Home Kriptozoológia Olyat látott a kajakos, amitől sokáig futkosott a hideg a hátán

Olyat látott a kajakos, amitől sokáig futkosott a hideg a hátán

0

A férfi Ausztráliában horgászott, amikor megörökítette a képet. A képet, amin valami igencsak hátborzongató szerepelt azt sugallja, hogy egy kutyaszerű emberszabású leselkedik az ausztrál vadonban. Legalábbis, egy férfi, akit csak John néven azonosítottak, úgy tűnik, hogy így gondolja.

A történet szerint John tavaly kajakkal horgászott, amikor megpillantotta a furcsa lényt. Ezt Michigan államban már az 1800-as években is láttak.

“Észrevettem, hogy evezés közben a lény egyre közelebb jött hozzám. – mesélte.

“A lényről úgy gondolom, hogy egy kutyaember. Olyannyira féltem, hogy utána nem mertem visszamenni oda. Éjszaka álmomban is láttam a lényt.”

Amikor végül összeszedte a bátorságát, hogy visszatérjen a területre, hogy újra horgászni menjen, hallotta, ahogy egy hatalmas lény átmegy magát a bokrok között, hangos üvöltés kíséretében.

“A kutyaembert eddig is félelmetesnek tartottam a szóbeszédek alapján, de miutn találkoztam vele, még félelmetesebb.” – mondta.

Sajnos a fénykép, amelyet sikerült megörökítenie, nem meggyőző, egy homályos alakot mutat a fák között, amely vitathatóan bármi lehet, vagy talán nem több, mint egy rés a lombok között. Ennek ellenére maga John továbbra is teljesen biztos abban, hogy amivel találkozott, az valódi volt.

Fotó: John