Home A tudomány rejtélyei Lehet, hogy a Hold darabjai vannak a Marson túl

Lehet, hogy a Hold darabjai vannak a Marson túl

0

Tudósok arra a feltételezésre jutottak, hogy a Mars után található aszteroidaövezetben a Hold darabjai lelhetők fel. Ezek a darabok úgy tűnnek, ugyanolyan anyagból vannak mint a Hold – számolt be a CNET nevű csillagászati magazin.

Így elképzelhető, hogy régen a Hold összeütközött valamivel és az ütközésből keletkező darabok eljutottak oda.

Kutatók azt vizsgálták, hogyan verődik vissza a fény ezekről a törmelékekről a Naprendszer többi égitestéhez képest. Ekkor fedezték fel, hogy a legnagyobb hasonlóság a Holddal van.

Galin Borisov, a tanulmány egyik szerzője szerint ez magmagyarázhatja, hova tűnt az anyag bizonyos helyekről, ahol most kráterek vannak.

A felfedezés további ismereteket adhat arról, mennyire heves volt a Naprendszer múltja. Az is elképzelhet, hogy a továbbiakban egy nagyobb darabot fogunk felfedezni a Holdból.