Home Spiritualitás Miért hallják egyesek a halottakat? – néhány tudós szerint van rá válasz

Miért hallják egyesek a halottakat? – néhány tudós szerint van rá válasz

0

Egy új tanulmány szerint a médiumok, akik állításuk szerint hallják a halottakat, mind rendelkeznek egy közös tulajdonsággal: ők gyakran számolnak be arról, hogy különös hangélményeket már egészen korán, gyermekként is tapasztaltak. A kutatók szerint akik hallják a hangokat, meg vannak győződve arról, hogy halottaktól jönnek, miközben próbálják megérteni tapasztalataikat.

A médiumokról ugyanakkor azt is tartja a tudományos közösség, hogy túlságosan önmagukra összpontosítanak, ami azt vonja maga után, hogy ezek az emberek hajlamosak elmerülni egy módosult tudatállapotba.

A tanulmány vezetője, Dr. Adam Powell (Durham University) szerint a médiumi képességgel inkább akkor rendelkezik valaki, ha már gyerekkorában is hallott megmagyarázhatatlan forrásból eredő hangokat. Az, hogy valaki csak erősen hisz a túlvilágban vagy szándékozik kapcsolatba lépni a halottakkal, nem elég.

A médiumi képességgel rendelkezők nagy része a vizsgálatban (71%) azt állította, hogy az első tapasztalásuk előtt sohase találkoztak spirituális vagy vallási tanításokkal, nem voltak tagjai ilyen szervezeteknek. 44%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy naponta hallanak hangokat és nagy részük azt állította, hogy a jelenség része a mindennapi életüknek és többen a fejükben hallják ezeket a hangokat.

Powell szerint a spirituális képességek egészen korán fejlődnek ki, azok pozitívak és később képesek a médiumok kontrollálni azt. A kutató szerint fontos lenne megérteni, hogyan képesek a médiumok kontrollálni a hangokat, mert az gyógymód lehet azoknál, akik pszichózisban vagy más mentális zavarban szenvednek.

Gerd Altmann képe a Pixabay -en.