben néhány dokmentum került ki a titkosítás alól az FBI közreműködésével. A jelentéseket egy tábornok írta, akinek a kilétét biztonsági okokból nem fedték fel, de számos adatot összegyűjtött UFO észlelésekkel kapcsolatban.

A dokumentumok szerint olyan emberek látogatnak minet, akik nem másik bolygóról, hanem másik dimenzióból származnak. A mi fizikai síkunkon ezek az emberek nem láthatók, de képesek materializálódni, azaz láthatóvá válni, ha akarnak. A dokumentumokban az is megállapításra kerül, hogy a repülő csészealjak egy részének van legénysége, de más része távvezérelt. Elképzelhető, hogy a távvezérelt csészealjak megfigyeléseket végeznek bolygónkon? Kiderül az is, hogy a látogatások célja békés és ezeknek a lényeknek a célja megtelepedni a bolygón. A kérdés, hogy ezt csendben kívánják-e tenni, vagy fel fogják-e fedni magukat. Bár ha eddig nem tették, akkor ezentúl se várható; lehet, hogy csendes invázió történik jelenleg? A dokumentum azt is leírja, hogy a lények teste hasonló az emberéhez, de nagyobb a mérete. Az élőhelyüket pedig úgy kell felfogni, mint egy éterikus bolygó, amely áthatol a mi világunkon is, de mi azt nem tudjuk érzékelni. Materializálódni akkor tudnak a mi síkunkon, amikor elérnek egy bizonyos frekvenciát, amel megegyezik a mi világunk anyagával. Hogy ezt hogyan érik el és mi a rezgés mibenléte, miként kell ezt értelmezni, nem világos és nem is részletezi a dokumentum. De sok UFO kutató vallja, hogy a földönkívüliek rendelkeznek olyan technológiával, amely láthatatlanná tudja tenni őket. Hiszen ha nem így lenne, valószínűleg sokkal magasabb lenne az UFO észlelések száma. A dokumentum arról is ír, hogy a járművek rendelkeznek egy bizonyos sugárzással, amely képes visszaverni bármilyen támadást, legyen szó lövedékről vagy rakétáról. Ezenkívül bármelyik pillanatban át tudnak menni az éterikus síkjukra. Rádióhullámokkal valószínűleg nem lehet őket elérni, de radarral néha képesek vagyunk észlelni őket. Egyes UFO kutatóknak világos elképzelésük is van arról, hogyan néz ki egy tipikus idegen jármű: ennek anyaga egy hőellenálló, ismeretlen és rugalmas fémötvözet. A jármű első részében az irányítóegység van, középen a laboratórium, a hátsó részben pedig az energiaforrás.

Habár mindez nem eléggé világos számunkra, a dokumentum alapján lehet némi elképzelésünk, hogyan lép kölcsönhatásba egy földönkívüli jármű a mi fizikai világunkkal. Talán mostmár értjük azt is, miért számolnak be egyesek változó alakú vagy pulzáló UFO-król.

Amikor a láthatatlan láthatóvá válik

Mi sem jobb példa erre, minthogy 2015 novemberében egy rejtélyes tárgyat pillantottak meg Ausztrália egén. Ebben az esetben a tárgy feltűnt, majd eltűnt a szemek elől. Többek szerint a tárgy éppen álcázótechnológiáját tesztelte.

2016 augusztusában Belgiumban egy felhőből előbukkanó UFO-t észleltek, amely villogott, majd nagy sebeséggel elillant. Az észlelő először arra gondolt, hogy repülőgép jelzőfényeiről lehet szó, de hamar rájött, hogy UFO jelenség szemtanúja. UFO kutatók szerint ezek a járművek képesek felhőnek álcázni magukat, vagy – mint ahogy tárgyaltuk – képesek láthatatlanná tenni magukat. Ennél az esetnél azonban nem tudni, hogy a járműnek lehetett-e legénysége vagy távirányítású volt.

Ugyanebben az évben, csak kicsit korábban, 2016 márciusában egy autó fedélzeti kamerája rögzített egy rejtőzködő UFO-t. Az eset Nyugat-Virginiában történt, amikor egy autós éppen munkába ment. Egy háromszög alakú tárgyat lehetett látni, ami gyorsan el is tűnik. Mivel nehezen lehetett észrevenni, a sofőr szerint bizonyos, hogy az UFO álcázta magát.

Áprilisban Tahiti felett észleltek egy különös felhőt, melynek alakja feltűnően emlékeztetett egy idegen objektuméra. A tudósok úgy vélték, hogy csupán úgynevezett lencsefelhőről (altocumulus lenticularis) van szó, amely egy lencse alakját felvevő felhőtípus. UFO szakértők szerint azonban ezeknek a járműveknek az álcázótechnikája olyan erőteret hoz létre, amely vonzza a vízrészecskéket és nagy páratartalom esetén a vízrészecskék lencse alakban gyűlnek össze a tárgy köré, így kivehető annak körvonala, még ha nem is látni azt. Ha nincs felhő a közelben, akkor semmi nem utal a jelenlétükre, így azonban a felhők alakjából következtethetünk a jelenlétükre.

