Home A múlt rejtélyei Száz sértetlen szarkofágot találtak Kairó mellett

Száz sértetlen szarkofágot találtak Kairó mellett

0

Szakkara jelentős temetkezési helynek számított évezredekkel ezelőtt hiszen a környéken rengeteg leletet találtak a régészek az évtizedek alatt. A közelmúltban 59 sírra bukkantak, most azonban egy újabb felfedezéssel álltak elő: több mint száz fából készült sírt találtak ugyanazon a lelőhelyen.

Az ókori Egyiptom fővásora Memfisz volt, ahonnan Szakkarába vitték a halottakat: ez volt ugyanis a főváros temetkezési helye.

A kutatók úgy hiszik, hogy a mintegy tíz méteres mélységben fekvő tetemek egykori magas beosztású hivatalnokok lehettek.

Az Egyiptomi Régiségekért és Turizmusért felelős miniszter, Khaled al-Anani úgy fogalmazott, hogy Szakkra még sok mindent rejt és egy valóságos kincsesbánya. Mihelyt felfedeznek egy szarkofágot, rögtön utána felfedeznek egy újabbat így a további ásatások folyamatban vannak.

A sírokon kívül a régészek felfedeztek még számos szobrot és halotti maszkot is.

Az egyik szobor egy 6-dik dinasztiában élő bíró mellett feküdt, amelyre a Heteb Ka név volt vésve és a felirat szerint “a király által méltatott” személy volt.

Mostafa Waziri, az Eygiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsának a főtitkára szerint a szobor elképesztően részletesen van kidolgozva és egy lenyűgöző darabról van szó.

Az újonnan felfedezett szarkofágokat számos egyiptomi múzeum között szét fogják osztani hogy kiállítsák.

A képet Enrico Nunziati készítette a Pixabay-en