A Tarim-medence területén 1978-ban végeztek feltáró jellegű ásatásokat, ekkor akadtak rá olyan holttestekre, amelyek a gondos temetési eljárásnak és a környék sajátos klímájának köszönhetően csaknem tökéletes mértékben mumifikálódtak. Némi vizsgálódás után a kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy a zavarba ejtő leletet száműzik egy hátországban található kisváros múzeumának pincerészlegébe. Hogy miért igyekeztek elhallgatni a múmiák létét? A válaszra egészen 1978-ig várnunk kellett, amikor egy amerikai történész-régész, Victor Mair fel nem fedezte a kíváncsi tekintetek elől egyébként gondosan elrejtett holttesteket.
Már az első pillanatban tudta, hogy valami rendkívüli dolgot talált, hiszen ránézésre egyértelmű volt, hogy ezek a régen halott emberek biztosan nem Ázsiából származtak! Az ekkor megkezdődő alapos vizsgálatok megdöbbentő eredményeket hoztak. Először is, ezek az emberek mintegy 2-3000 évvel ezelőtt élhettek a Tarim-medence területén, egy apró, zárt közösséget alkotva. Testmagasságuk sok esetben elérte a két métert, hajuk szőke, szemük színe kék, illetve zöld volt. Mindezek a tények bizonyítják azt, hogy a tarimi múmiáknak semmi közük nem volt a távol-keleti népekhez.
A rejtélyek csak sokasodtak, hiszen a holttestek olyan ruházatot viseltek, amelyeknek még az elkészítési módját sem ismerték a kontinensen élő más nemzetek, ráadásul ezek a gyapjúból szőtt ruhák olyan magas szintű esztétikai érzékről, művészeti készségről árulkodtak, amely ebben a korban errefelé szintén nem volt jellemző. Mindez azonban még nem minden. A múmiák mellett bronzból készített szerszámokat is felfedeztek. Ez csak azért érdemes, mert a kínaiak jóval később kezdték el használni ezt az eszközt. Az egyik tarimi vezető mellé temetett ló pedig már csak hab a tortán, hiszen a hátasok használata és nyergelése szintén nem volt ismert ekkoriban. A tudósok értetlenül állnak a rejtélyes kínai múmiák máig megválaszolatlan enigmája előtt. Nem tudjuk, milyen nép volt ez, honnan jöttek és azt sem, hogy mindössze ezer éves itt tartózkodásukat követően vajon hová tűntek. Semmiféle írásos, avagy épített emlék nem maradt fent utánuk, a környező népek legendáiban, történelmi feljegyzéseiben szintén nem találunk semmiféle utalást ezekre az emberekről.
Honnan volt korukat jóval megelőző tudásuk a ruhaszövésről ? ők készítették el egyébként a világ legelső nadrágját! ?, illetve a bronz megmunkálásáról, amikor ez utóbbival akkor még csak az ókori Mezopotámia területén foglalkoztak, több ezer kilométerre arrébb? Rendkívül figyelemre méltó az, hogy annak ellenére, hogy a tarimi emberek egyértelműen az európai népekkel rokoníthatók, ennek ellenére semmiféle emlékünk nem maradt fel róluk. Hogyan lehetséges ez?
A kutatások során megpróbálták megtalálni őshazájukat, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy nem a Távol-Keletről származtak. Az eredmények igen szerteágazóak lettek! A tarimi ember bizonyítottan foglalkozott birka és kecsketenyésztéssel, ez azonban akkor csak a közel-keleti népekre volt jellemző. A bronzkészítés rejtelmeit rajtuk kívül csak Mezopotámiában ismerték, a lovaglás tudományát pedig kizárólag a szibériai nomád népektől vehették át. Három, teljesen másfelé vezető nyom? A hivatalos feltevés szerint a tarimi ember igazából nem egyetlen népcsoporthoz tartozott, a Tarim-medence egy amolyan össznépi olvasztótégely volt, egy kereskedelmi csomópont, ahol rengetegféle nép megfordult és keveredett egymással. Akiket itt ért utol a végzet, azokat itt temették el, így alakulhatott ki az a benyomás a régészekben, történészekben, hogy egy eddig ismeretlen népre bukkantak rá. Mindazonáltal a megtalált múmiák kinézetüket tekintve zavarba ejtően egységesnek tűnnek, egyetlen fajhoz, rasszhoz tartoznak. Ha tehát józanul végiggondoljuk a dolgot, az olvasztótégely-elméletet kidobhatjuk a kukába.
Ha pedig ezt tesszük, akkor bizony maradnak a kérdések: Kik voltak ezek az emberek? Milyen néphez tartoztak, honnan volt olyan tudásuk, amelyre csak az egész eurázsiai régiót beutazva tehettek szert? Miért nem hagytak maguk után sem történelmi, sem kulturális nyomokat, és végül: alig ezerévnyi létezés után hová és miért tűntek el nyomtalanul?
A temetkezések a Nyugati Han-dinasztia korai időszakából származnak. Mindkét mumifikálódott holttest igen jó állapotban maradt fenn, köszönhetően a ?vízhatlan? koporsóknak, amelyeket több rétegből készítették, majd kívülről speciális ?vakolóanyag? vastag rétegével borították.
A koporsók egyikében egy ősz hajú idős asszony aludta örök álmát, aki 70 éves kora körül távozott az élők sorából. A sírokban bronzkardokat, vázákat, edényeket és konyhai eszközöket fedeztek fel. Mint Hszie Hsziming (Xie Ximing), a Hszincsou-i (Xinzhou) körzeti múzeum kurátora rámutatott, a sírmellékletek tanúsága szerint a koporsók tehetős, bár nem feltétlenül magas hivatali rangot viselő személyek földi maradványait rejtették.
Nyugati Han-dinasztiának a Han-dinasztia (i.e. 206/202 – i.sz. 220) i.sz. 9-ig tartó időszakát nevezik, amikor a főváros a nyugati Csanganban (Changan), a mai Hsziánban (Xian) volt. A korszak az egységes kínai birodalom tartós megszilárdulásának és terjeszkedésének időszaka volt.