Home Tudomány és technológia Tudatos részecskék

Tudatos részecskék

0

A hivatalos fizikai álláspont szerint az atom, és az elemi részecskék élettelen, tudattal nem rendelkező természeti elemek. Egy kvantumradarnak nevezett kísérletsorozat során azonban az elektronok és a fotonok mintha tudatosan viselkednének. Ez összefügghet azzal az állítással, melyet egy Seth nevű szellem Jane Roberts médiumon keresztül közölt már a 70-es években, miszerint a részecskék mind-mind tudattal rendelkező élő manifesztációk. Ha ez valóban így van, min változtat mindez a tudományban?

A kvantumradír kísérlet

A fizikusok már többször megfigyelték, hogy a részecskék mindegyike mintha kapcsolatban állna egymással. Mintha nem számítana az idő és a tér, sem a köztes akadályok, és tudnák egymás pontos pozícióját. Vajon ugyanazon az elven működik ez a fajta kommunikáció mint a telepátia? Egy kísérletben egy ernyőre két egymástól nem túl távol lévő résen keresztül átmenő részecskesugarat engedtek és azt figyelték meg, hogy a részecskék szóródásának a jellege az ernyőn függ attól, hogy végeztek-e méréseket a kísérlet során, vagy nem. Ha a fotonokat ráengedjük az ernyőre ezen a két résen keresztül, akkor azt fogjuk látni, hogy a részecskék szétszóródva, rendezetlenül érik el a felszínt. Ennek az az oka, hogy ? látszólag ? véletlenszerűen ütköznek egymással útközben, így a becsapódás követi a rendezetlenség elvét.

Ha a kísérletet úgy csináljuk, hogy egyszerre csak kevés fotont engedünk át egymás után lassú tempóban, akkor is rendezetlen mintát fogunk kapni. Ha azonban érzékelőket helyezünk a résekbe és méréseket végzünk, akkor az ernyőn kapott interferencia-kép összeomlik és a hullámfüggvény megsemmisül. Ehelyett egy gyakorlatilag szabályosnak mondható foltot kapunk. Először a tudósokat meglepte az eredmény, melyet azzal magyaráztak, hogy bizonyára a mérés zavarta a részecskék mozgását.

Ám kiderült, hogy ha az érzékelőket máshova helyezik el, akkor is ugyanezt az eredményt kapják. Ha az érzékelőket kikapcsolták, akkor viszont az interferencia megmaradt. Kiderült az is, hogy erre nagyobb tömegű struktúrák is képesek, mint például molekulák vagy nagyobb atomok. Tehát a részecskék elrendeződése egy tudatos megfigyelőtől függne? Hogyan lehetséges ez? És mi történne, ha az érzékelők mérnék az eredményt, de nem történne kiértékelés?

Az egyik elmélet szerint amikor a részecskék áthaladnak a réseken, a tér-idő kettéválik és két lehetséges elágazás keletkezik. Ha a megfigyelő kikényszeríti a hullámfüggvényt a megfigyeléssel, akkor leválik a rendszerben, és keletkezik egy másik világegyetem is, ahol a hullámfüggvény összeomlik. Minden megfigyelő tehát, aki eltérő eredményeket tapasztal, új téridőbe kerül, melyek nincsenek kapcsolatban egymással.

A kvantumradír kísérletben az történik, hogy megmérjük a réseken áthaladó részecskéket, feljegyezve azok irányát. Ekkor ha a mérési eredményeket eltároljuk, majd eldobjuk, ismét kikényszerítjük a hullámfüggvényt. Úgy tűnik tehát, mintha nem maga a mérés, hanem a mérési eredmény megismerése vagy nem megismerése döntené el a részecskék viselkedését.

A késleltetett választásos kvantumradír kísérletben az interferencia ernyőt, melyre a részecskék becsapódnak, hirtelen kivesszük abban a pillanatban, miután a részecskék áthaladtak a réseken, de még nem csapódtak be. Ekkor már régen el kellett, hogy dőljön, melyik résen haladtak át a részecskék. Ha az ernyőt ott hagyjuk, megkapjuk az interferencia képet. Ha azonban kivesszük, a részecskék szétszóródnak, és összeomlik a hullámfüggvény. Ez azért különös, mert az ernyő elvétele jóval azután történt, miután a résecskék áthaladtak már a réseken. Ez csakis akkor lehetséges, ha a részecskék tudták előre, hogy ki fogjuk-e venni az ernyőt. A jelenség olyan, mintha a jelenünk utólag megváltoztatta volna a múltat.

Vagy, ha nem a jelen változtatta meg a múltat, akkor honnan tudhatták volna előre a fotonok, vagy elektronok, hogy mi milyen döntést fogunk hozni? Honnan tudhatták volna, hogy átrepülhetnek-e mindkét résen, vagy csak az egyiken? Honnan tudhatták volna, hogy kikényszerítjük-e majd a döntést az egyértelmű útvonalukról, vagy hagyni fogjuk őket szabadon interferálni?

