Home A tudomány rejtélyei Majdnem összeütközött két űrbéli eszköz

Majdnem összeütközött két űrbéli eszköz

0

Mindennapos dolog, hogy bolygónk körül műholdak, rakéták és egyéb űrbéli eszközök keringenek. Ezeknek a tárgyaknak nap mint nap el kell kerülniük egymást, nehogy összeütközzenek. Ugynakkor el fog jönni az a nap, amikor már nem lesz biztonságos az űrbe küldeni valamit, annyi minden fog felettünk keringeni.

A számítások szerint jelenleg körülbelül 3500 nem működő műhold és mintegy 750000 törmelék kering felettünk, irányíthatatlanul, melyek száma folyamatosan növekszik.

A Space.com számolt be arról, hogy a napokban majdnem össze is ütközött egy régi orosz műhold és egy kínai rakéta darabja. Ezeknek az összeütközése azért lett volna probléma, mert több tízezer darab törmelék keletkezett volna, növelve az űrszemetet, amely körülöttünk kering.

Az összeütközés valószínűsége 10% volt, amely nagynak mondható és nagy érdeklődés vette körül az eseményt. A két űreszköz azonban gond nélkül elhaladt egymás mellett, nincsenek ütközésre utaló nyomok.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel lehet lélegezni: a közeljövőben bármikor előfordulhat egy ütközés. Úgy tűnik tehát, hogy nem csak az óceánok hanem a Föld pályájának megtisztítása is komoly feladata az emberiségnek.

Képünk illusztráció!