Home A tudomány rejtélyei Lehet, hogy nem is létezik a sötét energia?

Lehet, hogy nem is létezik a sötét energia?

0

2020 januárjában született egy tanulmány, mely szerint az elméleti szinten létező sötét energia valójában nem is biztos, hogy létezik. A sötét energia az univerzum tágulásáért felelős erő, melynek pontos mibenléte egyelőre nem ismert. Erre az energiára évek óta hivatkoznak az asztrofizikusok, annak ellenére, hogy sohasem tudták észlelni vagy közvetlenül megfigyelni.

Létezését az indokolta, hogy a szupernóvák egyre távolabb kerülnek tőlünk az univerzum növekedése miatt. Ezt pedig az adott szupernóvából eredő fény útjának változásaiból figyelték meg.

2020 elején viszont Szöuli Yonsei Egyetem kutatói kételkedtek abban, hogy a szupernóvákból származó adatok továbbra is alátámasztanák a sötét energia létezését.

A kutató vezetője, Young-Wook Lee szerint különleges állításokhoz különleges bizonyítékokra van szükség, viszont nem biztos, hogy nekünk lesznek ilyen bizonyítékaink a sötét energiára.

A sötét energia elmélete, amiért 2011-ben Nobel díj járt, lehet, hogy képlékeny lábakon és feltételezéseken áll. A cáfolat abból született, hogy fiatalabb galaxisokban lévő egyes szupernóvák fénye halványabb, mint más szupernóvák fénye idősebb galaxisokban. Márpedig ha ez igaz, akkor ellentmond annak az állításnak, hogy a szupernóva fényerőssége nem növekszik idővel (itt évmilliókra kell gondolni).

Ez megkérdőjelezi azt, amit korábban a sötét energiával kapcsolatban feltételeztek és az univerzum tágulását is.

Azonban nem mindenki van meggyőződve arról, hogy ez az új felfedezés pontos és vannak más bizonyítékok is a sötét energia létezésére a szupernóvákon kívül.

Akárhogy is, az új tanulmány valószínű, hogy a következő időszakban tudományos vitákat fog szülni.

A felvetést mindenesetre már magyar tudósok is megalapozták 2017 februárjában. Ők akkor azt feltételezték, hogy az Univerzum tágulásához talán nincs is szükség sötét energiára. Az addigi elméletek szerint a galaxisok a Hubble teleszkóp alapján távolodnak, színképvonalaik a vörös felé tolódnak el, amely tágulásra utal. A tudósok szerint léteznie kell egy anyagnak, amely a gravitációs kölcsönhatásokért a felelős.

A tágulás során a sötét energia a gravitációval ellentétes, taszító hatást fejt ki, így biztosítva a tér terjeszkedését. A 2017-ben végzett számítások alapján az ELTE kutatói arra jutottak, hogy a sötét energia létezése nem indokolt ugyanis szerintük az Univerzum anélkül is létezhet. Ráadásul a sötét energiára eddig nem találtak nyomokat földi laboratóriumokban

Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékén dolgozó Rácz Gábor és Beck Róbert PhD hallgatók Dobos Lászlóval, Csabai Istvánnal és a valamikor szintén az ELTÉ-n végzett, jelenleg a University of Hawaii-on professzor Szapudi Istvánnal közösenarra jutottak, hogy a sötét energia talán az Univerzum keletkezésében sem vett részt.

Ez a feltételezés amennyiben további kuttások alapján alá lesz támasztva, komoly hatása lehet a csillagászatra. És mint látjuk, még mindig csak ismerkedünk a minket körülvevő Univerzum számtalan rejtélyével.

Space.com | csillagaszat.hu | paranormal.hu