Home Tudomány és technológia Vitákat váltottak ki a Mars gombái

Vitákat váltottak ki a Mars gombái

0

Egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben publikált egy tanulmányt, amelyben azt állítják, hogy a Marson gombák létezésére utaló bizonyítékokat találtak. Az évek során több száz példát láttunk már arra, hogy a NASA marsjárói furcsa dolgokat fényképeztek le, ezekről azonban mindig kiderült, hogy a pareidolia példái – az emberi agy természetes hajlama arra, hogy ismerős formákat – például arcokat és alakokat – véljen felfedezni az egyébként absztrakt mintákban.

Ez a legújabb állítás azonban egy kicsit érdekesebb, hiszen tudósok egy csoportjától származik, akik még egy tanulmányt is publikáltak a témában. Az Advances in Microbiology című folyóiratban megjelent tanulmány gombaszerű marsi élőlényeket ír le, amelyeket a NASA roverek által készített fényképeken lehet felfedezni.

A kutatók szerint az egymást követő fényképek dokumentálják, hogy a talajból gombaszerű marsi példányok emelkednek ki és nőnek meg, beleértve a pöffeteggombákra hasonlító példányokat is, annak ellenére, hogy komoly sugárzásnak vannak kitéve. Miután a gömb alakú példányokat a rover kerekei eltüntették, új gömbalakok – némelyik szárral – jelentek meg a nyomokon.

A tanulmány szerzői azt is állították, hogy fekete penészhez hasonló példányokat véltek felfedezni a marsjáró tetején, valamint amorf példányokról is megfigyeltek a fényképeken, amelyek változtatják alakjukat és helyüket, de olykor el is tűnnek. A kutatók szerint kellően bizonyított, hogy számos szárazföldi organizmus túléli a Marshoz hasonló körülményeket.

Eddig azonban sem a NASA, sem a tudományos közösség nem adott igazolást a csapat megállapításainak.

Fotó: NASA