
Tesla gondolatai arról, hogyan gondolkodik a jövőről, eredetileg a Liberty magazinban jelentek meg 1935. február 9-én – később a Smithsonian Magazin jóval később foglalta össze (többek között azt is, hogyan látta az elkövetkező vészhelyzeteket). Azt le kell szögezni, hogy ijesztően pontos, ahogyan a zseni már akkor tökéletesen látta, hogy merre tart a világ.
Ami igazán ijesztő, hogy az általa felvázolt elképzelések közül sok mára már formát is öltött, néhány azonban még nem valósult meg.
Oktatás és kultúra
Jóslata szerint az oktatás fontosságát a kormányzat is fel fogja ismerni, és az emberek elkezdenek majd sokat foglalkozni a testükkel és az egészségükkel.
Egy teljesen más kultúra fog kialakulni, ahol az emberi gyarlóság, a rosszindulat, az állandó veszekedés, a politikai és ellentétes érdekek másodlagossá válnak, és szorosabb együttműködés alakul ki, de ez csak a 21. században vagy a 21. század végén fog bekövetkezni, amikor az emberek készen állnak majd erre.
Tesla maga kerülte a húsfogyasztást, és meg volt győződve arról, hogy egy évszázadon belül a kávé, a tea és a dohányzás kikerül a divatból. Úgy vélte azonban, hogy az alkoholt még mindig használni fogják.
Technológia
Azt is megjósolta, hogy számos mesterséget felváltanak vagy teljesen megszüntetnek majd a robotok, és ez lesz az a pont, amely felszabadítja az emberiséget, hogy magasabb célok felé törekedjen, ami tovább ösztönzi fejlődésünket.
Tesla úgy vélte, hogy a 21. század nagy változásokat hoz majd számunkra. Azt mondta, hogy napjainkban sok nemzet pénzt költene és erőforrásokat pazarolna katonai technológiára és fegyverekre. Nem csoda, hiszen Tesla mindig is ellenezte a fegyverkezést. Olyan világot képzelt el, de a távoli jövőben, ahol az új tudományos felfedezések, és nem a háború lesz az emberiség prioritása.
Éghajlat
Azt is megemlítette, hogy képesek leszünk kezelni az éghajlatot, és azt okosan és céltudatosan fogjuk használni, így visszafordíthatjuk és helyrehozzuk a katasztrófák okozott pusztításokat.
Azt is megjósolta, hogy 100 éven belül létrejön az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, ami 35 évvel a jóslata után végül meg is történt.
Az idő előrehaladtával a tudomány és a haladás egyre fontosabbá válik, és ehhez hozzájárul az is, hogy az emberiség látni fogja, milyen drasztikusan pusztul a bolygónk.
Mivel Tesla egy zseni volt, sokan természetesnek veszik a szavait.
Számos meglátása volt a múltról és a jelenről, és nincs kétségünk afelől, hogy a jövőt is nagyon pontosan látta. Valóban, lehet, hogy mégiscsak komolyan kellene vennünk a szavait.