Tudati Egységek

Ha azonban a részecskék rendelkeznek tudattal, akkor mi a helyzet a nagyobb tárgyi szerveződésekkel? Seth a szubatomi részecskék tudatát Tudati Egységeknek nevezi. Ez a tudat irányítja, és ez teszi lehetővé, az egyre összetettebb szerveződéseket. Minden nagyobb “rész” rendelkezik saját tudattal.

Az önálló tudat, mint például a részecskék tudata szerveződhet. Ha több ilyen részecsketudat egyesül, akkor csoportos tudatról beszélünk. Ilyen csoportos tudat lehet például egy sejt. Minél magasabb a csoportos tudat szintje, annál nagyobb a megvalósulási lehetőségek száma. Ez a folyamat így megy egészen a végtelenségig. Az anyag összetételének bonyolultsága egyenesen arányos a megvalósulási lehetőségekkel. Ne gondoljuk azonban azt, hogy egyetlen atomnak le lenne korlátozva szabadsága. Végtelen irányba mozoghat, tetszés szerint, minden egyes mozgással új valóságdimenziókat létrehozva az adott tartományban, sőt, azon túl is. Csupán arról van szó, hogy összetettebb anyagok esetén több a kapcsolódási pont más anyagokkal, más a megvalósulási irány. De nézzük példával. Az atom, a sejt, a szerv, a test szerveződési szintjén az atom adott irányokba tud mozdulni, mondhatni végtelen irányba, végtelen számú eseményt kialakítva. A sejt közvetlenebbül hat az eseményekre, mert nem csupán atomokkal, hanem más sejtekkel is kommunikál vagy kölcsönhatásba lép. A cselekvés tartománya itt kiterjedtebb. Egy szerv esetén még nagyobb a cselekvési hatáskör. Egy szerv hibás működése esetén már az egész testre kihatással van, végtelen számú belső folyamatot elindítva a testen belül és azon kívül is. Végül a test birtokolja a legnagyobb hatásmechanizmust a környezetére: a szintén végtelen számú cselekedettel végtelen számú eseményeket hozhat létre.

Láthatjuk tehát, miként szerveződik az anyagtudat. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy akármennyire is legyen bonyolult egy anyag, az azt alkotó tudatok összessége örökre egyéni marad, tehát egyetlen atom, egyetlen részecske sem fogja elveszteni a tudatát, bármilyen összetett anyagot is alkosson. Minden egyes tárgy legkisebb részecskéje is pontosan tudatában van saját mibenlétének. Ugyanakkor a részecsketudatok által alkotott tárgyaknak is meg van a saját maga tudata, önálló lesz, tudni fogja, hogy végtelen számú részecskéből áll. Tehát egy tárgyat alkotó tudatok összessége alkothat egy csoportos tudatot, amely tudatában lesz annak, hogy végtelen számú tudat alkotja. A csoportos tudat ettől függetlenül ugyanúgy önálló lesz, mint az azt alkotó végtelen számú részecsketudatok. Az identitás nem vész el. Megőrzi a legapróbb tudat és a legösszetettebb tudat is. Ez bármilyen tárgyra érvényes, amely körülvesz bennünket. Nincs olyan tárgy, amely ne lenne tudatában önmagának. Nincs olyan, a környezetünkben előforduló természetes vagy mesterséges anyag, amely ne tudná pontosan, hogy miből áll, milyen részek és milyen anyagszerkezet alkotja. Az azt alkotó részecskék szintén tudatában vannak annak, hogy mit is alkotnak valójában, és milyen tudatnak a részei ők maguk is.

Elképzelhető, tehát, hogy olyan mint objektív valóság nem létezik? Az elmélyültebb fizikusok szerint a válasz nem, mert a kísérletek során keletkező szubatomi részecskék megteremtésében maga a megfigyelő is részt vett, akinek a tudata részesévé válik ennek a valóságrendszernek. A valóság tehát nagyobb mint gondolnánk. Reméljük egyszer megértjük a működését teljes egészében is.

Schrödinger macskája

A Schrödinger macskája egy Erwin Schrödinger osztrák fizikus nevéhez fűződő gondolatkísérlet. Egy dobozba egy macskát zárnak, melybe radioaktív izotópokat és mérget helyeznek el. A radioaktív részecskék 50 %-os eséllyel aktiválhatják a mérget. Egészen addig, amíg nem tudjuk meg, hogy a méreg aktiválódott-e vagy sem, addig a macska számunkra két alternatív jelenben létezik, ahol az egyikben élő, a másikban halott. Amikor a megfigyelő felnyitja a dobozt, a két jelen leválik egymásról, és ha a macska halott, akkor a másik univerzumban továbbra is élő marad.

Az Everett interpretáció

Hugh Everett amerikai fizikus 1956-ban megfogalmazta, hogy a kvantummechanika által megengedett lehetőségek mind megnyilvánulnak egy végtelen számú dimenziókban. Ennek alapján mi csak egy valószínűséget érzékelünk, mivel csak ezt az egy univerzumot érzékeljük, de ez nem jelenti azt, hogy a valószínűségi rendszerek ne lennének hatással egymásra, mert minden mindennel összefügg.