Szintén áprilisban szintén észleltek egy hasonlóan furcsa felhőalakzatot Örményországban. A vélekedés itt is két táborra szakadt: voltak akik szerint csak természeti jelenségről van szó, mások UFO-t gyanítottak a háttérben.

Májusban pedig Jacksonvilleben (Florida) észlelt egy nő egy láthatatlanná váló UFO-t. A nő éppen a konyhába ment, hogy kávét főzzön magának, amikor észrevette az égen a különös objektumot. A szemtanú először azt hitte, hogy csupán papírsárkányról van szó, de amikor megbizonyosodott arról, hogy senki nincs az utcán, ez a feltételezés hamar elillant. A tárgy amit látott és remegő kézzel videózott, a város felett lebegett. Három fémes, gömb volt körülötte, melyek néha hozzá kapcsolódtak a központi tárgyhoz. Nem sokkal később a gömbök teljesen lecsatlakoztak, a központi objektum forogni kezdett, majd pedig lassan eltűnt (vagy láthatatlanná vált). Ezt követően a gömbök is eltűntek. A nő meg akarta volna mutatni a felvételt a hatóságoknak, de nem akart nevetség tárgya lenni, így UFO kutatóknak mutatt meg a felvételt. A szakértők megvizsgálták és közölték, hogy ennyire nagymértékben remegő videón nehéz elemezni a tárgyat, így a felvétel értékelhetetlen. Mindenesetre úgy vélik, hogy ha a tárgy földönkívüli eredetű volt, akkor egy központi anyahajóról és annak felderítő hajóiról van szó. A leváláskor minden bizonnyal kikapcsolhatták az álcázást, majd miután a felderítő hajók elhagyták az anyahajót, az visszakapcsolta a láthatatlan üzemmódot.

2016 úgy látszik a láthatatlan UFO-k éve volt, ugyanis Sanghai felett is megjelent egy anyahajó júliusban. Mivel nem használta az álcázóberendezését, rengetegen észlelték. Azért jelentős ez az eset, mert a tárgy több órán át, egészen hajnalig lebegett a város felett. A kérdés persze, hogy szándékosan nem használta álcázó technikáját vagy elromlott? Meg kell jegyezni azonban, hogy erre az esetre egy videó hívta fel a figyelmet, ami könnyen lehet átverés is. Mindenesetre Kínában börtönnel büntetik az UFO hitet. Több kutató szerint azonban a tárgy valójában nem tűnt el, hanem továbbra is ott maradt, csak már álcázással.

2017 áprilisában szintén meglepő dolog történt. Egy aucklandi házaspár azt állította, hogy azonosítatlan tárgyak repkednek birtokuk felett és ezt bizonyítani is tudják. Lance és Patricia Rasmussen szerint több mint egy évig figyelték a birtok felett repkedől, alak és színváltó tárgyakat. Közölték, hogy nem tudják micsodák voltak ezek, de az biztos, hogy nem repülők és nem is drónok. Kapcsolatba léptek a Polgári Repülési Hatósággal is (Civil Aviation Authority (CAA)), hogy megtudják, mi lehetett az objektumok eredete. A hatóság szóvívője azonban közölte, hogy nem jelentettek semmilyen szokatlant az ott dolgozók, így nem is folytattak nyomozást az ügyben. Véleménye éppen ellentétes volt a párral: szerinte drónok vagy repülők lehettek. Patricia Rasmussen szerint a tárgyak csupán pár méterre lebegtek a földtől és nem adtak ki semmilyen hangot. A tárgyak mérete akkora lehetett, mint egy bakelitlemez és volt olyan eset, hogy csupán négy méterre volt tőlük amikor a kertjében lebegtek. A legszembetűnőbb tulajdonságuk azonban alakváltó képességük volt, ami mellett a színüket is tudták változtatni. Azt nem lehetett tudni, hogy volt-e ártó szándékuk ezeknek a tárgyaknak, mindenesetre különösek voltak. Az első észlelésnél a pár megijedt, de aztán hozzászoktak a látványhoz. Talán véletlen, talán nem, de a nőnek az első észlelés után komoly bőrproblémája lett a lábán. Azóta is magyarázatot keresnek a történtekre.

Elmondhatjuk tehát, hogy az UFO-k rendelkeznek egyfajta álcázó technológiával, ami észrevétlenné teszi őket számunkra. Néha azonban az álcázás megszakad – főként, ha valamilyen állapotot váltanak az objektumok – , a megfigyelések szerint. Ha viszont álcázzák magukat, akkor az is lehet, hogy állandóan itt vannak, csak nem tudunk róla. Amit nem látunk, ott lehet mellettünk.

Stefan Keller képe a Pixabay -en